Nyugat.hu nyilvános
[search 0]
Több

Download the App!

show episodes
 
Loading …
show series
 
Szabó Gábor szociológus, Szombathely egykori polgármestere szervezte a rendszerváltás előtti egyik legnagyobb értelmiségin találkozót. Folytatjuk rendszerváltók a nyugati határszélen című podcast sorozatunkat.nyugat.hunyugat.hu által
 
Sok olyan kérdés merült fel bennünk a Krisna-tudat kapcsán, ami egy laikusban felmerülhet. Hogy kötődik ez a vallás a hinduizmushoz? Egyistenhit, vagy többistenhit? Miért nem szabad húst enni? A Krisnások tényleg elrendezett házasságban élnek?nyugat.hunyugat.hu által
 
Székely Klára politológus a rendszerváltás idején fiatal oktatóként dolgozott a dolgozott a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. (Ma már ELTE SEK) Azon a főiskolán, amely a 80-as évek egyik legnevesebb magyar oktatási intézményé volt, s ahol tanárok és diákok a bomló szocialista rendszer minden lehetőségét kihasználva együtt akarták megváltani a …
 
Goják Sándor 1965 és 1968 között volt határőr az említett határszakaszon, és annyira mély nyomott hagytak benne az évek, hogy a rendszerváltás után a Vas megyei Felsőcsatáron berendezte és megnyitotta a Vasfüggöny Múzeumot.nyugat.hunyugat.hu által
 
A rendszerváltásról már nem könnyű újat mondani, de nem lehetetlen. Keveset tudunk arról például, hogy hogyan néztek ki a társadalmi-politikai folyamatok azonnak a fiataloknak a szemszögéből, akik az állampárt berkein belülről akarták a változásokat.nyugat.hunyugat.hu által
 
Kozma Gábor újságíróként, az Éhen Gyula Kör alapítójaként és vezetőjeként vett részt a rendszerváltásban. Egy híres fotón lengette a magyar zászlót Lenin szobra előtt és gondolata azt: most ez az ország tényleg megcsinálja!nyugat.hunyugat.hu által
 
A közel egy órás beszélgetés tárgya a 2019-es Oscar-díj, a filmek válogatásnak módja, a díjkiosztó gála, s egyáltalán a film mai helyzete hazánkban és a világon. Tudjuk, a téma hét elején volt igazán aktuális, akkor is készítettük a beszélgetést, de ki kellett tapasztalnunk a technikát... A beszélgetőtársak: Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztő…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login