Tennis nyilvános
[search 0]
Több
Download the App!
show episodes
 
A Polkult, ahogy a neve is mutatja a legtágabban értelmezett politikai kultúra körül forgó műsor lenne, kéthetente, egy órában. A műsor készítői – Fekete Balázs, Ződi Zsolt, és Max – mindhárman úgy gondolják, hogy egy ország politikai- és közállapotát elsősorban azok az íratlan szabályok és a belőlük kiformálódó mögöttes kultúra határozza meg, amelyre oly kevés figyelmet fordítunk. Erre Magyarország elmúlt 25 éve remek példát nyújtott, hiszen a leírt szabályok szintjén kiépült egy példaérték ...
  continue reading
 
SELF-ORGANIZING CHAOS (Sőrés Zsolt, Tóth Pál) Műsorunk a Tilos Rádió egyik legrégebbi, 1992 tavasza óta működő programja. A műsor elsődleges célja, hogy megismertesse és terjessze Magyarországon, legfőképpen pedig Budapesten a kortárs komoly-, konkrét-, elektronikus-, improvizatív-, új-, zaj- és más létező, a megszokott és a hagyományos műfajokba nem sorolható nemzetközi zenei törekvéseket. (Ezen zenei "paradigma" összefoglaló neve a "no wave", amely terminológiát a nyugati zenei sajtóból ve ...
  continue reading
 
Ez a műsor egy-egy könyvről többet szeretne megmutatni Önnek kedves Hallgató, mint ami ajánlás a fülszövegekben lenni szokott. A műsorban beszélgetéseket hallhatnak szerzőkkel, fordítókkal, szerkesztőkkel a könyv keletkezésének történetéről, saját élményükről a művel való találkozáskor. Vállalt célom, hogy érdeklődést keltsek e kötetek iránt. Igyekszem nagyon színessé tenni a kínálatot, így bekerülhetnek olyan könyvek is, amik nekem is meglepetést okoztak. De lehetséges, hogy Önnek kedves ha ...
  continue reading
 
A CEO podcastban Mátó Attila vendégül lát magyar vezetőket és szakembereket, akik szívesen osztják meg tapasztalataikat a vezetővé válás, csapatépítés és szervezet- illetve folyamatfejlesztés illetve krízis management terén. Konkrét helyzeteken keresztül mutatják be stratégiájukat, tippeket adnak, ezáltal gyorsabban érheted el Te is a céljaidat. Fontosak a célok, de a megvalósítás az igazi kulcs. Mi kell ahhoz…? Létezik szervezeti kiválóság vagy mindig csak cél marad? Folyamatos válságból fo ...
  continue reading
 
Helló, ez itt az Interjú Podcast Rólad szól, a magyar Linkedin felhasználóról, ami Bánki Tamás 8+1 kérdésére épül Én, azaz Bánki Tamás, 2011 óta oktatom a hazai üzleti közösséget, vezetőket, munkakeresőket és pályakezdőket a Linkedin leghatékonyabb használatára A Bekapcsol, a magyar Linkedin podcast házigazdája is én, azaz Bánki Tamás, vagyok. Eredetileg a Bekapcsolba készült néhány rövid interjú. Majd mivel az újak már 1 órásak lettek, így jött az ötlet, hogy legyen egy külön podcast. És mi ...
  continue reading
 
Szeretnénk pontosabban megismertetni és napi folyamataiban követhetővé tenni a Tilos hallgatóinak az Európai Unió intézményeinek működését. Szakértő vendégekkel beszéljük, vitatjuk meg az Európai Unió aktuális helyzetét, politikáját, jövőjét. Célunk, hogy a mi kis provinciális légterünkben nyissunk pár ablakot, ahonnan befúj a kellemes nyugati szél - még akkor is, ha Keletről jön. Figyeljétek a közösségi oldalunkat. Itt is ott vagyunk, meg itt, meg itt. Hangolódjatok!
  continue reading
 
Loading …
show series
 
{"content":"0:00:00 no wave hírek\nfebruár 9-én elhunyt damo suzuki japán zenész, akit a nagyközönség leginkább a német can krautrock együttessel felvett lemezeiről ismer. suzuki 1970 és 1973 között volt az együttes tagja, és ezalatt közösen készítették el a „soundtracks”, a „tago mago”, az „ege bamyası” és a „future days” című albumokat. suzuki 73…
  continue reading
 
{"content":"\n0:00:00 no wave hírek\ntavaly június 22-én, 82 éves korában hunyt el peter brötzman német szaxofonos, képzőművész. peter brötzmann radikális és energikus játékstílusáról volt ismert. több mint 50 évig játszott szaxofonon, és a németországi free jazz egyik úttörőjének tartották. egy olyan zenészcsoport tagja volt, amely a hatvanas évek…
  continue reading
 
{"content":"\nMiért fontosak az eus pályázatok a jelenlegi kutatási ökoszisztémában?\nMilyen egy eus politikatudományi pályázat, hogy működnek együtt a különböző partnerek, milyen eredményeket vár a Bizottság?\nVan-e a politikatudománynak emberképe, és a mi a szerepe ebben a morális érzelmeknek?\nPopulizmus és érzelmek: napjaink válaságjelensége va…
  continue reading
 
{"content":" tatsuya yoshida\n0:00:00 no wave hírek\na múlt heti no wave hírekben beszéltem az 1941-ben münchenben született limpe fuchs zeneszerző, ütőhangszeres és hangszerépítőről, illetve az ann ott kiadónál megjelent új, „alloa” című lemezéről, amin új hangszerén, egy kiselejtezéstől megmentett, felújított zongorán játszik és énekel. most az 1…
  continue reading
 
{"content":" peter ablinger (fuga)\n0:00:00 no wave hírek\n\n\njukka-pekka kervinen 1961-ben született finn zeneszerző, író és képzőművész. a helsinki egyetemen ás a milton keynes open university-n tanult zeneelméletet és informatikát, valamint magán úton zeneszerzést. művei főként kísérleti, számítógépes művek, beleértve az algoritmikus zeneszerzé…
  continue reading
 
{"content":"\nA Harvard helye az amerikai felsőoktatásban.\nMennyire igaz, hogy a Harvard a woke gondolkodás egyik bázisa lenne.\nMiért volt fontos Claudine Gay elnöki kinevezése? Mi az elnök valódi feladata...\nAntiszemitizmus a kampuszon, kongresszusi meghallgatás, plágium vádak...\n"}Tilos Rádió által
  continue reading
 
{"content":" amelia cuni\n0:00:00 no wave hírek\n\n\na német krautrock zenekar, a can 1968-ban kölnben alakult. korábban, irmin schmidt, akinek 1966-os new yorki utazása felkeltette a rockzene iránti érdeklődését, hazatérése után david c. johnson amerikai avantgárd zeneszerzővel és fuvolással, valamint holger czukay zenetanárral együttest alakított…
  continue reading
 
https://hu.wikipedia.org/wiki/Neuroplaszticit%C3%A1s https://www.youtube.com/watch?v=pi9Xvh-Dva4 https://www.youtube.com/watch?v=UTgkSO1lm6o https://www.youtube.com/watch?v=5_c76-SQtps Itt megtalálható egy discord meghívó Music: Viva Diva I by Maarten Schellekens (CC BY) Attribution Minden itt megjelenö tartalom (CC BY) Attribution kérlek vegyétek …
  continue reading
 
{"content":" phill niblock\n0:00:00 no wave hírek\n\n\nújabb 2 lemezzel jött ki simon reynell another timbre kiadója. martin arnold "flax". a darab premierje novemberben volt a huddersfieldi kortárs zenei fesztiválon. ez egy cd-hosszúságú szólózongora darab, amelyet eredetileg philip thomas zongoraművész rendelt meg, de nem tudta előadni, h…
  continue reading
 
Hello Világ! - lélegezz: légzés és légzés között különbség van amennyiben egy számodra megfelelő technikát sajátítasz el a lassabb-tudatosabb légzésre amikor pánik vagy helyzet van könnyebben lehet venni. - figyelj magadra amennyiben rossz lelki állapotba kerül az ember gyermeke hajlamos a napi rutinok kihagyására, félreértés ne essék ha egy fogmos…
  continue reading
 
{"content":" tony oxley (fotó philip lethen - wire 186. szám, 1999 augusztus)\n0:00:00 no wave hírek\n\n\nkory reeder amerikai zeneszerző, előadóművész 2022 januárjában indította útjára sawyer editions névvel kiadóját. a kiadó évente kétszer, kis példányszámban ad ki kortárs, kísérleti és improvizációs zenei albumokat, elsősorban az új és eddig kia…
  continue reading
 
{"content":" francis dhomont\n0:00:00 no wave hírek\n\n\nsmallest functional unit kiadót 2020-ban alapította ute wassermann, tony buck, mazen kerbaj, magda mayas és racha gharbieh azzal a céllal, hogy nemzetközi zeneszerzők rendhagyó zenei kottáit adják elő és nyomtatásban jelentessék meg. az első kiadott kötet "graphème vol.1" címmel 2021 …
  continue reading
 
{"content":" radu malfatti\n0:00:00 no wave hírek\n\n\nbár szorosan nem kapcsolódik a no wave műsor tematikájába, mégis fontosnak tartom, hogy a trottel kiadó gondozásában megjelent „nem az a punk, aki…” címmel rapuszov tamás könyve, a magyar punk mozgalom 1980 és 89 közötti időszakáról.\n\na könyvben zenészek, rajongók, archivátorok, kazetta kiadó…
  continue reading
 
@LeahEckardt Gulyás Jenö István - Mindenki grafológiája. Csütörtök Csaba - Grafológia. Az íráselemzés kézikönyve. Bíró József - A modern grafológia Itt megtalálható egy discord meghívó Music: Viva Diva I by Maarten Schellekens (CC BY) Attribution Minden itt megjelenö tartalom (CC BY) Attribution kérlek vegyétek figyelembe.…
  continue reading
 
{"content":" martin davidson (Freedom of the City Festival, Conway Hall London, 2001)\n0:00:00 no wave hírek\n\n\na mai no wave műsor hírei, részben programajánló is. december 13-án a fuga budapesti építészeti központban nyílt kalmár jános szobrász metaxu, a bennem lévő hiány című kiállítása, amit nem szabad kihagyni. kalmár jános a fuga janáky és …
  continue reading
 
{"content":"Honnan ered a kultúrharc - Kulturkampf - kifejezés?\nMiért és hogyan határozta meg a német kulturális és politikai életet a kultúrharc 1870 után?\nAz amerikai woke és kultúrharc gyökerei.\nLehetséges-e még a párbeszéd egy polariázált, kultúrharcos közegben?\nMelyek a mai kulúrharc főbb témái?"}…
  continue reading
 
{"content":" frank zappa\n0:00:00 no wave hírek\n\nadás készítés közben jött a hír, elhunyt martin davidson\n\n\n1974-ben londonban alapította, és azóta vezette az emanem records kiadót. rengeteg, nagyon fontos, szabadimprovizációs zenét adott ki. többek között derek bailey, evan parker, a sponteneous music ensemble, stave lacy, paul rutherford, és…
  continue reading
 
{"content":" Kyle Gann – Hyperchromatica (2018, 2xCD, Other Minds – OM 1025-2)\n0:00:00 no wave hírek\nleonardo barbadoro, művész nevén koolmorf widese, 1987-ben született, firenzében élő olasz elektronikus és elektroakusztikus zeneszerző, zenei producer, hangmérnök. november 3-án a helical kiadónál, először saját neve alatt, jelent meg "musica…
  continue reading
 
{"content":"első emlékeink Palotai Zsoltról\nszabadságélmény és kilencvenes évek\nDJ Palotai a 90-es években és a 2000-es évek elején\nmi változott az "aranykorral" összehasonlítva?\na "Palotai-örökség" jelentősége"}Tilos Rádió által
  continue reading
 
{"content":" Catherine Christer Hennix \n0:00:00 no wave hírek\ndecember 14-én a német p∴c∴p∴ recordsnál jelenik meg \naz 1983-ban a kéttagú japán zajzenei együttes, a nord felsozlott. mindkét tag nord néven folytatta tovább zenei munkásságát. egyik tagjának, hiroshi oikawanak 1984-ben, 25 példányban, az l∴s∴d∴ recordsnál jelent meg szóló stúdiópro…
  continue reading
 
{"content":" jerry hunt (a blank forms honlapjáról) \n0:00:00 no wave hírek\nnovember 19-én, 62 éves korában meghalt palotai zsolt, avagy dj palotai, a tilos rádió egyik alapítója. a rendszerváltás után 1991-ig a tilos az á zenei vezetője, majd 1991-ben a tilos rádió egyik alapítója, illetve a nem rég elhunyt éri péterrel együtt a tilos rádió népze…
  continue reading
 
Hello, ez egy kis bekszönö ahhoz, hogy minden podcast platformra be tudjak regisztrálni. Továbbá december elején kezdetét is veszi a heti megjelenés (2023). Itt megtalálható egy discord meghívó Music: Viva Diva I by Maarten Schellekens (CC BY) Attribution Minden itt megjelenö tartalom (CC BY) Attribution kérlek vegyétek figyelembe.…
  continue reading
 
{"content":"Milyen politikai és társadalmi folyamatok előzték meg a legutóbbi választást?\nMi a protest pártok jelentősége a szlovák politikai rendszerben?\nKi is valójában Robert Fico?\nHogy működik eddig az új kormánykoalíció?"}Tilos Rádió által
  continue reading
 
{"content":" jerry hunt (a blank forms honlapjáról)\n0:00:00 no wave hírek\na berlini kulturmanufaktur azonos névvel indította el lemezkiadóját, azon belül meg az edition dur című rendkívüli sorozatát. A sorozat kifejezetten független, nehezen beskatulyázható művészek kísérleti zenéit. az edition dur izgalmas és kreatív zenéket ad ki limitált példá…
  continue reading
 
{"content":" jos smolders\n0:00:00 no wave hírek\na londoni silva screen records gondozásában december 8-án jelenik meg az "inventions for radio” című 6 nagylemezes doboz. a the bbc’s third programme 1964 januárja és 1965 szeptembere között négy rádióadást sugárzott, amelyek együttesen "inventions for radio” néven ismertek. ezek mind formai…
  continue reading
 
{"content":"Mi az azonnali.hu jelentősége az utóbbi évek magyar sajtótörténetében?\nMilyen dinamikák hatják át a német politikai rendszert az utóbbi években?\nMilyen politikai erőket találhatunk a mainstream politikai pártok mellett és mennyire lehetnek sikeresek?"}Tilos Rádió által
  continue reading
 
{"content":" John Cale – New York In The 1960s (2006, 3xCD, Table of the Elements - Fr 87) \n0:00:00 no wave hírek\naz olasz holidays records, aki eddig is már több hennings christiansen lemezt adott ki, most kiadta "mediterranean music water (mare nostrum in moedium terrae) op. 203" című eddig ki nem adott szalagos kompozícióját, ami az 19…
  continue reading
 
{"content":" carla bley\n0:00:00 no wave hírek\nsarah davachi 1987-ben született kanadai zeneszerző és előadóművész. kompozícióiban hosszabb időjű és átgondolt harmonikus struktúrákat használ, amelyekben a textúra fokozatos változásaira, a felhangok komplexitására, a pszichoakusztikus jelenségekre, valamint a hangolásra és az intonációra helyezi a …
  continue reading
 
{"content":"Miért veszélyes a prezentizmus a politikai gondolkodásban?\nMi volt az a mandátum rendszer az első világháború után?\nHogyan jött létre Palesztina a az Oszmán Birodalom felbomlása után?\nMilyen problémákkal kellett szembenézni a Palesztinai mandátumot igazgató angol hatóságoknak?\nTalálhatunk-e tanulságokat mindebben?"}…
  continue reading
 
{"content":" arnold dreyblatt\n0:00:00 no wave hírek\noktóber 15-én életének 70. évében elhunyt éri péter (pityú) kossuth-, liszt ferenc- és martin györgy-díjas zenész, népzenész, a muzsikás együttes tagja, a tilos rádió népzenei műsorának alapítótagja, és egy ideig vezetője. ő volt a muzsikás együttes hangmérnöke, a népzeni feldolgozások szerzője,…
  continue reading
 
{"content":"... erről is szól az adás egy kicsit. De többet beszélünk az ICC (https://www.icc-cpi.int/) Vologya elfogató parancsáról vendégeinkkel, Hegedűs Arno nemzetközi jogásszal és Arató Lászó brüsszeli tudosítóval. Kínai- orosz találkozó, háború és béke. Hangolódjatok!"}Tilos Rádió által
  continue reading
 
{"content":"\n0:00:00 no wave hírek\nlawrence english ausztráliában élő művész, zeneszerző, kurátor, a 2000-es évek elején indította el room40 nevű kiadóját. az első kiadványok 2002-ben jelentek meg. kezdetben csak cd-ken adott ki zenéket, de azóta nagylemezen, kazettán, és digitális formában is. sőt adott már ki dvd-t és könyvet is. 2005-ben a roo…
  continue reading
 
{"content":" Frank Denyer – Melodies (2023, 2xCD, Another Timbre – at203x2)\n0:00:00 no wave hírek\n\n\noktóber 2-án kezdődik és 8-án ér véget az idei ultrahang fesztivál, ami már több mint 20 éve kerül megrendezésre. a fesztiválra jellemző, hogy nagyon eklektikus a zenei felhozatal, aminek előnye lehet, hogy a fellépők között sokan találnak számuk…
  continue reading
 
{"content":"\n0:00:00 no wave hírek\n\n\nalvin lucier 1931-ben született amerikai zeneszerző, író, képtőművész aki zeneszerzés és zenei előadás számos területén úttörő szerepet játszott, többek között az előadó fizikai gesztusainak lejegyzésében, az agyhullámok élő előadásban való felhasználásában, a vizuális képek hanggal történő generálásában a v…
  continue reading
 
Tracklista: 01. LaSalle Quartet - Lutoslawski: String Quartet - 1. Introductory Movement (kezdődött: 00:08:36) 02. LaSalle Quartet - Penderecki: String Quartet (kezdődött: 00:31:57) 03. LaSalle Quartet - Mayuzumi: Prelude for String Quartet (kezdődött: 00:38:37) 04. Mauricio Kagel - Match für 3 Spieler - Pt. 1 (kezdődött: 00:49:57) 05. Collegium In…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv