Test Management nyilvános
[search 0]
Több
Download the App!
show episodes
 
Loading …
show series
 
Vasárnap Kötcsén hivatalosan is elstartolt a kampány: ezúttal nem csak a Fidesz indította a somogyi faluból a hadjáratot, de az új arcokat bemutató Tisza Párt is. A közvélemény már fordulatra számít: a 21 kutatóközpontnál 8 százalék az ellenzéki párt előnye a kormánypárttal szemben, a Závecznél 5, de a biztos szavazók között még ennél is több, és e…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Szólólemez dobozban, Trump Nobel-mániája, a legtöbb embert meggyilkoló Nob…
  continue reading
 
Ez az adás egy kicsit rendhagyó lesz – több szempontból is – de abból mindenképp, hogy egy olyan témáról fogunk beszélgetni, amiről egyébként tök jó lenne, ha egyáltalán nem kéne. Ugyanakkor nőként nem gondoljuk, hogy el lehet mellette menni. A nők elleni erőszakról, bántalmazásról és zaklatásról lesz szó, a politikai ignoranciáról, a társadalom el…
  continue reading
 
Szerdán a Három Hollóban bemutattuk a 13 ukrán, orosz, lengyel és magyar szerző közreműködésével készült legújabb kiadványunkat, az orosz–ukrán konfliktusról szóló Végtelen háborút, ami megrendelhető a 444 Shopban. A bemutatón két panelbeszélgetés volt, az elsőben a Végtelen háború három 444-es szerzője, Diószegi-Horváth Nóra, Kolozsi Ádám és Takác…
  continue reading
 
Véget ért a nyár, kezdődik az utolsó politikai szezon a 2022 óta tartó kormányzati ciklusban. Érzékelhetően megingott a NER, megváltozott a közhangulat az országban, de távolról sem ért véget a rendszer. Sikerült-e Orbánnak megállítania a Fidesz tavaszi mélyrepülését? Hatásos volt-e Magyar Péter országjárása? A 444 stúdiójában élőben elemeztük a so…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Barna bőrű visszatérés a kempingből, ökörchuletón, finn marha a tányéron, …
  continue reading
 
Szerdán a Három Hollóban bemutattuk a 13 ukrán, orosz, lengyel és magyar szerző közreműködésével készült legújabb kiadványunkat, az orosz–ukrán konfliktusról szóló Végtelen háborút, ami megrendelhető a 444 Shopban. A bemutatón két panelbeszélgetés volt, az elsőben a Végtelen háború három 444-es szerzője, Diószegi-Horváth Nóra, Kolozsi Ádám és Takác…
  continue reading
 
Már-már szokásos felállásban, Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai elemzővel beszélgettünk a világpolitika történéseiről Munkácstól Alaszkáig. A tartalomból: 1:50: Miért most támadták az oroszok Munkácsot, és milyen fegyverekkel? 4:30:Van mögötte politikai megfontolás is? Egyáltalán hangsúlyos az, hogy Munkácsot támadták? És…
  continue reading
 
Az XX Trianguli vörös óriás (itt van, közel, hatszáz fényéven belül) foltjairól, a szerkezetépítő mérnöki tudás csillagászati hasznosításáról, a napkitörések földi hatásáról, a magyar csillagászat új aranykoráról, a tudománykommunikációs erejéről beszélgettünk dr. Kővári Zsolttal, a HUN-REN Csillagászati és Földtani Kutatóintézetének tudományos tan…
  continue reading
 
Mindjárt vége a nyárnak, kezdődik az új tanév. De míg vannak gyerekek, akik izgatottan várják, hogy visszatérjenek az iskolába, másoknak ez egy szorongással teli időszak. Hogyan vegyük észre ennek jeleit, és mit tehetünk szülőként? Pláne, hogy ez nekünk is stresszes időszak. Többek közt ezekről a kérdésekről is beszélgetünk Dr. Bohács Krisztinával,…
  continue reading
 
Úgy nyomja a kormány az új, 3 százalékos lakáshitelt (tisztességes polgári neve: Otthon Start Program), mintha nem lenne holnap. De tényleg olyan jó lesz ez nekünk, amennyire el akarják adni? Mire figyeljünk, kinek érdemes kalkulálni vele, és hogyan készüljön rá jól az ember? Ezekről a kérdésekről is beszélgetünk meghívott vendégeinkkel, Argyelán J…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Bedét majdnem elüti egy hallgató. Winklert megmenti egy mihazánkos Boszniá…
  continue reading
 
Helyzetkép: a magyar gazdaság a második negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, míg a tavalyi második negyedévhez képest a nyers adatok szerint 0,1 százalékos, a kiigazított adatok szerint 0,2 százalékos volt a növekedése – közölte néhány napja a KSH. Az első félév egésze még így is visszaesést hozott, 0,1 százalékkal csökkent…
  continue reading
 
Július egyik legforróbb témája volt a Coldplay koncerten lebukott vezérigazgató és HR-igazgató sztorija. Akiket ugye egy csókkamera buktatott le, a következő napon pedig már kábé az egész világ az ő sztorijukon pörgött. De rendben van az, hogy így működünk? Doxxolás, bullying, morális fölény. Bővebben: 00:00:13 - Kezdjünk is bele a Tyúkól leghotabb…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Szívószálpápa 2030. Észak-tolnai anzix. Szippantás élőben. A rendszereken …
  continue reading
 
A Mészáros-birodalom koronaékszeréről, túlárazásokról, az ország leggazdagabb emberéhez száguldó közpénz-milliárdokról, és cserben hagyott alvállalkozókról beszélgettünk az eredeti cikk szerzőivel, Haszán Zoltánnal és Kaufmann Balázzsal. A tartalomból: V-Híd: a koronaékszer, a Mészáros-birodalom ékköve, a fizikai munkások nélküli építési gigavállal…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Rendszerkonform antiszemita fellépőt találtunk a Kneecap helyett. After Ta…
  continue reading
 
Tartozunk a bankoknak, ki se látunk a hitelekből - valószínűleg senki nem így képzelte a gazdasági repülőrajtot. Folyószámlahiteleink és hitelkártya-tartozásaink összege is az egeket veri. De miért vagyunk ennyire eladósodva, ki lehet-e mászni ebből a lefelé tartó spirálból, és ha igen, ki fog minket megmenteni? Bővebben: 00:00:00 - Kezdjük a pőre …
  continue reading
 
Minket ugyan nagyjából elkerül a téma, de Nagy-Britannia forrong: a Celebrity Big Brotherben JoJo Siwa rátalált élete szerelmére. Aki egy férfi. Tisza dili, ugye? Mielőtt bármire rátérnénk, itt egy klip JoJo Siwától, és egy tanulságos videó, jóval korábbról: ‌‌Szóval kicsoda JoJo Siwa, és miért érdekes az ő története? Bővebben: 00:00:15 - A mostani…
  continue reading
 
Hiába tombol a nyár, a nemzetközi politikai események nem csitulnak. Már-már szokásos felállásban, Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai elemzővel beszélgettünk az egyre fokozódó nemzetközi helyzetről. A tartalomból 01:40: Folytatódik az állami gyűlöletkampány Ukrajna ellen, amit Sebestyén József halála és a palágykomoróci te…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Szavazati jogot a krumplinak! Igazságot Steven Adlernek! Sokáig éljen Geye…
  continue reading
 
Több ezer éve is igaz mondatokról, a tudattalanból kinyerhető képekről és a mágikus gyermekkorról is beszélgettünk Balla Gergellyel, a Platon Karataev énekes-dalszerzőjével. A Nem rossz könyvek nyári szünet előtti utolsó epizódját élőben, a kapolcsi Művészetek Völgyében vettük fel. A Platon Karataev negyedik lemeze Napkötöző címmel nemrég jelent me…
  continue reading
 
Több tanúvallomás is utal arra, hogy F. Zsolt, vagyis a Nagymester bűnszervezete fölött állt az Orbán-rendszer egyik titokzatos és rejtőzködő háttérembere: Tombor András. Ezzel végre tisztán láthatjuk, hogyan kapcsolódott a BKV-ba beépülő bűnszervezet és a parolási maffia a hatalom legfelsőbb köreihez. Ennek a szövetségnek a kialakulását beszéltük …
  continue reading
 
Az elmúlt öt év verseit gyűjtötte össze Tóth Krisztina Szeleknek fordít címmel, ebből a kötetből, illetve régebbi műveiből is olvas Az író hangja podcastben. Előtte meg arról mond pár szót, hogy ha nem szeret felolovasni, akkor miért tartja ezt mégis fontosnak. See omnystudio.com/listener for privacy information.…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. A futball Liam Gallaghere. A XXI. század Czinege Lajosa. Anikó igényei. Or…
  continue reading
 
Szeretünk olvasni, de nem ugyanazt, nem ugyanakkor és nem ugyanúgy. Nyáron arra számítunk, hogy majd többet fogunk tudni a könyveken lógni (ez főleg családosoknak nehéz), de azért igyekszünk. Elhoztuk pár olvasmányunkat, ami megfogott mostanában vagy az utóbbi időben, esetleg újraolvassuk vagy évtizedek óta sokat jelent. Eleinte azt hittük, hogy ez…
  continue reading
 
02:00 Pride: megtört a rendszer vagy ellenzéki wishful thinking? Elég átlátszó magyarázat, hogy ez lett volna Orbán mesterterve. De: láttunk már hasonlóan nagy demonstrációt, aminek nem volt komoly belpolitikai hatása. 04:15 Nem nagyon jó ötlet hiányolni az erőszakos rendőri fellépést. 05:00 Független kutatások szerint a magyarok többsége inkább be…
  continue reading
 
Amikor a Women Help Women megnyitotta első központját Lengyelországban, néhány száz abortuszellenes tüntető gyűlt össze az épület előtt. 2025 márciusát írjuk, és a lengyel kormány ígérete ellenére sem enyhített Európa legszigorúbb abortusztörvényén. Kinga és Dunia Jelinska a Women Help Women szervezeten keresztül világszerte olyan tablettákat jutta…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Kétszázezer emberrel nem lehet mit kezdeni. Termosz on tesztoszteron. Azi …
  continue reading
 
Egy olyan életvilágnak akartam hangot adni, amely az irodalomban ritkán szólal meg – mondja Röhrig Géza költő és színész, aki a Saul fia főszereplőjeként az Oscar-gáláig jutott egy gyermekotthonból. Szerencséje volt, mondja Az író hangja című podcastsorozatunk új részében, ahol semmike-dalok című, friss kötetéből olvasott fel. See omnystudio.com/li…
  continue reading
 
Az év legnagyobb hazai irodalmi történése Tandori Dezső első, de egészen idáig kiadatlan verseskötetének, az Egyetlennek a megjelenése. A kötetet 1964-ben visszadobta a Magvető, Tandori pedig egy noteszba írta le kézírással a verseket, és küldte el Párizsba barátjának, Márffy Albinnak. Sok évtizeddel később és pár évvel Tandori halála után Márffy A…
  continue reading
 
A nagy népességcsere összeesküvés-elmélet - miszerint a színes bőrű emberek felváltják a fehéreket Európában - sokáig a radikális szélsőjobb retorikájának része volt. Aztán használni kezdte Orbán Viktor is, azóta pedig olasz és osztrák konzervatív politikusok is előszeretettel használják, miközben a bevándorlásról és kulturális változásokról beszél…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Dobrev Klára for atyaúristen! Svájci nők zakóban. Gábor Zsazsát megtalálja…
  continue reading
 
Szombaton Budapest Pride, vagyis most éppen a Budapest Büszkeség menete. Nem mellesleg Pride-hónap van, aminek megfelelően egy sor helyen lehet kapni szakajtónyi szivárványos cuccot, miközben ma Magyarországon kifejezetten gyűlöletkeltő megbélyegzése folyik az LMBTQ-közösségnek. Szisztematikusan, fokról fokra, hosszú évek óta. Ebben a helyzetben, a…
  continue reading
 
Az Egyesült Államok beszállása az iráni-izraeli háborúba történelmi fejlemény, az iráni atomprogramot mindenképp jelentősen sikerült késleltetni. Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel, és Takács Márk katonai elemzővel értékeltük a fokozódó nemzetközi helyzetet. See omnystudio.com/listener for privacy information.…
  continue reading
 
Az európai liberalizmus csúcspontján, a kétezres években egyre több ország engedélyezte az egynemű párok házasságát és örökbefogadását, és a transzemű emberek nemváltását. Azonban a háttérben a konzervatív, keresztény szervezetek és pártok kihasználták az emberek bizonytalanságát. Míg a baloldal interszekcionalistáról és inkluzivitásról beszélt, a …
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Szabadságharc a fajtajellegfixált kutyakozmetikusnál. Macskamiskárolás Toy…
  continue reading
 
Mire érdemes használni az irodalomterápiát és hol húzódnak a módszer határai? Hogyan hat ránk, ha elkezdjük leírni a gondolatainkat egy papírra? Hogyan lesz egy dalszöveg az irodalomterápia eszköze? És kik azok a szerzők, akiknek írásaival szinte minden irodalomterapeuta dolgozik? Nemrég jelent meg az irodalomterápia egyik legelismertebb szakértőjé…
  continue reading
 
2022-ben az amerikai szenátus visszavonta a Roe kontra Wade döntést, ami lehetővé tette, hogy az egyes államok betiltsák a terhességmegszakítást. Nők milliói veszítették el a biztonságos abortuszhoz való hozzáférést. Az amerikai lépés az európai politikusokra és nőkre is hatással lehet. Lengyelországban a konzervatív kormány 2020-ban gyakorlatilag …
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Lassanként a képernyőket is meghódító, nagyszabású showműsorunk az igényes…
  continue reading
 
Aki nem egy kő alatt él (értsd: használ bármilyen közösségi médiaplatformot), az jó eséllyel mást se lát mostanában, csak extázisban sikoltozó vagy síró embereket, akik szőrös kis izéket rejtő dobozokat bontogatnak szakmányban. Vagy pucér seggű babákat, retekkel/muffinnal/elefántfülekkel a fejükön. Mi végre ez a nagy lelkesedés? Megértünk a pusztul…
  continue reading
 
Halásztelek tipikus agglomerációs település, amit az M0 köt össze a fővárossal. Az utóbbi években a település lakossága majdnem 50 százalékkal nőtt, részben az autópályának, részben pedig a magyar kormány bőkezű családtámogatásának köszönhetően. A külvárosban, ahol ebben az epizódban érkezünk, modern házak sorai állnak, amibe fiatal családok költöz…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Audiovizuálisan ismét megtekinthető műsorunk egyre radikálisabb retorikáva…
  continue reading
 
A rendes család első epizódjában a négy riporter, Claudia Torrisi, Elsa Cabria, Francesca Berardi és Rutai Lili, Madridba utazik. Részt vesznek a Politikai Hálózat az Értékekért rendezvényén, a 6. Transzatlanti Csúcstalálkozón, ahol jobboldali politikusok és szervezetek találkoznak. A beszédek a woke-ról, a genderkérdésről és a gyermekvállalásról s…
  continue reading
 
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. 00:31 Élő sold out, mörch még van. 01:46 Popzenészek a homloktérben. Caram…
  continue reading
 
Május második felében kiderült, kik részesülnek a Városi Civil Alap pályázatain kiosztott 2025-ös támogatásokból. Nagy meglepetés nincs: ismét bőven vannak újra a nyertesek között olyan szervezetek, amelyeknél erős a fideszes szál. Milyen hatással van a civil szektorra az, hogy a kormány átláthatatlanul, és némileg megkérdőjelezhető módon osztogatj…
  continue reading
 
Nem jóslásnak indult, de az lett belőle, a misztikus Tarot kártyát már a középkori vásárokban elkezdték jóslásra használni, pedig nem azért készítették, hogy a jövendőt mondják meg vele. A sok szempontból izgalmas pakli mára kultikussá vált, nemcsak rengeteg változata létezik, de az alkalmazási módjai is sokfélék. A 18. században gazdag fehér férfi…
  continue reading
 
Hat epizódos podcast-sorozatban mutatjuk be, hogyan került a női test a családvédelemért folytatott kulturális és politikai harc középpontjába. Madridtól Budapesten és Rómán át Varsóig politikusok, aktivisták, szakértők és érintett nők segítségével próbáljuk megfejteni, hogyan és miért készül a keresztény-konzervatív jobboldal a reprodukciós jogok …
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Hallgassa ezt a műsort, miközben felfedezi
Lejátszás