Margaret nyilvános
[search 0]
Több

Download the App!

show episodes
 
Loading …
show series
 
Bakos Gábor, az ARC egyik alapítója és szervezője volt a Media1 Podcast legutóbbi vendége. Bakos Gábor, a 22. ARC megnyitásának pillanatában Immáron 22. alkalommal nyílt meg a „közérzeti” kiállítás Budapesten, mely Magyarország egyik leglátogatottabb kiállításainak egyike. Bakos Gáborral a beszélgetésünk elején az idei kiállítás apropóján a mindann…
 
Palik László műsorvezető, a háborús menekülteket segítő HelpU Radio ötletgazdája volt a Media1 podcastjának stúdióvendége. Palik Lászlóval a beszélgetés első felében a nemrég indult rádió létrejöttének körülményeiről és működéséről, valamint az ukrajnai háborúról beszélgettünk, és a beszélgetés több pontján is nagyon megindító dolgok hangzottak el …
 
A Media1 podcast- és rádióműsora ezúttal Budaörsön járt, ahol Roczó-Nagy Zoltánnal, a Budaörs Rádió ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy a Médiatanács egy törvénytelenül lefolytatott frekvenciapályázaton még 2019-ben jogsértő módon kizárta a rádiót az általa korábban használt Budaörs FM 104,8 MHz frekvencia …
 
Megérkeztünk a 100. adáshoz, amihez ti küldtetek nekem kérdéseket Instagramon. Ezeket válaszolom meg úgy, hogy külön egyikre se készültem. Ezen kívül az adás végén lesz szó a műsor jövőjéről, ugyanis az After teljesen átkerül a Telexre, ahol egyébként is dolgozom. Durva, hogy pont a 100. adásnál, a 10000. feliratkozónál, pár nappal a születésnapom …
 
A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt dr. Tóth Ágnes oktatatási szakértő, a METU (Budapesti Metropolitan Egyetem) elnök-vezérigazgatója, akivel azzel kezdtük a beszélgetést, hogy továbbra is olyan divatos-e még a médiaoktatás Magyarországon, mint régen, majd beszélgettünk az oktatás és azon belül a médiaoktatás aktuális és jövőbeni kihív…
 
Összeszedtem az elmúlt szűk három hónapból a kedvenc külföldi lemezeimet, köztük pár egészen meglepő és számomra is új felfedezést. Van köztük oklahomai sludge metal, valamiféle hibrid posztrock-noise pop projekt egy koreai sráctól, feminista poszthardcore, de befért egy szinte tök ismeretlen ausztrál posztpunk produkció is. És persze ott van Lizzo…
 
A Filéző podcast vendége Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke volt, akivel arról beszélgettünk, hogy a meglepően jó évkezdet után mire számíthatnak a vendéglátósok és a vendégek az előttünk álló, baljós időszakban.Kovács László, Jankovics Márton, Inkei Bence által
 
Folytatjuk az Azonnali bezárásával kapcsolatos múltkori beszélgetésünket. A Media1 előző heti epizódjára (amelyben Bakó Beáta, az Azonnali.hu volt társfőszerkesztője politikai döntésnek nevezte Ungár Péter döntését az Azonnali bezárásáról) reagálva ezúttal Pintér Bence, a szintén Ungár Péter érdekeltségébe tartozó Ugytudjuk.hu győri főmunkatársa, a…
 
Szeptember 15-én először ad önálló koncertet a Budapest Parkban Beton.Hofi, aki egy évvel ezelőtt még friss feltörekvőként jött a műsorba a Comic Sins mixtape után. Azóta elég sok minden történt vele, hamarosan megjelenik a Playbánia című folytatás, ami sokkal kísérletezősebb az eddigiekhez képest. Hirtelen jött sikerről, kiégésről, túlrajongásról …
 
Nemrég a Media1.hu írta meg elsőként, hogy megszűnik az Azonnali, akkor ezt Gerényi Gábor társtulajdonos erősítette meg, mivel Ungár Péter LMP-s politikus, a lap többségi tulajdonosa azt mondta, nem kíván nyilatkozni ilyen ügyről, és Kósa András főszerkesztő is csak annyit reagált, szabadságon van, így ő sem tud nyilatkozni a témáról. Gerényi Gábor…
 
Szeptember 1-én több női előadó lép egymás után színpadra a Budapest Parkban. Hogyan kezelik a túlzott rajongást? Mi a probléma a mai mainstream popzenével? Készülnek-e közös produkcióval a parkos koncertjükre? Többek között erről beszélgettünk Дevával, OHNODY-val, és a Flanger Kids-lányokkal. Az adást a Mastercard támogatta.…
 
A Media1 vendége volt Szabó György, a Sanoma Media Budapest volt vezérigazgatója, aki 22 év után azután távozott a rendkívül sikeres vállalat éléről 2014-ben, hogy a Sanoma csoport kivonult Magyarországról és itteni érdekeltségét és termékeit (például a Nők Lapját, a ma már 24.hu néven ismert Hír24-et, a Story magazint) megvásárolta a Varga Zoltán …
 
A Filéző podcast eheti vendége Márk Szonja volt, aki hét év alatt épített fel egy közkedvelt budapest cukrászdát. Az újságíróból lett cukrász később tortaműhelyént üzemeltette tovább az Édesemet, ám a stabil vevőkör és a bolt előtt kígyózó sorok ellenére az inflációt a műhely is megsínylette, ő pedig úgy döntött, hogy a minőségből nem ad alább, az …
 
A Filéző podcast vendége Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztrónómia Kft. alapítója és tulajdonosa volt, aki nemrég megkapta a Dining Guide életműdíját. Szóba kerül a Gerbeaud és a két Michelin-csillagig jutó Onyx múltja és jelene, hogy tényleg lesznek-e nemsokára süteményeik a boltok polcain, hogy miért épp Tokióban és Szöulban nyitottak meg az első k…
 
Egészen különleges élő műsort vettünk fel az Ördögkatlan fesztiválon, ahová egy napra leköltöztünk a Telexszel. A közönség előtt felvett beszélgetés ugyanis abból a szempontból kuriózumnak számít, hogy most először ült kamerák és mikrofonok között egy asztalhoz Beck Zoli és Beck Zaza a 30Y-ból, illetve Andl-Beck Boróka, vagyis Boebeck. A baromi jó …
 
Kisebb-nagyobb szünetekkel már több évtizede dolgozik a Nők Lapja újságírójaként V. Kulcsár Ildikó, akinek neve szinte összeforrt a magazinnal. A Media1 Podcastjában így aztán sokat tudott mesélni a munkájáról, az elmúlt évtizedekről, elárulta azt is, hogyhogy nem unta még meg mindazt, amit ennyi ideje csinál, és mi jelent számára még most is örömö…
 
A napokban írta meg a Media1, hogy megszűnik az Érd TV lineáris adása, és ezután csak YouTube-ra és más netes platformokra gyártanak műsort. Miért dönt így egy Érd méretű város, hogy nem üzemelteti tovább a csatornáját, és egyáltalán milyen a helyi médiumok helyzete? Többek között erről esett szó a Media1 Podcast Kövesdi Péterrel, az Érd Médiacentr…
 
2019-ben volt utoljára Sziget fesztivál, azóta a pandémia elég komoly hatást gyakorolt a nemzetközi rendezvényiparra. Hogyan élte túl a Sziget ezt az időszakot? Mennyire nehezíti a szervezést a forint bedőlése, a dráguló energiaárak vagy Ukrajna orosz megszállása? És hogyan sikerült leszerződtetni azt a Justin Biebert, aki meglehetősen ritkán lép f…
 
A Filéző podcast vendége Fazekas Ádám fagylaltmester volt, aki tavaly év végén lett világelső a tonkababos, málnavelővel és ostyával tálalt, enyhén sós pisztáciafagyijával, idén pedig második helyen végzett a Gelato Festival összesített világranglistáján. De hogy jut a szakma csúcsaira valaki, aki gyerekkorában nem is rajongott igazán a fagyiért? M…
 
Hamarosan nagyszabású koncertet ad a Margaret Island a Budapest Parkban, amelynek flower power lesz a tematikája. De mi az a flower power? És mi köze ehhez a hippiknek, a beatkorszak vagy a maszkulon-feminim energiáknak? Lábas Vikivel, a zenekar frontemberével feminizmusról, a nők zeneipari helyzetéről, a KATA kivezetéséről és az ukrán háborúról ha…
 
Ezúttal Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke a Media1 e heti vendége, akivel számos aktuális, főleg médiához kapcsolódó ügyről beszélgettünk. Kocsi Ilona, a MÚOSZ új elnöke Kocsi Ilona elmondta a véleményét, mit gondol a nemrég villámtempóban elfogadott új KATA törvényről és azt miért tartja alaptörvény-ellenesnek, kif…
 
Mint arról elsőként a Media1 beszámolt, nemrég Szombathy Pál lett a Michaeli, Schwartz & Brit Zrt.-hez tartozó 168 Óra című hetilap új főszerkesztője, aki 2020-ban, Dull Szabolcs elbocsátása és a szerkesztőség tömeges távozása után néhány hónapon át az Index.hu vezérigazgatója és főszerkesztője volt. Szombathy Pál helyettese a 168 Óránál ugyanaz a …
 
A Blahalouisiana idén ünnepli 10. születésnapját, augusztus 4-i Budapest Parkos koncertjükre pedig egy különleges koncepcióval készülnek, amelynek középpontjában a fenntarthatóság áll. Az After és a Mastercard közös együttműködésének részeként ezt a témát dolgozzuk fel részletesen. Vajon létezik-e környezetbarát turné? Lehet-e zero waste egy backst…
 
A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Borsány-Gyenes András, a Story4, a TV4, a Galaxy4, a Film4, az Arena4 és a most induló Match4 tévécsatornát működtető, luxemburgi székhelyű Network4, illetve a budapesti jegyzésű DMC / Digital Media and Communcations elnöke. A 11 rádióban sugárzott változathoz képest extra terjedelemben érhető el a p…
 
A Filéző podcast vendége Szántó István, a a budapesti Spago étterem séfje volt, akinek az idei Oscar-gálán hollywoodi sztárok is megkóstolhatták a főztjét. De milyen a globális gasztrobirodalmat vezető sztárséffel, Wolfgang Puckkal együtt dolgozni? Mennyire találtak rá a magyarok az egy éve megnyílt Spagóra? És mit tanulhat meg az ember szakácsként…
 
Baromi erős éve van már most a magyar könnyűzenének, ezért összeszedtem 2022 első félévének legjobb, vagy legalábbis nálam nagy kedvenc lemezeit. Lesz elektronika, hiphop, gitárzene és sok minden más, és még így is kihagytam jó pár lemezt, amiket talán meg kellett volna külön is említeni.
 
Néhány napja a Libri kiadó gondozásában jelent meg Guld Ádám könyve A Z-generáció médiahasználata címmel. Ebből az alkalomból számos érdekes témáról beszélgettünk Guld Ádámmal a Media1 podcastjában, aki munkája révén kapcsolatban is van ezzel a generációval. Guld Ádám Megbeszéltük például, mik a legfőbb különbségek a z-generáció médiahasználata tek…
 
Hamarosan a 10. születésnapját ünnepli az Elefánt a Budapest Parkban, ezért végre sikerült összehozni egy interjút a zenekar frontemberévele, Szendrői Csabával. A beszélgetésben szóba kerül az egész szürreális beefje AKC Misivel, a politikai polarizációval kapcsolatos gondolatai és persze az is, hogyan küzdötte le magában a szorongást. Annak pedig …
 
Mong Attila újságíró volt a Media1 legutóbbi podcastjának vendége, akit Németországban, Bonnban, a német közmédia, a Deutsche Welle (DW) által szervezett Global Media Forum nevű nemzetközi konferencia szünetében, egy szálloda halljában csíptünk el egy mintegy 40 perces interjúra. Mong Attila (balra) és Szalay Dániel (Media1) beszélget Bonnban egy s…
 
Extra kiadással jelentkezik a Feltörekvők rovat, ugyanis az After Podcast vendége a szegedi Pogány Induló volt, aki szabályosan berobbant a magyar hiphopba az elmúlt időszakban. A mindössze 17 éves rapperrel beszélgettünk Szegedről, az old school és az újhullám kapcsolatáról és persze a középiskolával és a rapkarrierrel kapcsolatos nehézségekről.…
 
Eltelt újabb három hónap az évből, szóval ismét itt az ideje összeszedni azokat az albumokat, amiket nagyon szerettem 2022 áprilisából, májusából és júniusából. Most először röviden arról is beszélek, hogy bizonyos lemezek miért maradtak ki a felsorolásból, majd utána rátérünk arra, milyen női hardcore hiphopot szerettem, hogyan fedezték fel Tampáb…
 
A Media1 e heti műsorának első felében Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével és újdonsült egyik részvényesével beszélgettünk arról, hogy bejelentették, megvalósul, amit még a lap elindításakor, 2020-ban megígértek a dolgozóknak, hogy részesedést kapnak majd a kiadóból, ami eredetileg egyetlen személy, Kárpáti Márton, az Index egykori főszerke…
 
A Media1 e-kereskedelem témájú négy részből álló beszélgetéssorozatának legújabb, 2. részében Zabari Istvánnal, a Lumenet világítástechnikai webshop alapítójával, tulajdonosával, az Ecommerce Hungary szakmai szövetség alelnökével Perényi Andrással, a Webshippy ügyvezetőjével és társtulajdonosával, és Balázs Miklóssal, a Kifli.hu logisztikai tréneré…
 
A Filéző podcast vendége Bart Dániel volt, aki Folyékony Kenyér nevű blogjával és a Főzdefeszt megszervezésével tevékenyen kivette a részét a kisüzemi/kraft/kézműves sörök hazai reneszánszából. Frissen megjelent könyvében, Az arany folyamban végigköveti a sör több ezer éves fejlődését a kőkorsóban erjesztett árpalétől az IPA-ig, és a sumer Ninkassz…
 
Egészen hihetetlen, de idén 60 éve, hogy megalakult a The Rolling Stones, minden idők egyik legsikeresebb, legnépszerűbb, legnagyobb hatású rockzenekara. Kőváry Zoltánnal, a The Trousers frontemberével és az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi docensével beszélgettünk az együttes hatásáról, életművéről, hagyatékáról, Brian Jones haláláról, Mick…
 
A Filéző podcast vendége ezúttal Herczeg Zoltán, a Dining Guide magazin felelős kiadója volt, akit kérdeztünk arról, hogy változott a vidéki és budapesti vendéglátás helyzete az elmúlt évben, tényleg jött-e a feketeleves a tavalyi terasznyitás eufóriája után, mik a munkaerőhiány fő okai, és van-e rájuk tartós megoldás. De kitértünk arra is, hogy le…
 
Trunk Tomi, ismertebb nevén Dablty egy év után ismét a Media1 műsorának vendége volt. (Az egy évvel ezelőtti beszélgetés itt érhető el.) Trunk Tomi újbóli meghívásának oka, hogy a tinédzserkorú z-generációs szakértő (aki ismert emellett mint zenész, hivatásos sportoló, médiatulajdonos is) idén már másodjára adott elő a Grazban megrendezett nagyszab…
 
10-20 éve talán senki sem gondolta volna, hogy a koreai popzene nemcsak egy egzotikus jelenség lesz az interneten, hanem a nyugati szórakoztatóipar egyre szervesebb része. A hamarosan új lemezzel jelentkező BTS ma már a legnagyobb popzenei produkciók egyike, amelynek bevételei már a koreai GDP-re is hatnak. De mi a K-pop titka? Miért tud egyre néps…
 
A Filéző podcast eheti vendége Menyhárt Attila, a Four Seasons Hotel Gresham Palace cukrászséfje volt, aki februárban első magyarként nyerte meg a cukrászok Bocuse d’Orját jelentő World Chocolate Masters közép-európai selejtezőjét, így októberben indulhat a párizsi döntőben is. Menyhárt a műsorban elmondta, miért indult 21 évesen világkörüli útra, …
 
Négy részes beszélgetéssorozatot indított a Media1 az online kereskedelemről az Adevinta Hungary, a Jófogás és a Használtautó.hu oldalak üzemeltetőjének közreműködésével. Az első részben Csereklei Zoltánnal, a Pelenka.hu alapító-tulajdonosával, Szeles Péterrel, a Reacty Digital üzletfejlesztési vezetőjével és Hack-Handa Tündével, az ENET online vás…
 
Hogyan működik a dalszerzői kollaboráció külföldi zenészekkel? Miért mennek manapság annyira a dalszerzőtáborok, és miért annyira fontosak? Milyen a popzenei piac a régióban, és hol helyezkedik el hozzá képest Magyarország? A hazai és külföldi mainstream zeneipar dalszerzői hátteréről beszélgettünk Závodi Marcival és Fehér Hollóval a DEX Dalszerző …
 
Folytatódik a Feltörekvők, méghozzá az egyik legizgalmasabb fiatal producerrel, Hundred Sinsszel, aki még mindig nem vállalja az arcát, ezért kénytelenek voltunk kikockázni az arcát végig. A beszélgetésben szóba kerül a nemrég megjelenő debütáló nagylemeze, az Opera, ami tele van fiatal, feltörekvő közreműködőkkel. Az adásban beszélgetünk az új nag…
 
Először jelentkezik szólólemezzel Szűcs Krisztián az 2015-ben feloszlott Heaven Street Seven frontembere, a rendszerváltás utáni magyar alternatív könnyűzenei színtér egyik emblematikus frontembere. De miért várt ennyit az első szólólemezére? Milyen volt a '90-es években először Blurt és Oasist hallani az MTV-n? Miért nem szereti az alternatív jelz…
 
A héten, május 27-én már a 4. évfordulója lesz annak, hogy a magyar kreatívipar, a reklámipar egyik legnagyobb koponyája, Sas István, a Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, reklámpszichológus, műsorvezető, érdemes művész, nyolcszoros cannes-i díjnyertes, címzetes egyetemi tanár, akivel 2011-ben közölt portrébeszélgetést a Vipcast, 2018. május 27-é…
 
A Filéző 50. adásának vendége Enyingi Vivien dietetikus volt, akivel arról beszélgettünk, mik a legrosszabb beidegződések a hazai táplálkozási kultúrában, mivel és hogyan lehet kiváltani a húsfogyasztást, miért létfontosságú a türelem és a nyitottság, és tényleg lehet-e hasznos táplálkozási ismereteket terjeszteni a TikTokon.…
 
Nemrég megjelent Kendrick Lamar új nagylemeze, ami öt évvel követi az előzőt. A Mr. Morale & the Big Steppers ráadásul egy monstre duplaalbum lett, rengeteg rejtett, és nem is annyira rejtett üzenettel, társadalomkritikával és szembenézéssel. Kendrick Lamar eddigi életútját, pályáját és a hiphopra gyakorolt hatását, és persze az új lemezt elemeztük…
 
A Media1 tizenegy rádióban is sugárzott podcastműsorába ezúttal az elmúlt hetek egyik legnépszerűbb streamingtartalma, A besúgó című, magyar fejlesztésű, az 1980-as évek Magyarországán játszódó, az HBO Max streamingszolgáltatásban 61 országban bemutatott filmsorozat alkotói közül Láng Imola látványtervezőt és Závorszky Anna producert hívtuk meg. Lá…
 
A Filéző podcast eheti vendége Dragomán György volt, akivel beszéltünk a gyerekkori íz- és szagemlékek fontosságáról, főzés és irodalom összefüggéseiről, a mesterséges konyhai stressz elkerüléséről, és arról is, melyik konyhagépet vinné magával egy lakatlan szigetre, ha csak egyet választhatna.Jankovics Márton, Inkei Bence, Dragomán György által
 
„Dühöng a fősodor” - Az orbán-rendszer populista diskurzusai a populáris zenében címmel jelent meg a Fordulat folyóiratban Patakfalvi-Czirják Ágnes és Barna Emília, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének munkátársainak kutatása, ami egy nagyon részletesen vizsgálaton keresztül elemzi, milyen hatása van a magyar populista diskurzusnak a hazai…
 
A Media1 podcast- és rádióműsorának e heti vendége Wisinger János televíziós producer, rendező, forgatókönyvíró, aki mostanában a nagy sikerű Géniusz és az 500 című vetélkedőkért felel, de korábban éveken át dolgozott a Magyar Televíziónak, az RTL-nek, később pedig a TV2 gyártópartnerével vett részt számos ismert műsor készítésében. Sok érdekessége…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login