Adding Energy nyilvános
[search 0]
Több
Download the App!
show episodes
 
Pezsgést viszünk a véleménybuborékok világába. Szót adunk azoknak, akik régóta nem álltak szóba egymással. Meghallgatjuk azokat, akikre mások nem kíváncsiak. És számon kérjük azokat, akik számadással tartoznak mindannyiunknak.
  continue reading
 
Loading …
show series
 
Az Illés és a Fonográf együttes sikereiről, a legutóbb megjelent albumáról, és a jövő áprilisi jubileumi Aréna koncertjéről is beszélt Bródy János a 3T című műsorunkban. A zeneszerző úgy fogalmazott, korábban hitt abban, hogy a „kompország” véglegesen kiköt a nyugati partokon, most viszont úgy látja kelet felé sodródunk. Az előadóművésznek nemrég j…
  continue reading
 
A Kontroll október elején mutatta be az "Akiket elfelejtettek" című rövid dokumentumfilmet, ami a Nyírségben mélyszegénységgel küzdő romák életéről szól. Miután megjelent a film az alkotói jelezték nekünk, hogy sajnos a filmet el kell távolítanunk a Youtube-ról. Koblicska Örs rendezővel és Horváth Róbert producerrel beszélgettünk rasszizmusról, fél…
  continue reading
 
A rendszerváltás óta elégedetlenek a Római-partért Egyesület vezetői a politikai hozzáállással. A civil szervezet ellenzi a Királyok útja-Nánási úti védvonal tervezetét. Az AMI A CSÖVÖN BEFÉR című műsorunkban úgy fogalmaztak, hogy cserben hagyták a be nem védett területen élőket. A partra tervezett védmű melletti érvként hozták fel, hogy az árhullá…
  continue reading
 
Egy évvel ezelőtt a KÉRI KÉRDI első adásában Romsics Ignác történész volt Kéri László politológus vendége, ezért most a műsor második évadának kezdetén is együtt tekintenek vissza az elmúlt egy esztendő közéleti és politikai eseményeire. Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára! Facebook: https://www.…
  continue reading
 
Szabadsajtó Klub Extra - közönségtalálkozó és nyilvános műsorfelvétel október 30-án 18 órától!Helyszín: Győrújbarát, Művelődési HázJegyvásárlás: https://cooltix.hu/event/68e2b79e63b58645b7e335cf?fbclid=IwY2xjawNVrj9leHRuA2FlbQIxMQABHvl-tCujT0eA875DwTj7foK7gCd0wfpPbPhheO7YIAYw9u8lhQL4LN-E5Gzj_aem_s9Zm1dZ30rQuPM0LAzI_gwEzen a héten műsorunk témái:• K…
  continue reading
 
Még a pártmédia rendszerében sem tudta megőrizni fontosságát a propagandává silányított közmédia – véli Polyák Gábor médiajogász, az ELTE Média és Kommunikáció tanszékének vezetője. Úgy éget el a közmédiára 200 milliárd forintot a Fidesz, hogy maga sem hisz annak működtetésében – így értékelte interjújában értékelte a Kontrollnak a közmédiáról kész…
  continue reading
 
Az ország egyik legnagyobb vállalkozójának, Bige Lászlónak fia, Bige Dávid fél éve csatlakozott a térsége Tisza Szigetéhez. A fiatal vállalkozó szerint a magyar kis- és középvállalkozói szektor nem csak belefáradt, de csalódott is az Orbán-kormányban. Elmaradt az a fejlődés, amit hosszú éveken át ígértek nekik, de meglátták a lehetőséget a Tisza Pá…
  continue reading
 
Bár a sajtó és a közösségi média is a gyermekvédelemben történő botrányoktól hangos, a szakemberek szerint a szalagcímekben olvasható esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik. A szexuális bántalmazások mellett megszámlálhatatlan probléma van a rendszerrel. A gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy tilos kizárólag szegénység miatt kiemelni gyermeket a c…
  continue reading
 
Jövő hét hétfőn indul a KÉRI KÉRDI második évada! Pont egy évvel ezelőtt, 2024. október 7-én jelent meg a Kontroll YouTube-csatornáján Kéri László politológus műsorsorozatának első része. Ebből az alkalomból idézi fel Kéri László az elmúlt egy esztendőből a legemlékezetesebb beszélgetéseit, amelyeket műsorvezetőként készített tudósokkal, politikuso…
  continue reading
 
Felnőttek és kortársak által abuzált gyermekek, alulfizetett gyermekfelügyelők, romos bútorok, alacsony költségvetés - így írhatjuk le a jelenlegi gyermekvédelmi rendszert. Október 7. az állami gondoskodásban élők napja, a Kontroll szerkesztő-műsorvezetője, Sipos Betti ebből az alkalomból kérdezte Lakatos Ádám gyermekvédelmi aktivistát, aki maga is…
  continue reading
 
Egy újabb személy jelentkezett Juhász Péternél, aki szerint nem csak a prostitúciót menedzselte a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója, hanem vert is gyerekeket – osztotta meg Juhász a Kontrollnak adott interjújában. A hozzá fordulók iránt érzett személyes felelősségéről, a keletkezett politikai viharról kérdeztük az az ex-politikust, valamint hogy…
  continue reading
 
Az Orbán Viktor és Magyar Péter beszédeit és politikai akcióit feltűnően másképp kezelő független sajtóról, valamint a Semjén Zsolt megrágalmazását követő kormánypárti reakciókról is elmondja véleményét a KARD blog két szerkesztője, Timár Gábor és Hetei Péter az Egy fantasztikus év hónapjai című műsorunk szeptemberre visszatekintő adásában. Megbesz…
  continue reading
 
Ezen a héten műsorunk témái:• Valóban magasabb fokozatba kapcsolta a kormány a politikai megtorlást?• Miért nem érdeke a Fidesznek, hogy mártírt csináljanak Juhász Péterből?• Visszaél-e a Kocsis Máté azzal, hogy tagja a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának is?• Hogyan magyarázzák meg maguknak a kormánypárti szavazók a hatvanpusztai Orbán-biroda…
  continue reading
 
Vasárnap mégsem "Megbékélésmenet" lesz, hanem szolidaritási demonstrációt tart majd a Polgári Ellenállás elnevezésű mozgalom Budapesten - jelentette be a főszervező, Puzsér Róbert publicista a Kontroll stúdiójában, miután a mai napon az eredeti rendezvényük egyik előre meghirdetett szónoka, Juhász Péter influenszer, volt politikus ellen ügyészségi …
  continue reading
 
Orsós János roma aktivista, a miskolci dr. Ámbédkar Technikum vezetője szerint az elmúlt 35 év megmutatta, hogy a roma felzárkóztató program valójában lezárkóztatás a társadalomról. Ha valaki állattenyésztésre adja a fejét, rengeteg jogszabálynak kell megfelelnie az állatok tartási helyétől a higiéniáig, miközben a peremvidékeken vezetékes víz, fűt…
  continue reading
 
Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere a Promenad24 és a Rádió7 épülete elé szervezett „Stop Lázár! – Álljunk ki a gyűl-ölet ellen!” címmel meghirdetett tüntetés előtt nyilatkozott a Kontrollnak.Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára! Facebook: https://www.facebook.com/kontrollponthu/ YouTub…
  continue reading
 
Ezen a héten műsorunk témái:• Kik és mióta pletykálnak az interneten a gyermekotthonokba járó pedofil politikusokról?• Miért nem tartóztatták le már évekkel korábban a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjét?• Miért nem sírta el magát Semjén Zsolt hétfőn a parlamentben, és mi az a KDNP-jelenség? • Milyen lesz az a "brutális megtorlás", amit Kocsis Máté…
  continue reading
 
Szombaton tartják a fővárosban a Roma Büszkeség Napját civilek és roma szervezetek. A megmozdulás célja a romák megkülönböztetésére alkalmas úgynevezett helyi önazonossági törvény visszavonásának követelése, és a romákról szóló közbeszéd békéjének előmozdítása. Oláh József józsefvárosi önkormányzati képviselővel, roma aktivistával és Horgas Péterre…
  continue reading
 
Münchenben jártunk a Nemzetközi Tisza Szigetek Találkozóján. Itt kérdeztük Albrecht Andreát a találkozó egyik szervezőjét valamint Reiter Dánielt a Szent-Györgyi Albert Tisza Sziget tagját illetve Gáspárik Attilát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház volt vezérigazgatóját. Beszélgettünk arról, miért mentek ki külföldre, terveznek-e hazajönni valamint,…
  continue reading
 
Enyedi Ildikó filmrendezővel új filmje a "Csendes barát" kapcsán beszélgettünk kultúráról, politikáról, közhangulatról és arról, hogy ezek mind eltörpülnek a valóban fontos kérdések mellett. Így kerülhetett szóba Lánczi Tamáson, a kokárdán és a gangos házakon túl az ember-növény kapcsolat az egyetemes humanizmus és az élet, mint ajándék.Ha nem szer…
  continue reading
 
Új szabályozás kellene, hogy ne lehessen lejárató kampányokat folytatni a nyilvánosságban – erről is beszélt Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt frissen megválasztott alelnöke a Kontrollnak, a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságára reagálva. Az interjúban szó volt a párton belüli feladatairól, a falvakban zajló kampányolás nehézségeiről és a …
  continue reading
 
Ezen a héten műsorunk témái:• Hova vezethet az, hogy a Fidesz feketelistát vezet a kormánytól független újságírókról?• Miért nem szivárgott ki ezúttal semmi a kormánysajtóban a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióüléséről?• Hogyan ferdít a kormánypropaganda a tiszás Ruszin-Szendi Romulusz fegyverének ügyében?• Mire használja fel a Fidesz a kampányában a…
  continue reading
 
„Az Adria kőolajvezeték bőven elbírja a finomítók kapacitását” - mondta Holoda Attila energetikai szakértő a Kontroll.hu műsorában. Az energetikai szakértő beszélt a Barátság kőolajvezetékről, a hazai gázellátásról, az LNG technológiáról és a nem fosszilis energiahordozók fontosságáról is.Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kont…
  continue reading
 
Kiss Judit Ágnes a kortárs irodalom egyik legismertebb alakja, József Attila-díjas költő, író, tanár. A kisgyermekes szülők a Babaróka sorozat szerzőjeként ismerik leginkább, melynek legújabb kötete, a Babaróka iskolája a napokban került a könyvesboltok polcaira. Tujaszörny és Nyírfakobold című gyermekkönyve a közelmúltban megkapta a 2025-ös Meríté…
  continue reading
 
Dr. Gáspárik Attila egyetemi tanár Münchenben a Nemzetközi Tisza Szigetek Találkozóján nyilatkozott a Kontrollnak. A román-magyar együttélés és a miniszterelnök tihanyi beszéde mellett szóba került az is, mit gondol a kettős állampolgárok választójogáról. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház volt vezérigazgatója elmondta, a magyarországi oktatási rend…
  continue reading
 
Ezen a héten műsorunk témái:• Mit nyert azzal Magyar Péter, hogy a Tisza Párt is Kötcsére szervezett nagygyűlést?• Selyemzsinórt küldött Orbán Viktor a saját embereinek a kötcsei beszédében?• Jogszerűen használhatja a nemzeti konzultációt fideszes mozgósításra a kormány?• Mi a tanulsága a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján készült mandátumbecs…
  continue reading
 
Kökény Attila talajmegújító tanácsadóval beszélget Timár Gábor geofizikus, a KARD blog egyik szerkesztője a SZOMJAN HALUNK? című műsorunkban a 2025-ös nyár tanulságairól: hogyan lehet minél több vizet megőrizni a mezőgazdálkodás során a talajban, milyen előnye van a "regeneratív no-till" módszernek, mennyire teszi ellenállóbbá a mezőgazdasági kultú…
  continue reading
 
Egy gyermek halála minden esetben felfoghatatlan tragédia. Még inkább az, ha egy fiatal a saját kezével vet véget az életének. A KSH adatai szerint - miközben a világban csökken - a magyarországi tizenévesek körében nőtt az öngyilkosságok száma: 5 év alatt a két és félszeresére emelkedett. Kevés a gyermekpszichológus, a gyermekpszichiáter, számos e…
  continue reading
 
A politikai innovációban az utóbbi időben a kisebb pártok lemaradtak, mondta a NERENTÚL című műsorunkban Somogyi Zoltán szociológus. Szó esett az egyéni körzetek fontosságáról, a taktikai szavazásról, és a várható kampány stratégiákról is. Somogyi Zoltán szerint a kormány egy ideig fenn fogja tartani az adókérdést.Ha nem szeretne lemaradni adásaink…
  continue reading
 
Müchenben tartott előadást a nemzetközi Tisza Szigetek találkozóján Petschnig Mária Zita közgazdász és Kéri László politológus. Petschnig az Orbán-kormány gazdasági rendszerének elemzésében többek között az államadósság alakulását mutatta be, míg Kéri László a Tisza Párt feladatait elemezte, külön kiemelve a Tisza Szigetekkel fenntartott kapcsolat …
  continue reading
 
Orosz-ukrán háború fejleményeiről, Donald Trump találkozóiról, a Barátság kőolajvezetéket ért támadásról és a kárpátaljai Munkács bombázásáról is beszélt az EGY FANTASZTIKUS ÉV HÓNAPJAI című műsorunkban a KARD blog szerzőpárosa, Hetei Péter és Timár Gábor. Szóba került Hadházy Ákos hatvanpusztai kalandja és az Orbán-birtok luxusa is.Ha nem szeretne…
  continue reading
 
Ezen a héten műsorunk témái:• Mitől állt meg a Fidesz népszerűségének csökkenése a közvélemény-kutatásokban?• Igaz-e, hogy Magyar Péter nyerte a nyarat az ellenzék és a kormánypárt küzdelmében?• A Tisza Pártnak vagy a Fidesznek van még több keresnivalója a bizonytalan szavazók között? • Valóban csak egy Orbán Viktorról szóló népszavazás lesz a 2026…
  continue reading
 
Muhi Andrással a legtöbb produceri kredittel rendelkező magyar filmessel beszélgettünk arról, hogyan alakították ki 2004-ben az első filmtörtvényt, mi történt 2010 után a Vajna-korszakban és hogyan teszi tönkre rengeteg alkotó karrierjét és életét a Káel Csaba vezette Filmintézet a mai napig. Szóba került Rákay Philip, Nemes Jeles László valamint h…
  continue reading
 
Indulni akar a 2029-es önkormányzati választáson Kiss László, Óbuda polgármestere. A Demokratikus Koalíció politikusa politikai fogságnak minősítette azt a kilenc hónapot, amit börtönben töltött korrupció vádjával. A műsorban szó esett az ügyészség szerepéről, a Római-parti árvízvédelemről, a Csúcshegy víziközmű-hálózati problémáiról, és a DK 2026-…
  continue reading
 
Különös helyzet állt elő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő és Gulyás Balázs újságíró legutóbbi hatvanpusztai kalandja után: sem magánlaksértés, sem birtokháborítás miatt nem indult eljárás velük szemben, mintha az Orbán-család birtoka következmények nélkül látogatható lenne. Ugyanakkor a képviselő és a Gulyáságyú Média alapító-szerkesztője szeri…
  continue reading
 
Megerősítette és a párt elnökévé választotta Rózsa Andrást augusztus utolsó napján a Momentum küldöttgyűlése. Az új elnök hangsúlyozta, bár 2026-ban nem indulnak és a Tisza győzelmét akarják segíteni, de utána a 2029-es európai parlamenti választásokra készül a Momentum, addig parlamenten kívül kíván hatással lenni a Tiszára. Rózsa, aki Zugló polgá…
  continue reading
 
Ezen a héten műsorunk témái:• Lévai Anikó dönt mindenről a hatvanpusztai Orbán-birtok építkezésén? • Miért tette Magyar Péter a korrupció jelképévé Hatvanpusztát?• Elkerülhető, hogy a Tisza Párt terveit meghamisítsa a kormánypropaganda?• Honnan lesz forrása egy Tisza-kormánynak az adó- és áfacsökkentésre?• Kinek az érdekeit képviselte Szijjártó Pét…
  continue reading
 
Drónfelvételeket készítettünk a Lázár János közlekedési miniszter résztulajdonában álló batidai vadászházról, és a birtok kapuja előtt interjút adott a Kontrollnak Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. Szerinte a helyiek számára a Lázár-kastély a korrupció szimbóluma.Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kontroll.hu You…
  continue reading
 
„Az elmúlt 15 évben mindig kockázatelemzés döntött arról, hogy milyen változások legyenek az egészségügyben” - mondta NERENTÚL című műsorunkban Hegedűs Zsolt. A TISZA Párt egészségügyi munkacsoportjának szakértője szerint már az átláthatóság is sokat tud segíteni abban, hogy az egészségügyi mutatók javuljanak. A szakértő beszélt a TISZA párt Szent …
  continue reading
 
Extra adásunkban a „Másfél kilométerre a békétől” című film alkotóival Sipos Betti szerkesztővel és Berényi Andor rendezővel beszélgettünk. A dokumentumfilm alkotói arról beszéltek, hogy a forgatás és az utómunka is lelkileg megviselte őket, hiszen a háború sújtotta országban olyan élethelyzetekkel találkoztak, amelyekre szinte lehetetlen megoldást…
  continue reading
 
Ezen a héten műsorunk témái:• Miért bagatellizálta el a külügyminiszter és az államfő a Munkácsot ért orosz rakétatámadást?• Mit üzentek az oroszok azzal, hogy már a magyarok által is lakott Kárpátalját is célba vették?• Igaz-e, hogy selyemzsinórt küldött az ügy miatt a miniszterelnök Sulyok Tamás köztársasági elnöknek?• Miért engedte át Orbán augu…
  continue reading
 
Rendkívüli élő adással jelentkezik a kontroll.hu és Gulyás Balázs, a Gulyáságyú Média alapítója Munkácsról a csütörtök hajnalban történt orosz rakétatámadás miatt. Műsorunkban megszólal az esettel kapcsolatban Jeszenszky Géza és Balázs Péter volt külügyminiszter, valamint Kéri László politológus, és kapcsoljuk Kárpátaljáról Sipos József lelkipászto…
  continue reading
 
Jövőre az összes budapesti mandátumot nagy eséllyel a Tisza Párt jelöltjei fogják megnyerni - állítja Jámbor András, Józsefváros-Ferencváros egyéni parlamenti képviselője, aki már korábban bejelentette, hogy 2026-ban nem fog indulni a választáson annak érdekében, hogy ne ossza meg az ellenzéki szavazatokat. A NEREN TÚL című műsorunkban a Párbeszéd …
  continue reading
 
A címbéli mondatot Józsa János vízépítő mérnök, egyetemi tanár, akadémikus, a BME volt rektora régi tanárától, Németh Endrétől idézi, miközben a vízügy feladatairól, az árvizek és az aszályok, a "sok víz" és a "kevés víz" problémáiról és azok mérnöki kezeléséről beszélt a SZOMJAN HALUNK című műsorunkban. A kérdező Timár Gábor geofizikus, a KARD blo…
  continue reading
 
„Komoly egzisztenciális fenyegetettség, amit Lánczi Tamásék művelnek” - hangzott el NEREN TÚL című műsorunkban. Róna Dánielt, a 21 Kutatóközpont igazgatóját és Horn Gábort, a Republikon Intézet vezetőjét is arról faggattuk, mit szólnak ahhoz, hogy több közvélemény-kutató intézetet is fekete listára tett a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A két kutatót …
  continue reading
 
A Helperek Önkéntes Segítők Egyesülete közel 25 éve segít a bajbajutott fesztiválozókon. Járőreik 24 órás felügyeletet biztosítanak az adott fesztivált teljes területén, gyakran hamarabb érkeznek a helyszínre, mint a mentőautó, hiszen gyalogosan gyorsabban eljutnak bárhová. De tevékenységük nem merül ki ennyiben: drogprevenciót, krízisintervenciót …
  continue reading
 
Ezen a héten műsorunk témái:• Jól jött a Fidesznek, hogy az orosz titkosszolgálat már nyíltan Magyar Péter ellen kampányol? • Miért nyilatkozta azt Orbán, hogy nem adhatja át a hatalmat egy másik politikai tábornak? • Mi volt a terve Sulyok Tamás államfőnek a "mocskosfideszező" fiatalokhoz írt üzenetével?• Véletlenül gazdagodott meg Takács Péter ál…
  continue reading
 
A Fidesz által kiforgatott kijelentéséről, valamint az ellenzék hatalomváltás utáni lehetőségeiről beszélt Fleck Zoltán az AMI A CSÖVÖN BEFÉR című műsorunkban. A jogász szerint a hatalom teljes mértékben máshogy értelmezte a köztársasági elnökkel kapcsolatos szavait, ami miatt a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője feljelentéssel fenyegette.Ha nem …
  continue reading
 
Az ökoszisztémák változásáról, a fajok kihalásáról, és a biológiai környezet átrendeződéséről beszélt Jakab Gusztáv botanikus a SZOMJAN HALUNK című műsorunkban. Az üledékrétegekben található botanikai maradványokkal is foglalkozó szakember a holocén idején lezajlott klímaváltozásokhoz hasonlítja a jelenlegi folyamatokat. Az ELTE oktatója beszélt az…
  continue reading
 
A magyar gazdaságnak nem csak a pillanatképe mutat rosszul, az Orbán-kormány politikája a gazdaság alapjait is ingatag talajra építette - értékelt a NEREN TÚL legfrissebb adásában Petschnig Mária Zita. A közgazdász szerint a lakosság akkor is a bőrén érzi, hogy valami nem működik jól, ha a kormány pénzt szór közé, de ez a politika sem folytatható, …
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Hallgassa ezt a műsort, miközben felfedezi
Lejátszás