show episodes
 
Loading …
show series
 
Schafer András Bundesligába igazolása kapcsán jött elő a téma, megfelelő helyen játszanak-e az idegenlégiósaink? Egy hét múlva ilyenkor már túl leszünk az első OTP Bank Liga-mérkőzésen, úgyhogy jól megtippeltük a bajnokot és a kiesőket és a kupagyőzteseket...MTVA Podcast által
 
De vajon miért volt szüksége a PSG-nek Messire? Megérte-e üzletileg, illetve szakmailag őt leigazolni? Miért nem tud gólokat lőni Messi a bajnokságban, és miért tud a BL-ben? Ilyen ellentmondásos fél év után versenyben lesz-e 2022 végén is az Aranylabdáért az argentin zseni? Kálnoki Kis Attila a Sport24 két állandó szerzőjét, a két Szabót, Pétert é…
 
Az év legjobb futballhétvégéjének is szokták nevezni a divisional roundot, és nehéz ezzel vitatkozni ránézve a szombati és vasárnapi párosításokra. Négy parádés meccsre van kilátás, most pedig jól be is harangoztuk mindet. 0:50 – Titans @ Bengals20:05 - 49ers @ Packers38:45 – Rams @ Buccaneers57:15 – Bills @ Chiefs…
 
Emberszagú podcast, továbbra is az agyhalál közepette, de azért stabilan! Szakértésből persze megint nincsen hiány... 😎 📌 Döntetlent játszottak legutóbb a Brighton ellen, de már előtte sem igazán jöttek az eredmények a bajnokságban a Chelsea-nek. Mi a gond a Kékeknél, mi a helyzet Tuchellel? 📌 A Chelsea legyőzésével a Manchester City szinte bajnokn…
 
Alaposan kibeszéltük a wild card kör mind a hat meccsét, melyik csapat miért nyert, ki miért veszített, a továbbjutók hol lehetnek jobbak a továbbiakban. Érintettünk olyan témákat is, hogy hogyan tovább a Cardinalsnál, kirúgnánk-e McCarthyt, mennyire jó koordinátor Kellen Moore, visszafogja-e a Bengalst Zac Taylor, mennyire jó irányító Derek Carr, …
 
Nem véletlen a cím, hiszen ma a szokásosnál is szemléletesebb képekkel színesítettük adásunkat. Többek között kiderül, ki a fogyatékos, részeg kapitány, ki a fedélzetmester, vagy hogy ki kinek a lilioma. Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.huSzabó Peet, Baumstark Tibor, Bognár Domokos által
 
De vajon egy többségében kelet-, közép-európai kultúrából érkező játékosok által alkotott öltöző tényleg csak a keménykezű edzőt tolerálja? Itthon semmi esélye a skandináv vagy német irányzatnak, a parancs helyett együttműködésen, az edző és játékosok közti párbeszéden alapuló iskolának? Létezik-e társadalmi, oktatási, pedagógiatörténeti, kulturáli…
 
Régi vágyunk teljesült ezzel a teljesen új formátumú mock drafttal, aminek nem csak a metodikája volt eltérő a megszokottól, hanem a hossza is, ugyanis több mint két órán át készült el a végső sorrend. Hallgassátok és véleményezzétek, mert mi brutálisan élveztük, reméljük ti is hasonlóképp fogtok érezni.…
 
Pék Ádám begyalogolta magát a hazai ultrafutásba azzal, hogy 2021 karácsonya és szilvesztere között egyedül, kedvtelésre lenyomott egy hatnapos versenyt önmagával. 721 km-t gyalogolt körbe-körbe egy 2700 méteres körön a saját munkahelyén, egy logisztikai telephely aszfaltcsíkján. Ezzel az eredménnyel bármilyen hazai 6 napos ultrafutó-versenyen dobo…
 
📌 Steven Gerrard még emlékszik arra milyen az, amikor Coutinho egy csapat húzóembere tud lenni, úgyhogy el is csábította őt az Aston Villához? De képes lehet még a brazil helytállni a PL-ben, vagy a következő útja már katarba vezet? 📌 BOLDOG játékosokat keresünk! És hát minden afelé mutat, hogy az Arsenal első számú kiszemeltje a csatárposztra Dusa…
 
Lezártuk a 21-22-es NFL alapszakaszt. Beszéltünk a legjobban-legrosszabban kezdő csapatokról, friss HC és GM menesztésekről és díjaztuk az alapszakasz legjobbjait! 2022.01.12.Adásmenet:- Intro + Legjobban & legrosszabban kezdő csapatok: 00:00-- Szezon eleji Power Rankingünk vs végeredmény: 40:15-- HC és GM menesztések: 01:08:43-- Díjazottak: 01:28:…
 
Ha azt hiszed, hogy ez a fiatalabb generációnak szól, tévedsz. Sőt... A Rudi Völler-Frank Riijkard féle köpködés iránti nosztalgikus vonzódás pédául pont az ellenkezőjét mutatja. És bár a fogyasztási szokások változnak, egy valami megmaradt: a futball iránti szerelem. Elsősorban ez köt minket össze és ezért hívtuk meg a jelen pillanatban 669 ezer f…
 
Bár itthon egyik csatorna sem közvetíti (a youtube-on lehetne nézni elvileg, de a stream csak 40 percig működött), az Afrika-kupa megmozgatta a fantáziánkat, szenteltünk is neki jó sok időt a mostani adásban. Rengeteg a kétely, a balhé a torna körül, amely mindezek ellenére vasárnap elkezdődött, ezért is beszélünk mind a körítésről, mind pedig a fu…
 
2022 here we go! | Lukaku is szereti a drámát, legalábbis más nem magyarázza, hogy a klub által nem jóváhagyott interjút adott az olasz Skynak, amelyben szerelmet vall az Internek, és nem mellesleg azt is elárulta, hogy Tuchel nem a számára megfelelő rendszerben játszatja a Chelsea-t. De igaz ez? És mi lesz így a belgával? | Olyan rég beszéltünk má…
 
Jövő hét hétfő éjjel rengeteg elsőkörös játékost láthatunk az NCAA nagydöntőben és egy igazán minőségi párharcot. Tovább pörög a transfer portál és egyelőre nincsenek szabályok, emellett pedig a playoff bővítésről is szó esik.Fűzővel kifelé! által
 
Az alapszakasz végéhez közeledve beszéltünk pár playoff helyet érintő meccsről, játszottunk a playoff machine-el és összegeztük a fantasy szezonunkat. 2021.01.04.Adásmenet:Intro+Brown story: 00:00-17. heti meccsek: 13:08-Playoff machine: 44:00-Díjak+Fantasy season: 01:08:35-Outro: 01:24:00-Game Time által
 
Rendhagyó módon a rájátszás szempontjából érdektelen meccseket és a durva kiütéseket most nem tárgyaltuk ki, de így is másfél órán át beszéltünk 11 mérkőzésről! A témáink többek közt:- Burrow for MVP!- Az Antonio Brown-eset- Stafford tüzet gyújt, hogy aztán ő maga olthassa el- A Trevon Diggs-dilemma- Elég volt Tuából!- Hogy ment Lance-nek?…
 
Berúgjuk az új év ajtaját, illetve berúgta helyettünk a Chelsea és a Liverpool, mi már csak beszéltünk a történtekről, mindenek előtt arról, hogy mi is történt Lukakuval, miért hagyta ki őt Tuchel, és ez milyen következményekkel járhat. A vendégünk Galambos Dani, tartsatok velünk most és egész évben, ámen! A teljes témalista: 0:00 A Lukaku-interjú …
 
Papíron elérkeztünk a szezon feléhez és az év végéhez, ami remek alkalom arra, hogy összeállítsuk a szezon eddigi álomtizenegyét, természetesen 4-3-3-as felállásban! Akik esetében nem volt vita, hogy mindenképpen benne kell lenniük a kezdőben, ők TAA, Cancelo, Bernardo Silva, Conor Gallagher, Salah és Jota. Három Pókember, három csapat, de hol vann…
 
Legújabb egyetemi podcastünkben, hárman vitattuk meg a közelgő egyetemi elődöntőket, az érdekesebb Bowl meccseket, valamint kitértünk Travis Hunter, az egyik legmagasabban jegyzett recruit érdekes döntésére és az elszabadult transfer portal történéseire is.Fűzővel kifelé! által
 
Évet zárunk szerkesztőnkkel Vályi Bencével és a Premier League-gel, mert a topligák közül természetesen csak az angolok játszottak a héten. Visszatekintés, áttekintés, előretekintés, nézelődünk mindenfelé! A teljes témalista: 0:00 Pozitív vagy negatív volt a 2021-es futballév? 17:30 Gólzáporos Boxing Day 20:00 Kinek jött/jön jól a kényszerpihenő? 2…
 
It's the moooost wonderful time of the year!! | Tombol az Omicron Angliában, az előző fordulóban 10-ből csak 4 meccset rendeztek meg a Premier League-ben, de a legutóbbi egyeztetések szerint szünet nélkül megy tovább a bajnokság. Ez a helyes döntés, vagy lett volna értelme kihagyni legalább egy fordulót? Lehetnek-e nyertesei a jelenlegi szituációna…
 
Megint egy olyan beszélgetés következik, amelyen tagadhatatlanul érezni, hogy olyasvalaki ült velem szemben, akivel gyakran szoktunk együtt dolgozni, sőt! Szabó Peetről van szó, akit a legtöbben alighanem a Spíler TV állandó szakértőjeként ismertek, de hétről hétre beszélgetünk együtt is fociról az Esélylesőkben, hallhatjátok több podcastban és pél…
 
Az e-sportolók rocksztár státuszt élveznek Ázsiában, ott ez a No1 vágyott foglalkozása a fiataloknak. De kik azok az e-sportolók és miért hívják sportnak?A második részben: függőség, gamer házak mint kommunák, az élsportoló e-sportoló meccsnaptára, a kiadók speciális szerepe, kiválthatja-e az öttusában a lovaglást az e-sport, milyen az online és of…
 
Rá sem ismertünk a Patriotsra, Bradynek megvan a kriptonitja, a Ravens csereirányítóval is majdnem borsot tört a Packers orra alá, és a playoff-helyek mellett a Lions meglepő győzelmével felborult a draft elejének sorrendje is.Fűzővel kifelé! által
 
A COVID-helyzet miatt a Premier League négy meccsbe igyekezett belesűríteni egy egész fordulónyi történést, sikerült. A halasztásokat sem hagytuk szó nélkül Bán Tibivel, és átnéztünk Olaszországba is, ahol a hétvégén több foci volt... ...elvileg. A teljes témalista: 0:00 COVID-para a Premier League-ben 14:40 Hogyan alakítja a tévézést a kialakult h…
 
Egészen brutális, hogy kvázi mindent elmondtak már előttünk, de annyival azért kiegészítenénk, hogy... | A Brentford elleni meccs elmaradt, úgyhogy kontenttel kárpótoljuk a Manchester United szurkolókat: mit tanultunk Ralf Rangnick első két bajnokijából? | Az Amazonnál rendesen dörzsölhetik a tenyerüket, ugyanis az Arsenalnál nincs nap dráma nélkül…
 
De vajon kiből lehet eseményszervezési, versenyszervezési osztályvezető, UEFA-ellenőr? Utóbbiból hány magyart alkalmaz az európai szövetség? Egyáltalán melyik területnek mi a feladata? Van-e kapcsolatuk a sztárjátékosokkal, sztáredzőkkel, léteznek-e extrém kérések? Valós-e az a városi legenda, hogy az UEFA delegáltjait tejben-vajban is fürdetik a v…
 
Kis csúszással, de annál több témával, megérkezett a 85. epizódunk!Beszéltünk a December 15-én kiadott NFL közleményről, miszerint több európai országban is fognak NFL mérkőzést játszani, ránéztünk a heti Covid listára, kitárgyaltuk miért volt jó döntés Meyer elküldése! Illetve beszéltünk a hosszabbításos meccsről a 14. héten és belekóstoltunk a 15…
 
Az e-sportolók rocksztár státuszt élveznek Ázsiában, ott ez a No1 vágyott foglalkozása a fiataloknak. De kik azok az e-sportolók és miért hívják sportnak?Az első részben: sztereotípiák, miért szkeptikusak az emberek az e-sporttal, mi a különbség egy hagyományos sporthoz képest, miért nem sport hivatalosan az e-sport Magyarországon, mi a ragyogó és …
 
Az összefoglaló adásunk sajnos elmaradt, de kárpótlásként hoztunk 5-5 témát, ami érdekel minket, ami birizgálja a fantáziánkat vagy ami piszkálja a csőrünk. Természetesen kibeszéltük a playoff-esélyeket vagy hogy melyik határeset wild card csapat lehet a legveszélyesebb a kiemeltekre, de lesz szó Justin Herbertről, Joe Burrow-ról, Urban Meyerről, R…
 
Soós Márk friss, Tibivel közös élményekkel érkezett hozzánk, erről is beszámoltak, majd jöhettek az angol éllovasok, akikkel európai szinten is nehéz felvenni a versenyt. A madridi derbi már csak hab volt a tortán, hallgassátok! A teljes témalista: 0:00 Milánói túra 9:30 Ami a pályán történt 13:15 BL-erősorrend 16:00 No photo! 22:25 Beszéljünk végr…
 
Mi az, amiért azt gondolják az MU tulajdonosai, hogy épp Rangnick az, aki akár edzőként, akár futballvállalat-építőként visszavezetheti az MU-t arra a polcra, ahol a Ferguson érában volt? Hogyan, főképp miért kerülhet egy olyan edző az MU kispadjára, aki neves elődjeihez képest nem nyert semmit? Mit tehet a teljes felelősséghez, döntéshozatali jogk…
 
Befejeződött az európai kupák idei csoportköre, mi pedig megbeszéltük, miért fontos a Ferencváros sikere a Leverkusen ellen, ki a legjobbja edzője, játékosa és melyik a legjobb csapata a BL-csoportkörének.Természetesen az OTP Bank Liga hétvégi meccsei sem maradtak ki a sorból, ráadásként pedig kiderül, melyik közvetítés volt a legemlékezetesebb Pis…
 
Jön az a beszélgetés, amely tulajdonképpen az egész podcast alapötletét szolgáltatta! A vendégem ezen a héten ugyanis Dávid Kornél lesz, aki játékosként nem csak az NBA-t, hanem több igazi európai sztárcsapatot is megjárt, hogy aztán megfigyelőként kezdjen el dolgozni - jelenleg pedig most már hosszú évek óta annak a Milwaukee Bucks-nak az alkalmaz…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login