Mit csinál a választottbíróság? Milyen ügyekkel fordulnak ehhez az intézményhez a jogvitában álló felek? Mennyiben különbözik az eljárás a rendes bírósági eljárásoktól? Milyen a hazai gyakorlat a nemzetközihez képest? Milyen határokon átívelő ismert esetek oldódtak meg a választottbíráskodás gyakorlatával? És miért kerül napirendre ez a megoldás az…
A termőföldek adásvételéről Vincellérné dr. Illés Krisztina és dr. Bede Péter József ügyvédekkel beszélget dr. Fodor Klaudia. Ennek az adásnak története van. A termőföldjogban 2023-ban számos új szabály látott napvilágot, amikről egy részletes beszélgetést rögzítettünk az idei nyár elején. Leginkább a hatósági földár bevezetése borzolta fel a gazdá…
Kajó Cecília és Gaál János több mint tíz éve dolgoznak abirtokvédelem területén. E rengeteg tapasztalat összefoglalásaként született meg munkájuk nyomán a Birtokvédelmi Kézikönyv, mely 360 fokban járja körül az ezzel kapcsolatosan felmerülő kérdéseket. A könyvet ügyvédek és laikusok egyaránt forgathatják, ha bármilyen támpontot keresnek jegyzői bir…
Idén tavasszal világelső lett az ELTE Jessup csapatának beadványa, a team pedig az induló több mint 650 csapat közül a washingtoni döntőben bejutott a világ legjobb nyolc csapata közé! Ezzel az ELTE történelmének második legjobb eredményét érte el a Farkas Kingából, Koch Emmából, Nagy Andreából és Polonyi Domonkosból álló magyar csapat. A felkészít…
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2020-ban állította összea NEMECSEK programot az Európa Tanács nemzetközi ajánlása és az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Most - egy megnyert pályázatnak köszönhetően - a már működő program mintájárajön létre a NEMECSEK Sport program, mely a sportoló gyerekek biztonságát hivatott védeni. Hogy pontosan mit jelent…
A hazai bevándorlási eljárás legújabb módosításairól RónyaiNóra ügyvédnőt Fodor Klaudia kérdezte. A hallgatók egy frappáns összefoglalót hallgathatnak meg az „Enter Hungary” elektronikus felület használatáról, a bevándorlási eljárásban az eljáró ügyvédek felelősségéről, és arról, hogyan segíthetik az ügyvédek az ügyfeleket személyre szabott jogi ta…
Nincs kétéves a Budapesti Ügyvédi Kamara kórusa, a Próká-Torok, és már több, nagy sikerű fellépés van a csaknem ötvenfős csapat mögött. Mi motiválja az ügyvédeket a közös éneklésre? Hogyan hangolhatók össze az eltérő zenei felkészültségek? Honnan ez a lendület, ami már a második külföldi fellépésre repíti a Próká-Torokat? Erről kérdezte Molitor Éva…
Burai-Kovács János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbíróság elnöke szerint a jogviták eldöntéséneklehetséges módozatait vizsgálva a hatékonyság, a bizalmas ügykezelés, a testre szabott eljárási szabályok mind a választottbíráskodás mellett szólnak. Ésráadásul olcsóbb is, mint az állam bírósága. A költségek körében azt i…
Mit csinál egy hajóroncsokat felfedező szakjogász? Milyen szerződést írattak alá a Titan utasaival? Vajon ez mennyire támadható meg egy bírósági eljárásban? Erről, és általában a hajóroncs-expedíciókról beszélgetett Dr. Gerő Tamás Dr. Balogh Tamás Európai-, társadalombiztosítási- és műemlékvédelmi szakjogász, hajóroncskutató, hajózástörténeti szakí…
Retteghy Dóra ezúttal Toronyi Tímea ügyvéd-mediátorral beszélgetett arról, hogy mit csinál egy hivatalos mediátor, és hol tart a mediáció fejlődése ma Magyarországon. Már a korai társadalmakban is divat volt mediátort hívni a vitás felekhez, hogy segítségével képesek legyenek maguk kidolgozni a hosszú távú megoldást. Amerikában kötelező, itthon még…
Méhes Dávid Dániel Gazsi Adrienn egyéni ügyvéddel és Sándor István ügyvéd-jogászprofesszorral járta körül a bizalmi vagyonkezelés témakörét. A beszélgetésből kiderül, hogy kik, milyen feltételekkel foglalkozhatnak ezzel a területtel, melyek a vagyonkezelő és egyéb alapítványok közti legfőbb különbségek, és mekkora egy vagyonkezelő mozgástere. Minde…
Gerhard-Kotroczó Ágnes a 2023-as tavaszi, M1-es autópályán, homokvihar miatt bekövetkezett tömegbaleset kapcsán beszélgetett Szentkláray Bence, kártérítési szakjogász, ügyvéddel a veszélyes üzemmel kapcsolatos balestek jogi hátteréről, kártérítésről. Mi számít vis majornak, ki a felelős a porvihar, nem várt természeti események vagy épp a vadkárok …
Gerhard-Kotroczó Ágnes a kriptovaluták jogi vonzatairól beszélget Pajor Dávid ügyvéddel, aki több hazai kripto-projekt elindításában és működtetésében vett részt. Pajor Dávid 2005-ben végzett a Károlin, 2009-től ügyvéd. 2014-ben alapítója volt a Magyar Bitcoin Egyesületnek, amelyet 2020-ig elnökölt is. 2015-ben közreműködött az első hazai kripto-vá…
Nemrég lett 70 éves Katzirz Béla 22-szeres válogatott labdarúgó kapus, aki másfél évig a válogatott csapatkapitánya is volt, 30 éve pedig ügyvéd kollégánk Pécsen. Gerő Tamásnak mesél a legemlékezetesebb meccsekről, Nyilasiról, Törőcsikről, a '82-es vb-ről, lisszaboni idegenlégióskodásáról, valamint arról, hogy miért és miként lett ügyvéd és jelenle…
Molnár Linda Gabriella és Priskin Boglárka ügyvédekkel Fodor Klaudia beszélgetett A mai adásban kivesézzük a fogyasztóvédelmet! A fogyasztóvédelem kötelező előírásaival „idegen test” a polgári jog rendszerében. Elvileg szabadon lehet szerződéseket kötni, és a feltételekben megállapodni, mégis hatósági eljárást és bírságot kockáztat az a vállalkozás…
Gerő Tamás Török Ádám halálának szomorú apropóján beszélget egyik közeli zenésztársával, kollégánkkal, Kosik Kristóffal. Hogyan lesz valaki egyszerre profi zenész, majd ügyvéd, végül ismét profi zenész és "hobbiügyvéd"? Szóba kerül még Póka Egon, Babos Gyula, Balázs Fecó, Vadölő, Radics Béla, Radics Béla gitárjának története, a Radics Béla életéről…
Méhes Dávid olyan esetekről beszélget Muskovszky Balázzsal, amikor a bíróság a bizonyítékok alapján - a vádtól eltérően - enyhébben minősítette a vádlott által elkövetett cselekményt. Muskovszky Balázs 2011-ben végzett a Károlin, majd édesapja mellett volt jelölt. 2016 óta ügyvéd, jellemzően büntetőjoggal, idegenrendészettel foglalkozik. *******Jog…
Hol, hogyan, mikor, mit, kiknek kommunikáljunk ügyfélszerzési céllal? Dr. Bende Máté erről tart masterclasst május 5-én az ORAC Academy-n. Gerő Tamás az ügyvédi marketing és PR alapvetéseiről beszélget vele. Bende Máté jogász, PR szakértő, a ProLawyer Consulting tulajdonosa. Több mint 10 éve foglalkozik jogászok és ügyvédek kommunikációjával. Dolgo…
Lőrik József Hoffmann Tamással beszélget nemzetközi büntetőjogról, konkrétan a Vlagyimir Putyin ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság által kibocsátott elfogatóparancsról. Célunk a tisztánlátás: milyen bűncselekmény miatt bocsátották ki és milyen eljárásban kerülhet sor majd egyszer a büntetőjogi felelősség vizsgálatára. Hoffmann Tamás 2002-ben végzett…
Korábbi adásunkban elmagyaráztuk a Johnny Depp által Amber Heard ellen indított rágalmazási per hátterét és részleteit. Most Gerő Tamás arról beszélget Boros Dániellel, hogy milyen egyezség született a felek között az elsőfokú ítéletet követően, mi történt a fellebbezésekkel, valamint, hogy egy lakásbiztosítás miként fedezhet ügyvédi költségeket (a…
Korinek Lászlónak, a kriminológia egyik legnagyobb hazai tudósának 'Paradoxonok a kriminológiában' címmel jelent meg legújabb kötete. Gerő Tamás beszélget vele ezen paradoxonokról. Korinek László 1971-ben végzett Pécsen, 1984-ben védte meg kandidátusi értekezését, 1998-tól az MTA doktora. 2013-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Pécsi …
Hogyan és meddig emelhetők az ügyvédi óradíjak? Hogyan mérje fel elsőre a mozgásteret egy megbízási díj meghatározásában? Hogyan képviselje a magasnak tűnő óradíjat? Erről fog beszélni Dr. Újszászi Bogár László, meggyőzés- és befolyásolástechnikai szakértő (meggyozes.hu) március 23-án, az ORAC Academy 'Az ügyvédi óradíj optimalizálása' című rapid m…
László Andrással Gerő Tamás beszélget a beruházás- és vagyonvédelmi intézményekről az ukrajnai háború kapcsán. László András 2002-ben végzett az ELTE-n, 2006-ban pedig a New York-i Columbia Egyetemen. 2006-tól a New York-i, 2007-től pedig a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Elsősorban határon átnyúló komplex gazdasági jogvitákkal, perekkel, választot…
Szeptemberi podcastunk után ismét összeülnek a résztvevők (Méhes Dávid és Horváth Dániel ügyvédek, valamint maga a károsult), hogy elmeséljék Retteghy Dórának a fejleményeket, különösen a tűzszakértők vizsgálatának megállapításait. *******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
Az emberhez méltó börtönkörülményekről Lőrik József beszélget Bieber Ivónával és Ivány Borbálával. A felvétel 2022. november 18-án készült. Bieber Ivóna 2009-ben végzett Győrben. A Magyar Helsinki Bizottság állandó megbízott ügyvédje. Büntetőügyekben és menekültügyekben lát el képviseletet hazai és nemzetközi fórumok előtt. Ivány Borbála 2005-ben v…
A hatékony ügyfélszerzés tanulható. Nem is akárhogyan! Az "ÁLOMPRAXIS - ÜGYVÉDEKNEK" egy olyan szolgáltatás, ami oktatással, praxiselemzéssel és gyakorlatias tréningekkel segíti a kollégákat abban, hogy tudatosan tervezzék meg az ügyvédi praxisukat, szerezzenek új ügyfelet és folytassanak marketinget. Erre a mostani válságos időkben nagyobb szükség…
Simulékony pszichopaták, dühöngő pszichózis és feljogosított nárcizmus: honnan tudja az átlagember, hogy milyen személyiségzavara van a másiknak? Harmadik évadunk első adásában Gerő Tamás dr. Mailáth Nóra klinikai szakpszichológussal, terapeutával, egyetemi adjunktussal beszélget, aki az 'Alkalmazott pszichológia masterclass jogászoknak' pszichológ…
A 2017-ben, 94 éves korában elhunyt Bálint Ákos kivételes életútjáról annak egyik legmélyebb ismerőjével, Réti Lászlóval, a Budapesti Ügyvédi Kamara 2006-2018 közötti elnökével Méhes Dávid beszélget.
Ügyvédi tevékenység két eltérő üzemméret példáján. Krantz Orsolya tipikus egyéni egyéni ügyvéd, míg Lakatos Péter egy nagy ügyvédi irodát vezet. Gerhard-Kotroczó Ágnes beszélget velük a praxisuk gazdaságos működtetéséről. Krantz Orsolya 2015-ben végzett a Károlin, 2020 szeptemberétől ügyvéd. Büntetőjoggal és családjoggal foglalkozik. Végrehajtási s…
Magyarországon jelenleg mindössze kettő területi ügyvédi kamarának van női elnöke. Dr. Leposa Marianna az egyik: 18 éve vezeti a Pécsi Ügyvédi Kamarát. Szenvedélyes családjogi ügyvéd, elkötelezett kamarai tisztségviselő, szerető nagymama, aki szívesen megosztotta velem azt, milyen volt a 80-as években praxist nyitni, miért imád ügyvédkedni, és mily…
Retteghy Dóra a híres Népszínház utcai 21-es ügyvédi munkaközösség egykori tagjaival eleveníti fel nevezetes ügyeiket, és hogy milyen volt ügyvédkedni a 70-es, 80-as, 90-es években. Retteghy István 1971-ben végzett az ELTÉ-n, majd Dunaújvárosban volt jelölt. 1973-ban lett ügyvéd Pesterzsébeten, majd 1976-tól 1991-ig a Népszínház utcai 21-es Ügyvédi…
Tóth Tihamér versenyjogásszal, ügyvéddel, a Versenytanács egykori elnökével Gerő Tamás beszélget a frissen elfoglalt EU Törvényszéki bírói pulpitusról.
Rohonczi Anita és András-Makó Klaudia ügyvédekkel Fodor Klaudia beszélget. „Van, hogy Jucika levelet kap a bíróságtól, hogy írja meg, kivel szeretne élni.” Ebben az adásban a szülői felügyeleti jogot vesézzük ki! Először arról lesz szó, hogyan szabályozta a gyermekelhelyezést a korábbi családjogi törvény, majd milyen változásokat hozott (szóhasznál…
Az egy hónappal ezelőtt közzétett, állatkínzásról szóló adásunk nagy vihart kavart az állatvédő közösségben. Az adásban hivatkozott büntetőeljárás gyanúsítottjának védője, Fröhlich Balázs most a védő és a gyanúsított pozíciójából világítja meg az ügyet. ******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu…
Minden társasági összejövetel csúcspontjának számít, amikor előkerülnek a katonatörténetek... így hát podcastunk is csúcstámadást kísérel meg. A híres-hírhedt kalocsai előfelvételis kiképzőtábor lakóival, Cserba Lajos, Havasi Dezső és Réti László honvédekkel Méhes Dávid beszélgetett (aki - korosztályában unikálisan - szintén hordott egyenruhát). A …
Gerő Tamás az állatkínzás törvényi tényállásáról beszélget Bárándy Gergellyel általánosságban és egy konkrét ügy kapcsán. ******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
Három vendégével a munkaviszony végéről beszélget Gerő Tamás. Sziller Linda 2004-ben végzett az ELTÉ-n. Dolgozott nemzetközi ügyvédi irodában, majd saját irodát nyitott. A Magyar Munkajogi Társaság tagja. Bálint György a Pázmányon végzett 2003-ban. 2004 óta nemzetközi irodák munkajogi csoportjában dolgozik. Európa-jogi szakjogász. Tarján Zoltán a P…
Augusztus végén, életének 86. évében elhunyt Harmathy Attila, az ELTE nagy hatású professor emeritusa, korábbi dékánja, az MTA rendes tagja. Rá emlékezik évtizedes barátja és kollégája, Vékás Lajos jogtudós, professor emeritus, akit Gárdos Péter kérdezett.
Rendhagyó adással jelentkezik az Ügyvéd Podcast. Belehallgathatunk, miként zajlik egy valódi ügyvéd-ügyfél konzultáció szakmai része: a tényállás tisztázása és az ügyfél első tájékoztatása a lehetséges jogi álláspontokról. Méhes Dávid és Horváth Dávid egy vezetés közben kigyulladt autó tulajdonosát fogadta. ******Jogszabályok igényesen, ingyenesen:…
Gerhard-Kotroczó Ágnes a megromlott szeretetkapcsolatok jogi rendezéséről beszélget egy ügyvéddel és egy mediátorral. Daróczi Brigitta 2013-ban végzett a Pázmányon. 2016-ban fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza lett. 2017 óta ügyvéd, családjoggal és gyermekvédelemmel foglalkozik. Fekete Olga 1998-ban végzett Pécsen, majd Kaposváron és Budapesten volt …
Amerikából jöttem, a mesterségem címere: ügyvédjelölt. Muskovszky András 2006-07-ben az USÁ-ban volt ügyvédjelölt. Gerhard-Kotroczó Ágnessel a büntető ügyvédek tengerentúli mindennapjairól beszélget. Az ítéletet nem a gólya hozza, hanem a golflabda... ******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu…
Egyéni ügyvédként katázott? Egyszemélyes irodaként katázott? Mi a jövő, mik a választási lehetőségek szeptember 1-től? Holánik Imre adószakértő ügyvéddel Gerhard Kotroczó Ágnes beszélgetett. ******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
Éppen négy éves a védőkirendelés megújult rendszere: az új Be. 2018. júliusi hatálybalépése óta - főszabályként - nem a hatóság rendeli ki a védőt, hanem az az ügyvédi kamara e célú nyilvántartásából, ábécé sorrendben kerül kijelölésre. A házigazda Lőrik József, valamint két vendége is büntetőügyekben eljáró ügyvédek, akik az adásban összefoglalják…
Orvosi műhibaperekről, közelebbről egészségkárosodással született gyermek esetén való kártérítésről beszélget Élő Eleonóra ügyvéddel Fodor Klaudia Franciska. ******Jogszabályok igényesen, ingyenesen: jogkodex.hu
Mi volt a per tárgya, miről szólt a kérelem és az ellenkérelem, mire folytatták a bizonyítást, hogyan zajlott a tárgyalás, mi a verdikt joghatálya és mi a várható folytatás... Gerő Tamás vendége egy magyar és egy amerikai tapasztalatokkal rendelkező ügyvéd. Sorra vesszük a per lényeges vagy érdekes mozzanatait, összehasonlítjuk a magyar pervitellel…
A Magyar Munkajogi Társaság és a Munkajog folyóirat éves konferenciáját tartja a Budapesti Ügyvédi Kamarában június 30-án (és az interneten). Fókuszban a már 10 éves "új" Mt. Lőrincz Györggyel, a munkajog doyenjével, az esemény egyik szervezőjével és előadójával Gerő Tamás beszélget.
Hogyan érvényesül Magyarországon az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye a jogszabályokban és a gyakorlatban? Retteghy Dóra vendégei Katonáné Pehr Erika, Gyurkó Szilvia és Lux Ágnes. Katonáné Pehr Erika 1978-ben végzett Pécsen, a pécsi egyetem docense. Több évtizede tart egyetemi kurzusokat gyermeki jogok, családjog és gyermekvédelem témában. Részt vett a G…
Milyen adók, járulékok, bejelentések terhelik az ügyvédeket? Milyen adózási módozatok vannak? Mit érdemes mérlegelni az ezek közül való választásban? Holánik Imre adószakértő ügyvéddel Gerhard-Kotroczó Ágnes beszélget. Holánik Imre 2002-ben végzett a Szegeden, majd 2008-ig az APEH-nél ellenőrzési szakterületen volt jogász. 2008-tól a versenyszféráb…
Fülöp Tamás a Jogger kitalálója és motorja. A Jogger egy hiánypótló oktatási program: középiskolásokat ismertet meg a joggal. Tamás maga is izgalmas személyiség: estin érettségizett, targoncaszerelőből lett jogász, hogy aztán egy levél után a kamara elnökének ügyvédjelöltje, majd ügyvédként Magyarország egyik legkeresettebb elkövetőjének védője leg…
Családi cégek átadása a gyerekeknek. Üzletvezetés, bizalmi vagyonkezelés, családi alapítvány, végrendelkezés és illetékjogi szabályok. Seenger Pál ügyvéddel, aki -házastársként- testközelből követte és követi egy családi vállalkozás átadását a következő generációnak, Gerhard-Kotroczó Ágnes beszélget.…