show episodes
 
Az MCC Podcast adásaiban Heltai Péter, az MCC stratégiai kommunikációért felelős vezetője beszélget érdekes emberekkel izgalmas témákról. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak majd helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.
 
Loading …
show series
 
„Öntudatra kell ébreszteni a magyar fiatalokat, hogy érezzék, nem akárhonnan jöttünk. Én ezt látom az MCC küldetésében” – nyilatkozta Kálmán Ernő Ybl díjas építész, a bírálóbizottság társelnöke az MCC Somlói úti épületére kiírt tervpályázat kapcsán. A beszélgetésből kiderül: fontos egy ilyen épületnél, hogy megerősítsük a fiatalokban, mik is a való…
 
Eszpresszó epizód! Followupnak indult, kávés-teás béhét lett belőle. Jegyzetek Erről a vízforralóról beszéltünk korábban Víztisztító-teszt Izraelben ez a vízcsapoló megy Robotizált kávézó A jegestea-gyártó jegy nélkül szállt fel a blockchain-vonatra Szingapúri appkávézó Kelet-angliai tea-app Erdőmentés kávézaccal ISSpresso Samantha Cristoforetti Ga…
 
A cím Winston Churchill szavai, amelyeket Csány Éva, Budapest I. kerület főépítésze idézett az MCC Podcast legújabb adásában. Beszélgetésünk apropója, hogy a napokban hirdetett eredményt a szakmai zsűri intézményünk Gellért-hegyi ingatlanjára kiírt pályázat kapcsán. A főépítész szerint a tervek egyediek és magas színvonalon születtek, így a megvaló…
 
Visszaverjük a fényt, az aszteroidákat, a mosolyfelismerő AI-t és a vlagyivosztoki bőrhorror-robotokat. Dicsérjük a kutyákat, az autonóm exoskeletonokat, a marsi városokat és a szebbnél szebb űrfotókat. Jegyzetek Poszthúsvéti totemállatunk: csoki-kacsacsőrűemlős Follow-up NFT: egyik cikk, másik cikk Szebb vagy, ha mosolyogsz rovat Személyre szabott…
 
"A szerelem első látásra koncepciója egy életcsapda." Lídia nemrég írt a Corvinákra az online társkeresés kihívásairól. Ennek apropóján kérdeztem az ilyen appok / oldalak valós hasznáról, árnyoldalukról, valamint pszichológus szemmel jó pár tanáccsal is ellátta azokat, akik így keresnek társat. Házigazda: Heltai Péter, a Corvinak.hu főszerkesztője,…
 
Elég-e ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot? Mit tehet ezen felül egy gimnazista a Földért és egyáltalán: hogyan lehet valóban környezettudatos életmódra nevelni a mostani tizenéveseket? Hogyan csináljuk ezt mi az MCC-ben? Vendégünk Kövér László egyetemi adjunktus, természetvédelmi mérnök és városi vadgazdálkozó (erre külön kitértünk, hogy mit is j…
 
William Shatner lováról átülünk az NFT-vonatra. Törzsfejlődés az ingola-evolúciótól az őssejtes gerincterápiáig. A robotok táncolhatnak a sírunkon, de őket is túléli a sperma- és petesejtbank a Holdon. Mi van még: óriás szélvibrátor, nanofotonika, szürke energiatrutyi. Jegyzetek WillAIm Shatner LeBarn James Emoji domain nevek Keep calm and kémkedj …
 
Az üzleti diplomácia magában foglalja nem csak egy adott hazai, multi- vagy transznacionális cég adott állam(okkal) való kapcsolatait, hanem minden egyéb civil szereplővel hosszú távra kiépített stratégiai lépéseit egyaránt. Mennyire díszlete ez csak a pragmatikus, profit-orientált üzleti szereplőknek? Vagy annyira megváltozott mára a nemzetközi kö…
 
Kevesebbet maláriával és többet space-szel. Szaporodnak a robotok és a szcientológus színészek. Fenntarthatóbbak lesznek az alsógatyák és a felhőkarcolók. Jegyzetek mRNA and the Diamonds rovat Jön a hatékonyabb védőoltás malária ellen, itt az eredeti cikk Mi az saRNS? Többet space-szel rovat 778 megapixeles Holdfotó Földkelte a Holdról nézve Barbie…
 
Magyarországon az energiafogyasztás 33 százalékát a lakóépületek teszik ki. Ez viszonylag magas szám, aminek azért van jelentősége, mert 2050-re az Európai Unió teljes klímasemlegességet szeretne elérni, ez pedig csak akkor vállalható, ha az energiafelhasználás hatékonyságát is növelni tudjuk. A lakóépületek esetében ezt részben az épület szerkezet…
 
Mi fán terem egyáltalán a választottbíráskodás? Talán így nem ismerjük fel, de az "arbitrázs" régebb óta velünk van, mint gondolnánk. Az alábbi podcastból vendégünktől, Prof. Dr. Varga Istvántól, aki az MCC Magánjogi Műhelyének vezetője, az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a téma hazai és nemzetközi szaktekintélye…
 
Témátlan B hét, benne villanynarancsok, klóngörények, időkristályok, VR-leves és halálsugár. Jegyzetek Titkos üzenetet rejtett a Perseverance ejtőernyője Videón az időkristály My Heritage / Deep Nostalgia fotóanimáló, ugyanide: szép álmokat kíván céronaldó UX-cukiságok 2021-ben miért ugyanolyan tré az összes progress bar, mint az ASCII-korszakban? …
 
Az ipari forradalmak sorában az első a gőzgép felfedezése, a második a gyártósorok, a szalagok beépítése a gyártási folyamatba, a harmadik az automatizálás, a negyedik pedig napjainkban zajlik és a lényege a teljes digitalizáció. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyártás minden fázisát folyamatosan és élőben szenzorokkal, kamerákkal mérni l…
 
Jó hírek: szóvicces sószórók a skót sztrádákon, diliző disznók, mindenki a Marson. Rossz hírek: rés a bébiőr-pajzson, olaj a vízben, szurok a tengerparton. Jegyzetek Szóvicces skót sószórók Mathologer-videók Szívszaggató Farmville-tehenezős csalók Videojátékos disznók A számítógépes arcfelismerés rövid története, és az eredeti tanulmány Megmondja a…
 
Why would a young American decide moving to Hungary for almost a year? The answer, for George and Stephen, was the MCC-Hungary Foundation (https://www.hungaryfoundation.org/) joint initiative, the Budapest Fellowship Program. For knowing more about their motivations, thoughts on Hungary and Hungarians or the fellowship in general, give this podcast…
 
Az építőipar az általános gyártási technológiákkal összehasonlítva évtizedes lemaradásban volt a digitalizáció területén, mostanra azonban a szoftveres modellezés és monitorozás, a Building Information Modeling segítségével teljesen átalakulhat az ipar. Hogy működik mindez a gyakorlatban? Mit jelent amikor az épületek, építmények esetében már terve…
 
Élére tud-e állni az Amerikai Egyesült Államok a világ "zöld forradalmának"? Lehet-e még szakmai vitát folytatni a klímaváltozásról a Greta Thunberg-jelenség korában? Hogyan értékelhető Trump teljesítménye, valóban olyan negatív lenne, ahogy sokan látják? Hiba volt-e kilépni a párizsi klímaegyezményből? Mit hozhat ezután Biden? Ő lenne Amerika "zöl…
 
A műsor első felében Levendovszky János, a BME Tudományos és Innovációs rektorhelyettese és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labor (MILAB) koordinátora, Jakab Roland, az Ericsson regionális igazgatója és a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke, Ekler Péter, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék docense, valamint Kiss Domok…
 
Buddhista AI, bolond feltaláló a haditengerészetnél, vízhekkelés, filmhekkelés, spenóthekkelés. Scully mindjárt a Marsra ér, de nem ezért hangzik rosszul az első 3 percben. Utána megjavul! Jegyzetek AI AI ó rovat AI+buddhizmus = profit? Robert Miles AI-szakértős videók, ez meg a másik Robert Miles Ramanujan-AI, ki volt Srinivasa Ramanujan Mi történ…
 
Magyarország a németek által (ki)használt összeszerelő ország? Megtűrt, elmaradott EU-s országként tekint a német közvélemény a magyarokra? Rég kifújt már Balaton-nosztalgia és a Páneurópai Piknik közös emlékezete? Csak rosszat ír Magyarországról a német sajtó? Miben mások a németek és a magyarok a hétköznapokban és mit tanulhatunk egymástól? Hol h…
 
Our guest is the Head of the Centre for European Affairs at MCC, Rodrigo Ballester, who has worked for EU institutions for more than a decade with a wide portfolio from human rights issues and education to Africa and migration. He’s an expert of international law with a vision of European unity and the future of Europe. In this podcast he is asked …
 
Gyors CES-körkép szőrös lárvarobottal, gyorsabban forog a Föld, egyre hülyébbek a gazdagok, itt a jobb jég, itt a jobb focilabda. A Peloton nem politika (reméljük). Jegyzetek 100 éve nevezték el a robotot robotnak Festődrón 2016-ban és most (?) CES-összefoglaló Gyorsabban forog a Föld Polarizált fény érkezett egy exobolygóról THE LINE - a szaúdi me…
 
In this episode we welcomed our first foreign guest, Dmytro Tuzhanskyi, Ukranian journalist and political analyst. We didn't have to think much to choose our themes: the present of the Russo-Ukranian war, the origins of the political tensions between Kiev and Budapest, the attacks against ethnic Hungarians in Transcarpathia and the interests of Rus…
 
Boris Kálnokyval, aki évtizedekig volt német nyelvű lapok tudósítója Budapesten (és jelenleg az MCC Média Iskolájának vezetője), rengeteg interjú született már aktuálpolitikáról, magyar-német kapcsolatokról. Mi most az életéről, munkájából fakadó, eddig sose hallott anekdotákról beszélgettünk vele, valamint szóba került egyetemi alternatív zenekara…
 
A Big Tech hirtelen előtört lelkiismerete vs szólásszabadság, avagy D mint Donald, deplatforming és demokrácia. Jegyzetek CORGI ZSIRÁFOK Mottónk Kara Swisher cikke Ki mindenki szakítja meg kapcsolatait a narancsemberrel és fasiszta társaival? FB, Google, Amazon, Twitter, Apple, Twitch, YouTube, Reddit, TikTok (LOL), Stripe, Amazon még egyszer Mi (v…
 
Truth has become one of the most polarized words of political and social discussions even among those who belong such religious groups (like Christianity) which claim to own the one and only truth. Is there a revival coming with a new(er) generation that wants, instead of the conscessive and nice ones their "strong Gods" back? How should Christians…
 
Jól indul az év: mindenki jelen van! Továbbá digitális tűzijáték, nájtrájder, vágtázó fókarobot, Holdrozsda, űrretek, norvég vírushorgolás. Jegyzetek MOTTÓNK a digitális tűzijáték, itt a teljes videó Kinek kell a deepfake, mikor elég a cheapfake? Eladó K.I.T.T. Fókákról mintáznának robotokat LEBUKTAK AZ 5-G CHIPESEK!!44!!4!4! 2021 Űrodüsszeia rovat…
 
Ebben az epizódban arra vállalkoztunk, hogy Hajdú Andrással, az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanárával végigvesszük Magyarország szomszédainak politikai jelenét, a magyar közéleti képviseletek állapotát és a jövő lehetséges kilátásait. Házigazda: Heltai Péter, az MCC stratégiai kommunikációs vezetője.…
 
Blockchain csirkék, AR állatfarm, táncoló álkirálynő, táncoló robothadsereg. Kétharmados szilveszteri bolondságok, már amennyit össze tudtunk szedni ennek a hülye évnek a végén. Jegyzetek Unatkozol? Fejts vakcinát! Follow-up: Cyberpunk 2077 2020 hősi/hülye halottja Koncentrálj az írásra, miközben felrobban a DIY szövegszerkesztőd Könyvajánló 2021: …
 
Karácsonyi beszélgetésünkben szót ejtünk a 2021. márciusára tervezett iraki pápai látogatásról és a közel-keleti keresztények helyzetéről és gondolatban, elemző szemmel bejárjuk a Közel-Kelet konfliktusgócait, áttekintve Irak, a szíriai "befagyott konfliktus"(?), a különösen törékeny Libanon és Izrael, valamint a nemrégiben megszületett Ábrahám Egy…
 
Jó hírek podcast! Legjobb hírünk: Scully újra a stúdióban. További jó hírek: kevesebb rémálom, kevesebb gyilkos darázs, több robotszeretet, több orrszarvú, több süti, több nemlétező szó, több gépmese. Jegyzetek Follow-up: Y tengely/térképforgatás. Könyv, multitasking, sztereotípiák, Dávid cikke Follow-up: TungiUV Drón vs darazsak Zhong megyében Baz…
 
Many who think and write about the current state of the Western civilization seem to struggle to find a proper description of the interim period we all experience. It's post-modern but is it post-liberal? And if we say "liberal" what do we actually mean by that? Does already the word "post-Christian" contradict the basic concept of Christian hope? …
 
Az Inno Sapiens negyedik epizódjában az infokommunikációs ipar jövőjéről beszélgetünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Nokia és a Vodafone szakértő vezetőivel. Mennyiben lesz gyorsabb egy telefonhívás egy zsúfolt fesztiválon, hamarabb töltődik-e le egy videó, vagy hangfájl a telefonunkra, mit jelent az, hogy az 5G az adatok inter…
 
Földi idióták, izraeli földönkívüliek, horror-robot, szaglászó kibermoly és lóegér kiméra. És akkor a neurális háló generálta szörnyekről még nem is beszéltünk. Jegyzetek Mottónk: Your move 5G-gyíkemberek! Apropó gyíkemberek, mondja az izraeli ex-űrpápa Komoly hírek rovat Móricka és a kukiphone Elveszik a szobrászok munkáját Kibermoly Kutatás az Y-…
 
In this MCC Podcast our guest was Julius Krein, founder and editor of the journal American Affairs. Julius had been an enthusiastic supporter of Donald Trump during the 2016 presidential campaign but only a few months later he shared his doubts in a New York Times op-ed about the new administration and that why he regretted his choice. We asked him…
 
Bertalan Zsolt, a Magyar Villamos Művek Zrt. kutatásfejlesztésért és innovációért felelős csoportszintű technológiai igazgatója, valamint Prikler László, a BME Villamos Energetika Tanszékének kutatója és oktatója az adás első felében a hazai energiafelhasználási adatokat, a jövőre vonatkozó nemzeti energia stratégia célszámait osztják meg a hallgat…
 
A kínaiak 6G-sek, a koreaiak sebesek, a Messier 13-beliek csalódottak lesznek. Továbbá: agyas majmok, öntudatos varjak, mágnesporos millirobotok és orosz fraktáluborka. 🖤 Nyomár Jegyzetek Audioformátumok followup Lóversenylemez Flexi disc Csontzene Audioformátumok a Wikipedián és a YouTube-on Bootolás hanglemezről Hiperhurka followup Ezerrel ment a…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login