SportTV nyilvános
[search 0]
Több

Download the App!

show episodes
 
Loading …
show series
 
Miként az életünket, úgy a Kézivezérlést is átszövi a koronavírus járvány második hulláma, de Ágai Kis András és Borsos Attila igyekszik a szakmára (is) koncentrálni a SportTV kézilabdás podcastjában. Az elmaradt meccsek mellet szót ejtünk, a bajnokság eddig meglepetés csapatairól, az egy helyszínesre szűkülő női Európa-bajnokságról, és természetes…
 
Mai adásunkban elsősorban az átigazolások kerültek középpontba, azon belül is az elmúlt napokban sokkal aktívabbá váló Liverpool és Tottenham. A Pool kapcsán azt próbáltuk kitalálni, milyen logika áll az erősítések mögött, a Spursnél pedig elsősorban Gareth Bale érkezése került a középpontba.Sport TV által
 
Már hat szegedi fertőzöttnél járunk, és ez csak a Kézivezérlés felvételének időpontjára vonatozik. A SportTV kézilabdás podcastjában azért nem csak a vírus a téma: Ágai Kis András és Borsos Attila szót ejt a Veszprém nantes-i győzelméről, a Szeged elmaradt BL-meccséről, a Fradi norvégiai erőfelmérőjéről, az izmosodó Győrről és a - volt és jelenlegi…
 
Az angol és a spanyol bajnokság után a német, illetve az olasz élvonal küzdelmei is elkezdődnek a hétvégén. Mostani adásunkban tehát ezen két liga került terítékre, ezek kapcsán persze az a legfontosabb kérdés, hogy sikerül-e megtörni a Bayern München, valamint a Juventus egyeduralmát?Sport TV által
 
Sok témával foglalkoztunk a mai adásban, először a válogatott mérkőzésekről beszélgettünk, elsősorban Magyarország törökök és oroszok elleni NL-összecsapásairól. Ezt követően pedig a hétvégén induló angol és spanyol bajnokság került sorra, de még Németországra is jutott egy kis idő.Sport TV által
 
Testvérpárok után előkerült Szoboszlai Dominik bombája, ami után mindenki elővette azt a gólt, ami után a legnagyobbat ugrott életében. Váratlan eredményt hozott a hétvégi Forma-1-es futam, indul a WTCR, a kézilabda női Bajnokok Ligája és a Trash Talk nyolcadik szezonja. Van-e értelme limitálni a legjobb játékosodat éles helyzetben? Sokba kerül ez …
 
Csak az a biztos, hogy semmi se biztos, viszont a show-nak folytatódnia kell, és folytatódik is. Igaz ez a hazai kézilabda-bajnokságára és Bajnokok Ligájára is. A meghozott intézkedések természetesen kérdések garmadát vetik fel, és a Kézivezérlésben Ágai Kis András és Borsos Attila fel is teszi, meg is beszéli ezeket. Válaszaik nem minden esetben v…
 
Velünk volt a születésnapját ünneplő Kovács Sanyi, akit hősként ünnepeltek a Magyar Baseball Napján. Beszéltünk a Fradi Celtic elleni továbbjurtásáról, az új ellenfélről. Szóba került természetesen Messi és a Barcelona helyzete, az NBA hétközi sztrájkja, a New York Yankees brutális fordítása és az is, hogy fegyelmi problémák miatt a Baltimore Raven…
 
Az adást azzal kezdtük, hogy beszéltünk a podcast helyzetéről és jövőjéről majd áttértünk a holtszezon legérdekesebb témáira. Szóba került három safety, akikről sokat cikkeztek a hetekben és Cam Newton New Englandbe kerülését is megbeszéltük. Végül pedig megnéztük, hogyan védekezik az NFL a koronavírus ellen és mit várunk, hogy fogja ez befolyásoln…
 
A Bayern München BL-győzelmével, a Barcelona pedig további problémáival adott okot arra, hogy beszéljünk róla. Míg a münchenieknél elég volt egy edzőváltás ahhoz, hogy megoldódjanak a problémák és kiváló idényt zárjon a csapat, addig Katalóniában tovább mélyül a krízis.Sport TV által
 
Európa-ligát nyert a Sevilla, Bajnokok Ligáját a Bayern München. Közben a Barcelonánál ki tudja ki megy és ki marad, és vajon jó edző-e Ronald Koeman? Pár hét múlva indul a kézilabda Bajnokok Ligája, de még mindig vannak kérdőjelek a lebonyolítással kapcsolatban. Megalázó-e Grand Slamet ütni bármekkora előnyben? Két kommentátor is szerencsétlenül f…
 
A BL-negyeddöntők tanulságai, Josep Guardiola feszültsége és a Bayern parádéja mellett leginkább arra fókuszáltunk, mi történik Barcelonában. A sokkoló vereség minden korábbinál hangsúlyosabban mutatott rá, hogy gyökeres változásokra van szükség a klubnál. És nem csak a játékoskeretet tekintve.Sport TV által
 
Példátlan verést osztott ki a Bayern München a BL negyeddöntőjében a Barcelonára, így bőven volt miről beszélnünk. Sportszerűtlen-e a biztos siker tudatában is végig támadásban maradni? Mik volt a legnagyobb különbségű siker amit láttunk? Guardiola megint eltaktikázta magát. COVID-esetekn itthon és az MLB-ben. Tuukka Rask a rájátszás közben hagyta …
 
Felkészülési mérkőzésekkel indul a kézilabda szezon, miközben az sem biztos, hogy az EHF képes lesz-e elindítani a Bajnokok Ligáját. Elindult a Bajnokok Ligája és az Európa-liga, az Atlético pedig már két pozitív mintával érkezett Lisszabonba. Megy a baseball-szezon, az NBA és az NHL, miközben az NCAA már komoly gondokkal szembesült. Mi lesz az NFL…
 
Pénteken hosszas kihagyás után folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei, így természetesen a négy nyolcaddöntős párosítás volt a középpontban. A Juventusnál Maurizio Sarri szempontjából sorsdöntő lehet a BL-szereplés, a Barcelona hosszú idő után zárhat üres kézzel, míg a Napoli története legjobb BEK/BL-idényét zárhatja, Gareth Bale pedig a jelek sz…
 
Az MLB-be és a Forma-1-be is beütött a COVID-para, míg a buborékban felpezsdült az élet, újraindult az NBA és az NHL is, ráadásul mindkettő eszelősen jól néz ki! Mi legyen az NFL-ben? Mekkora ütést képes még elviselni a New England? Átnéztük a Forbes legértékesebb csapatokról szóló listáját és a közelgő Tyson-Roy Jones meccs kapcsán beszéltünk arró…
 
17 évvel ezelőtt véget ért egy sorozat, melynek törölték a győztesét. A COVID miatt ez több helyen előfordult/előfordulhat. Az Egyesült Államok azonban nekifut a problémának. Az MLB már megy (közvetítjük is, hurrá!), az NBA és az NHL hamarosan indul, de vajon mi lesz az NFL-lel?Sport TV által
 
Heti adásunkban beszélgettünk olyan sportolókról, akik méltatlan körülmények közé keveredtek. Szóba került a Formula 1-es szezon, a Real Madrid és a Basaksehir bajnoki címe. Újrakezdés Észak-Amerikában, élet a buborékban. Hogyan lesz ebből NFL-szezon? Indul az új kézilabda kupasorozat, elindult a World Matchplay Darts sorozat, végül megbeszéltük me…
 
Kovács Pétert koronázták királlyá a Kézisek kézise választáson, de a Kézivezérlés nem csak őt méltatta Ágai Kis András és Borsos Attila. Sport TV és a 24.hu közös podcastjában mindenkinek jut néhány jó szó, aki bekerült az első 10-be, sőt olyanokról is sok szó esik, akiknek most nem jutott előkelő hely, de a zsenialitásuk elvitathatatlan.…
 
A legfrissebb adásunkban a Manchester City "felmentése" adta a fő témát, megpróbáltuk körbejárni, mit jelent ez a klubra, az UEFA-ra és úgy általában a futballra nézve. Az persze nem kérdés, ki az ügy győztese. Zárásképp pedig megnéztük, hogy alakulhat szerintünk a Bajnokok Ligája kieséses szakasza.Sport TV által
 
27. adásunkban beszélgettünk a születésnapos Harrison Fordról, a közelgő WTCR-évadról, a Bajnokok Ligája sorsolásáról és az Atalanta Csipkerózsika-szezonjáról. Majd szóba került a Redskins névváltoztatása, Patrick Mahomes szerződése és a profi ligák kollektív szerződései.Sport TV által
 
A Kézivezérlésben szó esik még a Bajnokok Ligája csoportbeosztásairól, a Győr, a Fradi, a Veszprém és a Szeged esélyeiről, illetve arról, miként találhattak a váci női csapatnál 10 koronavírussal fertőzött játékost. Nem feltétlenül halálos a Fradi halálcsoportja Vajon miért nem lesz Budapesten kézi-BL Final Four? Mi vár a magyar csapatokra, a Bajno…
 
Csak úgy potyogtak lefelé az állak az EHF döntése nyomán - amely szerint nem lesz ősszel Budapesten női Final Four -, leginkább azért, mert az európai szövetség konkrétan egyetlen érdekelt féllel sem egyeztetett. Vajon mi lehet az oka a meglehetősen szokatlan eljárásnak? Ágai Kis András és Borsos Attila többek közt ezt a rejtélyt próbálta megoldani…
 
Ígéretünkhöz híven mai adásunk nagy része Jürgen Kloppról szólt, elsősorban arról, hogyan jutott el egy német kisvárosból Mainzot át Dortmundig. Zárásképp pedig szóba került a Barcelona furcsa üzletpolitikája, illetve az, hogy milyen pénzügyi háttere volt az Arthur-Pjanic cserének.Sport TV által
 
Az EHF váratlanul törölte a kézilabda női Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Bajnok lett a Liverpool, mi pedig megnéztük kik azok, akik nagyon régen nem nyertek bajnoki címet. Djokovics megfertőzte fél Európát? Cam Newton a Patriots irányítója. Nevek helyett szociális üzenetek jelenhetnek meg az NBA-mezeken.…
 
Legújabb adásunkban egy hallgatói kérésnek eleget téve először Ralf Rangnick és a Milan várható házasságát boncolgattuk, majd kitértünk az Arsenal erősítéseire (bár sokan nem tekintik ezeket annak). Természetesen szóba került a legsikeresebb külföldön dolgozó német edző, Jürgen Klopp és a Liverpool bajnoki címe is, valamint az UEFA-sorozatok folyta…
 
Négy hónap után ismét személyesen vettük fel a podcastot, amiben az elején a Facebookon megosztott játékunk eredményeit vettük végig és elmondtuk mi hogyan állítanánk össze csapatunkat. A podcast második felében pedig rangsoroltuk az NFL vezetőedzőit úgy hogy az életkorukat is figyelembe vettük.Sport TV által
 
Gódorné Nagy Mariann lett a Kézisek kézise, miután a megelőzte Görbicz Anitát és Sterbinszky Amáliát a női kézilabda-válogatottunk régi és új szövetségi kapitányainak szavazásán. A Kézivezérlésben azonban arra is fény derült, hogy anno dacumál Borsos Attila is pályára lépett Gódorné ellenfeleként. Szó lesz még ezen kívül arról is, hogy a női kézila…
 
Azt már minden kézilabda barát tudja, hogy Gódorné Nagy Mariann lett a Kézisek kézise (megelőzve Görbicz Anitát és Sterbinszky Amáliát), az viszont a Kézivezérlés exkluzív információja, hogy anno dacumál Borsos Attila is pályára lépett Gódorné ellenfeleként. Hogy mikor és milyen körülmények között, azt egyelőre fedje jótékony homály. A Sport TV és …
 
Véget ért a Karanténkirály, megünnepeltük az évfordulát annak, hogy Jou Louis visszavágott Max Schmellingnek, átnéztük hogy alakul át a kézilabda Bajnokok Ligája, hogyan folytatódik a labdarúgó BL és El. Mi volt a legrosszabb önéletrajzi könyv amit olvastál? Romló kilátások az amerikai folytatás(ok) előtt.…
 
A két szakemberrel szerepel majd az év végi Európa-bajnokságon a csapat, és velük célozzuk meg a 2021-re halasztott tokiói olimpián való részvételt is. A Kézivezérlésben Ágai Kis András és Borsos Attila már a felkészülés nehézségeiről is szót ejt. Lesz-e elég ideje a Danyi, Elek párosnak? Hivatalossá vált, hogy Danyi Gábor és Elek Gábor, a Győr és …
 
Immár tény, hogy még egy évig a Danyi-Elek páros irányítja női válogatottunkat. A SportTV és a 24.hu lözös podcastjában már felkészülés nehézségeiről is szót ejt Ágai Kis András és Borsos Attila, de szóba kerül Csoknyai István klubcseréje és a Mezőkövesd NB I-től való visszalépése is.Sport TV által
 
Immáron Spanyolországban is elkezdődött a bajnokság, és talán nem túlzás állítani, hogy a Barcelonára ráfért a kényszerszünet. Persze, még nem tudni, milyen formában térnek vissza a katalánok, ahogy azt sem, lesz-e helye Gareth Bale-nek a Real Madridban. Többek között erről beszélgettünk a Lesen vagyunk podcast új adásában, ahol az is szóba került,…
 
Csodálatos jubileumhoz érkezett Kaplár F. József. Napra pontosan 50 éve, 1970. június hatodikán mutatkozott be a televízióban. Ezt a jubileumot úgy ünnepli meg, hogy 15 órától ő lesz a Leverkusen – Bayern München meccs műsorvezetője. Ebben az interjúban visszatekintünk erre az 50 évre. Szóba kerül sok más érdekesség mellett az 5,5 milliós nézettség…
 
A Karanténcast 22. adásában beszélgettünk a Lékai-Dombi csörtéről, a Magyar Kupa-döntőjéről, de szóba kerültek a Bundesliga hajvágási körülményei is. Nem hagytuk szó nélkül az Amerikában történteket, Drew Brees és az NFL vezetőségének megértési folyamatai, majd végigmentünk a leginkább túl-, illetve alulértékelt játékosokon, és a legnagyobb gyökere…
 
A 114. podcastban érintettük a szabályváltozások kérdést, majd kitértünk Drew Brees sokat vitatott interjújára. Beszéltünk róla mit tehet ilyenkor egy csapat és hogy milyen hatással lehet ez a New Orleans Saintsre, mint csapatra. Végül pedig hoztunk 3-3 kimagaslóan jó és rossz teljesítményt a 2019-es szezonból és megnéztük, hogy többek között Jared…
 
Kérdezz tőlünk! sorozatunkban ezúttal Haraszti Ádámmal beszélgettünk, aki nemrég történelmet írt azzal, hogy vele tért vissza 65 nap után a futball a Sport TV-re. Megtudtuk például, hogy a középiskolai angoltanárának kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a sportkommentátor/sportriporter szakmát választotta. Kész szerencse, hogy a 2000-es évek el…
 
Milyen segítség lehet hasznos egy sportolónak a pályán kívül?Miben kéne fejlődni, hogy a lehető legjobban elboldoguljon a világban sportolói karrierje során, majd tudását, megszerzett tapasztalatait felhasználva a civil életben?Ebben próbál segíteni a Mihók Ildikó által létrehozott womentor program, amelynek kapcsán három részes sorozatunk harmadik…
 
A legfrissebb Kézivezérlésben szóba került többek között a váci csarnokhelyzet, a Siófokon hosszabbító Andrea Kobetic, a női kézilabda NB I következő szezonja, a Vardar Szkopjétől távozó Eduard Koksarov, a Franciaországba szerződő Borzas Uros, és még sokan mások. A Kézivezérlés korábbi adásai IDE kattintva érhetőek el. Borítókép: MTI/Bodnár Boglárk…
 
Minden aktualitás szóba került a SportTV és 24.hu közös podcastjában, így egy igazi kézilabdaturmixot szolgál fel önöknek Ágai Kis András és Borsos Attila. A legfrissebb Kézivezérlésben szerepel többek között Andrea Kobetics, Luc Abalo, Eduard Koksarov, Borzas Uros, és még sokan mások:)Sport TV által
 
A 21 mágikus szám, kiderül nekünk mennyire. Folytatódott a Bundesliga, a Bayern 7 pontra elhúzott a Dortmundtól, ahonnan búcsúzik Mario Götze. Kisiklott pályafutásokról is beszélgettünk, majd természetesen beszéltünk a hét legnagyobb horderejű témájáról, George Floyd haláláról és az utána következő reakciókról…
 
Milyen segítség lehet hasznos egy sportolónak a pályán kívül?Miben kéne fejlődni, hogy a lehető legjobban elboldoguljon a világban sportolói karrierje során, majd tudását, megszerzett tapasztalatait felhasználva a civil életben?Ebben próbál segíteni a Mihók Ildikó által létrehozott womentor program, amelynek kapcsán három részes sorozatunk második …
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login