show episodes
 
Loading …
show series
 
Tíz éve még azt prognosztizálták, hogy az e-könyvek hamar át fogják venni az irányítást a papírkönyvektől. Ma már egyértelműen látszik, hogy ez nem fog bekövetkezni, sokkal inkább kezd egy hibrid piac képe kirajzolódni, ahol egyik formátum erősíti a másikat. A hazai eladási statisztikákból mindenesetre az látszik, hogy igen alacsony az e-könyvet ol…
  continue reading
 
Tavaly szeptemberben jelent meg Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötete, amely novellafüzérnek és két kisregénynek egyaránt tekinthető. A könyv első története az ötvenes nők láthatatlanná válásáról, a változókor nem várt hatásairól és a magány elleni harc lehetőségeiről szól, míg a második történet bevallottan önéletrajzi ihletésű…
  continue reading
 
Huszonöt év után éppen a napokban köszön le a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója, Dr. Fodor Péter. Három különböző városvezetés szavazott neki újra és újra bizalmat, ötször pályázott és ötször nyert is. A megújulás jegyében döntött úgy, hogy átadja a stafétát, de előtte Nyáry Krisztiánnak mesél a könyvtárhasználati szokások dinamikus változ…
  continue reading
 
Ugyan a Mimi már a hetedik könyve Lakatos Márknak, ez az első, amelyik regény közülük. Noha a kötet főhősének sorsfordulói sok ponton megyeznek a szerzőjével, a könyv mégsem kizárólag önéletrajzi jellgű. Hogy – Woody Allent idézve – miért nem szeretne egyetlen olyan klub tagja sem lenni Lakatos, amely a tagjává fogadja? Milyen kulturális üzenettel …
  continue reading
 
Korniss Péteré a magyar fotótörténet leghosszabb időszakot felölelő vállalkozása, amely 55 év munkáját fedi le. Erre az önmagában lenyűgöző tényre rímel Korniss nemrég megjelent, Magyarországon már nem is kapható könyvének, a Hosszú útonnak címe is. A Kossuth-, és Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter fókuszában évtizedek óta a hazai és az erdélyi archa…
  continue reading
 
Húsz éve kutatja és legalább ennyi ideje volt dédelgetett vágya Fabiny Tamás evangélikus püspöknek,hogy könyvet írjon Júdásról. A Jézus árulójaként elhíresült tanítvány bűnéről, megítéléséről, és arról is mesél a teológus, hogy a kötet a zsidó-keresztény párbeszéd jegyében született. A beszélgetést Fabiny Tamás újévi üzenetével zárjuk, amelyben az …
  continue reading
 
Háy János az egyik legtermékenyebb kortárs magyar szerzők egyike. 1996-ban jelent meg első regénye, az akkor példátlan sikert aratott Dizsgerdilen. Háy ezúttal a közelmúltban új kiadást megért kötet címéről is mesél, és nemcsak azt árulja el, mit jelent a szó vagy miként kötődik hozzá Jókai, hanem azt is, miért találta zseniális választásnak Tandor…
  continue reading
 
Klasszikus zenei műsorvezető és zenetörténész. Bősze Ádámra sokáig így hivatkoztak, ám mióta megjelent első könyve a Nagy zenészek, nagy szerelmek egyre gyakrabban emlegetik a „komolyzene Nyáry Krisztiánjaként” is. Ezt meglovagolva ezúttal épp Nyáry kérdezi majd, egyebek mellett arról mi közünk lehet a zeneszerzők magánéletéhez, miért voltak alulre…
  continue reading
 
A szakácskönyvek sikere mintha felülírhatatlan lenne. Különösen igaz ez a koronavírus-járvány óta, akkor ugyanis 42 százalékkal ugrott meg irántuk a kereslet világszerte. Változott a funkciója is a gasztronómiai köteteknek, többségük ugyanis ma már nem csak kifogástalan receptek gyűjteménye. Mautner Zsófinak az elmúlt csaknem két évtizedben tizenhé…
  continue reading
 
Akiktől más lett a világ címmel jelent meg Csiffáry Gabriella történész, levéltáros tizennyolcadik könyve, amelyben ötven különleges magyar találmányt és feltalálót mutat be. Életének jelentős részét levéltári raktárakban tölti és nem fél gyakran szélmalomharcnak tűnően kutatni az információk után, ahogy a legendavadászat sem áll távol tőle. Ő dönt…
  continue reading
 
Sorskrimi, fejlődésregény, Szabó T. Anna szerint pedig aparegény. Hogy vajon milyen műfaji kategóriába sorolja a szerző, Kepes András új könyvét, a Két macska voltam címűt, kiderül a Buksó friss epizódjából. Szó lesz arról is, miért fontos olykor kételkednünk, miként visz ez közelebb minket az igazsághoz, és miért érdemes több oldalról megközelíten…
  continue reading
 
Teendők halálom után – ezzel a beszédes címmel jelent meg Vámos Miklós új könyve, aki igyekszik tisztázni: nem írói énjére utalt a választással. A Karcsú Könyvek sorozatról, nagyregényekről, munkamódszerről, szociálpszichológiai érdeklődése nyomán a családtörténeteiről is mesél Nyáry Krisztiánnak. Mindezek mellett kiderül, mi a közös benne és Szabó…
  continue reading
 
Betonba vagy márványba foglalt műemlékek helyett Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából 23 kortárs szerző, a közösségi alkotás lehetőségeivel élve igyekezett maradandót alkotni és megírni Budapest nagyregényét. A szellemi emlékmű a főváros születésnapján, november 17-én jelenik majd meg azzal a céllal, hogy kerületi legendákon keresztül…
  continue reading
 
34 évvel ezelőtt nyitott meg Magyarország első, független magán könyvesboltja a Pozsonyi úti Láng Téka. Az elmúlt több, mint három évtizedben soha nem volt veszteséges, ráadásul sokáig non-stop nyitvatartással működött. Rédei Éva ezúttal Bächer Iván hagyatékáról, a Pozsinyi Piknikről, szerzők és olvasók emlékezetes találkozóiról, a fóliázásról, egy…
  continue reading
 
Jó néhány évtizeddel Szabó Lőrinc lírai Shakespeare-fordításai után, a drámaíró mind a 154 szonettjét újrafordította Fazekas Sándor műfordító, irodalomtörténész. Négy év hathatós munkát követően, alig két hónappal ezelőtt jelent meg a kötet, amelynek szaklektora Pikli Natália volt. Ezúttal velük beszélget Nyáry Krisztián arról, hogy miért volt szük…
  continue reading
 
Rohadt állatok. Ezzel a címmel jelent meg Szécsi Noémi új könyve, amelyre meglepő módon hat évet kellett várni, legutóbb akkor jelentkezett ugyanis szépirodalmi kötettel a szerző. Hogy mi minden történt vele ez idő alatt, és hogy miért voltak fenntartásai annak kapcsán, hogy novellistaként is be fog-e válni, Nyáry Krisztiánnak mesél. Mindezek melle…
  continue reading
 
550 éves a magyar könyvnyomtatás, amelynek kapcsán az első hazai könyv, a Budai krónika krimibe illő keletkezéstörténetéről, és az új fakszimile kiadásról, vagyis a hiteles nyomtatott másolatról is beszélget Farkas Gábor Farkas művelődéstörténésszel Nyáry Krisztián. Mindezek mellett szó lesz arról, hogy a Budai krónikából létezhetett egy olyan péld…
  continue reading
 
Krusovszky Dénes 2018-ban megjelent első regénye, az Akik már nem leszünk sosem az év irodalmi meglepetése volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a kötet akkor elnyerte a Libri közönségdíját is. Két hónappal ezelőtt jelent meg a szerző második regénye, és mintha csak az első esetében, most is a jövőbe látott volna. Ráérez vagy tudatosan épít a kö…
  continue reading
 
Hogy mi különbözteti meg az utazót a turistától? Miért teremtette meg és űzi rendszeresen az „alkalmazott emberlesés tudományát”? Miért írja kis túlzással harminc éve folyamatosan újra élete legjelentősebb művét, a Budapest könyvet? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol a Buksó új epizódjában Török András. Volt nyelvtanár, színházi tipogr…
  continue reading
 
Könnyedén el lehet olvasni ötven oldalt belőle, nem fekszi meg senki gyomrát – vallja új regényéről a Senkiháza – Erdélyi lektűr című kötetről Vida Gábor, noha igazi mélységei is vannak a történetnek. A Déry Tibor-díjas író könyvének hőseiről, helyszíneiről, a történelmi múlt hagyatékairól, erdélyi identitásról, az otthonról és a szerzői létről mes…
  continue reading
 
Csaknem egy évtizeden át köszöntötte híradósként a nézőket, vezetett miniszterelnök-jelölti vitát és tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Bárdos András jó ideje a tévézés helyett másik szenvedélyének, a könyveknek él. A 21. Század Kiadó vezetője egyebek mellett arról is mesél, melyek a könyves szakma legégetőbb kihívásai. Szó lesz az …
  continue reading
 
Tanult pszichológiát, de közgazdászként végzett. Sokáig dolgozott egy nemzetközi piackutató vállalatnál, foglalkozott marketinggel és coachinggal, országos ismertségre mégis genrációkutatóként tett szert. A napokban került a boltokba Steigervald Krisztián: Generációk harca a figyelemért című könyve, amelyről Nyáry Krisztián kérdezi. Szó lesz a jele…
  continue reading
 
Puskás Panni második kötete, a Megmenteni bárkit, éppen a hetekben jelent meg. Szemben első könyvével, ezúttal nem novellákkal, hanem egy regénnyel jelentkezett. Provokatív, punk, polgárpukkasztó – a kritikusok egyebek mellett ezekkel a jelzőkkel szokták jellemezni és nem állnak messze az igazságtól. Nyáry Krisztiánnak a könyv kapcsán három elbeszé…
  continue reading
 
Gyerekkorában ígéretes sakkozói karrier állt előtte, dolgozott politikai újságíróként, volt marketing és pr-ügynökség vezetője, néhány éve pedig vállalkozói tanácsadóként dolgozik. Iglódi Csaba első könyve egy családregény, amely a Dreher família négy kulcsfigurájának életét kíséri végig, az 1800-as évek elejétől a II. világháborút követő időszakig…
  continue reading
 
Turi Tímea a Magvető Kiadó főszerkesztőjeként versekkel is foglalkozik, és neki is új verseskötete jelenik meg rövidesen, így a költészet-napi Buksóban nemcsak a saját verseiről, hanem a kortársakéról is mesél. Szó lesz még női költészetről, a közéleti líráról és hogy miért változott meg az elmúlt évtizedben mindaz, amit az irodalomról gondolunk. B…
  continue reading
 
A Buksó ötvenedik epizódja formabontó: ezúttal szerzők helyett az olvasókat kérdezi Nyáry Krisztián. Grisnik Petra Junior Prima díjas színésznő, és Holczer Ádám futballista, az FTC egykori kapusa a vendégei, akik némi túlzással ugyan, de feketeöves olvasók. Mindketten találkoztak már a hivatásukhoz és a könyvekhez köthető előítéletekkel. Egyebek me…
  continue reading
 
Minden idők leggyorsabban fogyó tényirodalomi könyve a Harry hercegről szóló Tartalék című. Csak azokat a köteteket adták el nagyobb példányszámban az első napon, amelyben a másik Harry, azaz Harry Potter a főszereplő. Nyáry Krisztián Kúnos Lászlóval nem csak a Tartalék szellemírójáról, a mögötte álló profi csapatról, hanem arról is beszélget, miké…
  continue reading
 
Nietzsche fordításban olvasta, és dalokat írt Petőfire. Brahmsnak pedig van egy dalciklusa, amelyből Petőfi Sándor versei köszönnek vissza. A 20. századra ugyan megkopott nemzetközi elismertsége, itthon azonban másfél évszázaddal a halála után is a magyar líra kulcsfigurájaként tekintenek rá az olvasók. Legalább húsz olyan könyv jelent meg az elmúl…
  continue reading
 
Újságíró, helytörténész, akinek már a szülei is a nagykörútra születettek. N. Kósa Judit a főváros meghatározó útvonaláról szóló könyve tavaly novemberben jelent meg és mostanra el is kapkodták. Nyáry Krisztiánnal egyebek mellett arról beszélgetnek, milyen arcát mutatta a Nyugati tér anno, miért tekinthető az Oktogon és a Blaha a körút központjának…
  continue reading
 
Megszállottan hisz abban, hogy minden ember érdekes. Vélhetően ez adja számára a motivációt ahhoz, hogy megírja amit lát, érzékel, tapasztal. Dobray Sarolta újságíróként 2004 óta publikál szocioriportokat a Nők Lapjában, első könyve pedig 2011-ben jelent meg. Beűzetés a paradicsomba című legújabb kötetének történetei szerkesztője szerint riportok, …
  continue reading
 
Ezúttal a társadalomtudomány szűrőjén keresztül, a demográfiai válságokról, a migrációról és az oktatási rendszer sajátosságairól kérdezi Nyáry Krisztián Kolosi Tamást. A TÁRKI és a Líra Csoport elnöke, a 2022-es Társadalmi riport című kötet kapcsán a párválasztás és a gyermekvállalás társadalmi hátteréről, azok életkori sajátosságairól is mesél. M…
  continue reading
 
A szorgalom és az alázat mellett, a siker egyértelmű kulcsa Tomán Szabina szerint az, hogy időről időre képesek legyünk megfogalmazni milyen segítségre van szükségünk. 2023 első Buksójában egyebek mellett arról mesél, mit jelentett „Náray lánynak” lenni, milyen kapukat nyitott ki számára a modellszakma, hogy éli meg életmódprogramjának kiugró siker…
  continue reading
 
Szabó T. Anna szerint soha nem tudna úgy írni prózát, ahogy ma, ha férje, az ugyancsak József Attila-díjas szerző időről időre nem bosszantaná fel valamivel. Tizenhat éves korukban azzal indult a kapcsolatuk, hogy a költőnő odaadta szerelmének a verses füzetét, benne az első Gyurihoz intézett költeménnyel. Szabó T. Anna első kiadott verseskötetének…
  continue reading
 
Hol a Káli-medencében, hol pedig a Balaton déli partján találkozott Csuja Imre és Csáki Judit, hogy beszélgessenek. Kötetlenül, de nem céltalanul. Alig egy hónapja jelent meg az Imi, ne csináld! című kötet Csáki tollából, a Jászai Mari-díjas színész életéről. Nyáry Krisztiánnak a könyv születéséről, Hajdúnánásról, gyerekkorról, Ízirájder polgármest…
  continue reading
 
Kondor Vilmos ritkán ad interjút, akkor is törekszik az anonimitásra. A Buksó-podcasttel új könyve kapcsán kivételt tett, igaz végig eltorzítva hallható hangja. Miután a nagy sikerű Bűnös Budapest-ciklusa idén bekerült a Cambridge University Press krimi-világirodalmi kézikönyvébe, szeptemberben új kötettel jelentkezett. Arról, hogy miért fontos szá…
  continue reading
 
A világ legjobb és legkülönlegesebb Európán kívüli könyvesboltjai után Garaczi Lászlót új, Weszteg című regénye kapcsán kérdezi Nyáry Krisztián. Egyebek mellett kiderül az is, milyen párhuzamok, és milyen különbségek figyelhetők meg korábbi sikerkönyve, a Wünsch híd és e között. De mesél a kötet előzmény színházi darabjáról, visszatérő helyszíneirő…
  continue reading
 
„Abban az esetben, ha az elődadás alatt légiriadó lenne, a közönséget tájákoztatni fogjuk, de a darab folytatódik” – ez állt a londoni Westminster Theatre műsorfüzetében, amikor kitört a II. világháború. A brit kormány ugyan néhány hétre bezáratta a színházakat, Churchill hathatós gondolatai nyomán nem sokkal később újranyitottak, mert kultúra nélk…
  continue reading
 
A hatvanadik születésnapjával szinte egy időben, a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be Darvasi László új novelláskötetét, Az év légiutas-kísérőjét. A friss kötet mellett arról is mesél, hogy miért a Taligás a kedvence a saját könyvei közül, illetve mit jelent számára a költészet, miért gondol magára máig költőként is. Mindezek mellett szó lesz a…
  continue reading
 
Ezúttal is a könyveké lesz a főszerep, igaz új nézőpontból. Rég nem volt olyan nehéz helyzetben a könyvipar, mint most. A piac aktuális kihívásairól és csapásairól, valamint az idén huszonhetedik alkalommal megrendezendő Könyvfesztiválról beszélget Gál Katalinnal Nyáry Krisztián. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke a rendez…
  continue reading
 
Közel hetven könyvet írt az elmúlt bő másfél évtizedben Berg Judit. Vélhetően kevés olyan magyar kisgyerek van, aki éppen ezért ne hallott vagy olvasott volna legalább egy mesét tőle. Nyáry Krisztián is sokszor altatta 2005 környékén az akkor még kicsi gyerekeit a szerző történeteire, sőt, rajongott hősei közül a Cipelő cicákat meg is varrta nekik.…
  continue reading
 
Bart Dániel a sörök hazai apostola. Egyike azoknak, aki sokat tett a magyar sörkultúráért. Nevéhez köthető a Főzdefeszt és Budapest első kézműves sörözője, de dolgozott gasztroújságíróként is. Most egy igazi kultúr-és társadalomtörténeti utazásra hív, amelyből kiderül, hogy tulajdonképpen mi is a sör, miért nincs nélküle civilizáció, és milyen párh…
  continue reading
 
A kánonon túl, azaz keressünk olyan könyvespolcokat, amelyekről levehetők a feledésbe merült magyar szerzők kötetei. László Ferenc – aki saját magára újságíróként hivatkozik – hiánypótló irodalomtörténeti munkát tett le az asztalra. Honi Bestiárium című könyvében 33, ma már kevéssé népszerű XX. századi magyar prózaíró életrajzát és munkásságát dolg…
  continue reading
 
"Egyre nehezebb megkülönböztetni a tudományt az áltudományoktól, a hitelest a hiteltelentől, a megbízhatót a megbízhatatlantól, a tényt a véleménytől, meggyőződésektől, a validált és hatékony gyógyhatású készítményeket, a csodakészítményektől" - olvasható Krekó Péter és Falyuna Nóra közösen szerkesztett, igen csak aktuális témájú: Sarlatánok kora c…
  continue reading
 
Lesújtóan hat az új katatörvény a könyves szakmában dolgozókra. A többi között sérülnek a szerzők, a szerkesztők és a fotósok érdekei, de nagy eséllyel megsínyli a változást a könyvterjesztés és az irodalomnépszerűsítés is. Tóth Krisztina régóta várt, második regénye apropóján a disztópiákról is szó lesz ebben az epizódban. Összesen harminc ilyen k…
  continue reading
 
Békés Itala márciusban múlt 95 éves, és márciusban jelent meg önéletrajzi kötetének, a Hogyan lettem senki címűnek a harmadik kiadása. Örkény István buzdította arra, hogy írjon könyvet az életéről. Nyáry Krisztiánnak egyebek mellett arról is mesél, milyen volt a gyerekkora, miként sikerült kitörnie a skatulyákból, na meg, hogy hogyan táncolt és csó…
  continue reading
 
Hivatása a szépirodalom. Szegő János, már több mint egy évtizede a Magvető Kiadó szerkesztője. Olyan szerzőkkel dolgozhatott eddig együtt, mint Bereményi Géza, Krasznahorkai László, Parti-Nagy Lajos vagy Konrád György, de szerkeszthette a kortárs világirodalom megkerülhetetlen szerzői közül Knausgaard és Houellebecq könyveit is. Tolla erősen fog ha…
  continue reading
 
A Buksó történetének leghosszabb epizódjában egyszerre két vendég is érkezik Nyáry Krisztiánhoz, akik Sztehlo Gábor: Háromszázhatvanöt nap című önéletrajzi könyvéről mesélnek majd, amely a nagyközönség számára most először hozzáférhető. Andrási Andor maga is „Szthelo-gyermek”, azaz a gyermekmentőként tevékenykedő evangélikus lelkésznek köszönheti s…
  continue reading
 
Cserna-Szabó András: novellista, és ragaszkodik is ehhez a titulushoz, noha több regénye megjelent már. A legutóbbi éppen most Zerkó, Attila törpéje címmel. A Buksó új epizódjából kiderül: miért pont az V. században játszódik a történet, hogy miként kötődhetett Attila, a kunok királya a szerző szülővárosához, Szenteshez, és az is, hogy hiába tűnik …
  continue reading
 
Az elmúlt húsz évben egyetlen magyar könyv sem aratott akkora sikert, mint Orvos-Tóth Noémi első, Örökölt sors című kötete. Lehorgonyzott a sikerlisták élén, és nem mozdul onnan. Tavaly decemberben aztán megjelent a szerző második könyve is, amely a transzgenerációs problémák útvesztői után egyebek mellett arra a kérdésre keresi és nyújt választ, h…
  continue reading
 
Ritkán esik szó a könyvekről számokban, ezúttal mégis. Egyéves a Buksó. 26 epizód, 27 meghívott vendég, 380 ajánlott könyv és legalább ennyi fontos gondolat hangzott el prózáról, líráról, ismeretterjesztő könyvekről és gyerekirodalomról, de foglalkoztunk történelmi kötetekkel, sorok közé rejtett ízekkel és illatokkal, szó volt a szerelemről, szemér…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv