Két nagy rangadót is rendeztek a hétvégén. Spanyolországban a madridi, Angliában az észak-londoni derbi tartotta lázban a szurkolókat. De a műsorban elkalandoztunk Olaszországba, sőt még Hollandiába is. Megpróbáltuk megfejteni, mikortól lesz éles a Real Madrid és hogyan változtatta meg a Tottenhamet Ange Postecoglu. A teljes témalista (+ a reklám h…
Máté és Levente ezúttal Ádámmal beszélgetnek, aki - számára is - teljesen érthetetlen módon átvette a vezetést a podcast csapattagjainak saját belső ligájában... Az előzés okai egyrészt a formációváltásban és néhány fontos igazolásban is keresendőek, így a héten külön időt szenteltünk annak, hogy milyen felállásban érdemes pályára küldeni a csapata…
Jude Bellingham a Bajnokok Ligájában is az utolsó pillanatban szerzett győztes gólt, az Arsenal 2017 után tért vissza a BL-be és fantasztikusan futballozott, a Bayern München és a Manchester United hétgólos meccset játszott egymással, az Inter és a Napoli pokolian szenvedett. A 2023-24-es BL-idény második napja is hihetetlenül sok érdekességgel szo…
Provedel gólja, Tonali és a Newcastle visszatérése, az 1970-es BEK-döntő visszavágója, Gavi első BL-gólja és BL-meccs a HSV stadionjában. Volt miről beszélni az 1. forduló keddi játéknapját követően.Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Amikor legutóbb a trigger szóba került, már azon is sikerült vitatkozunk, hogy egyáltalán van-e szükség neki magyar megfelelőre. Viszont mintha egyből meg is találtuk volna a megfelelőt, így ezzel kapcsolatban Benitoval és Ákossal szikrányit sem változott az álláspontunk!Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Hrutka János járt nálunk, akivel főként a hétvégi olasz rangadókra koncentráltunk, de elkalandoztunk az összes országba, ahol topfutballt játszanak. Így nem csak az Inter fölényes derbigyőzelméről, Vlahovics csodaszép góljáról és a szépen formálódó Fiorentináról beszélgettünk, hanem a botladozó Manchester Unitedről, a Bayern-Leverkusen meccsről és …
Hogy telt a válogatott szünet? Az olcsó Udogie-t vagy a drága Trippiert érdemes-e inkább választani? Szon a mesterhármasa után tovább termeli majd a gólokat? Válaszok fantasy műsorunk legújabb adásában!Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Élen a magyar válogatott az Eb-selejtezőcsoportjában! Marco Rossi csapatának újabb sikere mellett szóba került még az angol, a francia és az olasz válogatott, na és persze a német, amelytől menesztették Hansi Flicket. Mi lett a 2006-os világbajnokokkal és hogyan formálták át a futballszakmát a középső középpályások? Válaszok az adásban, amelynek új…
Nem minden kulcspassz gólpassz, de minden gólpassz kulcspassz! Benito és Szabó Chris is itt van velünk a mai Kazinczyban!Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Ha már a szezonnyitó adások között nem szerepelt a Ligue 1, ideje volt körülnéznünk egy kicsit Franciaországban. Miskolczi István segítségével azonban nemcsak a PSG-ről, a Marseille-ről vagy a Lyonról beszélgettünk, hanem szóba került a szaúdi liga, és természetesen nem maradhatott ki Szoboszlai Dominik gólja sem. A teljes témalista (+ a reklám hos…
- Megint nem hozta a pontokat Haaland kapitány - Ki rakta meg Sterlinget kapitánynak? - Árváltozások a fantasyben (https://www.fplstatistics.co.uk/) - Ajánlásaink a 4. fordulóraBognár Domokos, Baumstark Tibor által
Somogyi Zsolttal, a Nemzeti Sport újságírójával összejöttünk egyet dumálni a Serie A-ról, aztán végül mindenről beszéltünk, de pont a bajnokságról a legkevesebbet. Azért érdemes meghallgatni. 🙂Somogyi Zsolt, Mártha Bence által
Közvetítésekben alig-alig, írott sajtóban pedig leginkább a taktikai elemzésekben kerül elő a "trigger" szó, amelynek jelentését és lehetséges fordításait ebben az adásban tárgyaljuk ki!Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Elharapódzott a Rubiales-eset, amelyről már legutóbb is beszéltünk, most van mit kifejteni a spanyol szövetség elnöke kapcsán. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A hétvége pillanata (8:10) A Rubiales-ügy folytatása (25:00) Kivel lehet eladni a LaLigát? (28:30) Lamine Yamal (31:40) Pótolhatatlan Barca-játékosok (34:20) Belling…
Kótyagos kapitányok a 2. fordulóban, csereszabályok, és ajánlások Nico Jacksonnal, Fodennel és Ward-Prowse pontrúgásaival. A 3. forduló előtti HATÁRIDŐ: PÉNTEK, 19:30Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Nem csak a Premier League-ről beszélünk ám! Máshol is vannak angolok... Kane már gólt is lőtt a Bayernben, Bellingham pedig a sokadikat Madridban. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A hétvége pillanata (17:00) Szoboszlai v Kerkez (25:08) Hendo helyett Endo (32:00) Caicedo és Lavia is a Chelsea-é (37:35) Lucas Paqueta (40:37) …
Ádi nincs ráfeszülve a ligára, mégis egész szép pontszámot gereblyézett össze az 1. fordulóban. Levi és Máté most vele beszélték meg, hogy kik voltak a legjobbak az 1. fordulóban, mikor és mire érdemes használni a chipeket, és mit várunk a 2. fordulótól.Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Dajka Balázzsal, a 24.hu újságírójával vezetjük fel a Serie A 2023/24-es szezonját, és azt is tévedhetetlenül megmondjuk, kinek a győzelével zárul majd.Mártha Bence, Dajka Balázs által
Utánpótlás válogatottságtól a közgazdászi pályáig. Salzburg nem mindekinek jelenti a boldogság kapuját. Szoboszlai Dominiket odaérkezésekor még Patik Marci vezette körbe először a salzburgi edzőközpontban, aztán más irányt vett kettejük útja. Erről az útvesztőről beszélgettünk legújabb extra adásunkban.…
Labdarúgó akadémia. Itthon szinte szitokszóvá vált a kifejezés, pedig ezek a létesítmények a topfutball egyik legfontosabb állomáshelyei. Az utánpótlásban dolgozók rengeteg különböző elvet, módszert és hozzáállást vallanak arról, mi segíti igazán a fiatal focisták fejlődését. Egyes akadémiáknak kizárólag az számít, hogy minél több profi játékost ne…
Harry Kane első klubtrófeája egyelőre nincs meg, de elkészült utolsó beharangozó adásunk is a 2023-24-es szezonra. Brodarics Tamás, a Score Training szakmai vezetője segített megfejteni, milyen idényük lesz a Bundesliga magyarjainak, illetve, hogy ki lehet a Bayern mögött a legjobb. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A nyár l…
Nyilván minden szezon előtti beharangozó adás izgalmas, de hardcore hallgatóink alighanem jól tudják, hogy Serie A-előzeteseink Benitoval különösképpen azok szoktak lenni... Úgyhogy mi személy szerint már nagyon vártuk - azt pedig elárulhatjuk, hogy ezúttal sem okozott csalódást! A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A nyár legf…
Baraja, Bellingham, Ben Brereton, Benítez, Benzema, Daley Blind, David Silva, Dembélé, El Bilal Touré, Isco, Joao Félix, Monchi, Victor Orta és a többiek... Róluk szólt a nyár a LaLigában, mi pedig a történéseket összefoglalva próbáltunk jósolni is a szezonra Murányi Domonkossal, a sportal.hu újságírójával. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha…
Napok kérdése, és indul a Premier League-szezon, ideje beharangozni. Community Shield után, de még bőven az átigazolási időszak vége előtt. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Melyik volt a nyár legfontosabb pillanata? (6:45) Ki lesz az első menesztett edző? (9:30) Akinek titokban szurkolunk (11:35) Új szabályértelmezések (31:…
Kéri Andrással, a Sport1 szakértőjével és a Calcio titka c. könyv szerzőjével úgy kötöttük össze az előző szezont az újjal, hogy megpróbáltuk kitalálni, kinek mi volt a legnagyobb baja, és hogyan próbálta meg orvosolni a nyáron. Ha egyáltalán megpróbálta.Mártha Bence, Kéri András Dániel által
Van már csapatod? Ha nincs, akkor irány a Premier League hivatalos Fantasy oldala! De ha van, akkor is hallhatsz néhány hasznos tippet új sorozatunkból, amelyben két profi játékos, Kádár Máté és Csutak Levente segít eligazodni a játékban. Játssz velünk és csatlakozz a Teljes Terjedelem ligájához. A belépéshez szükséges kód: 4itcqy…
Ugyan Fabrizio Romano nem írta meg, de nyélbe ütöttük a nyár legnagyobb üzletét: HARASZTI ÁDÁM újra a Teljes Terjedelmet erősíti, így minden korábbinál terjedelmesebb szezonra készülhettek, a részleteket mind elmagyarázzuk a szezonindító adásunkban. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Üdv újra, Ádi! (10:00) A nyár legfontosabb…
Rendszeres vendégünk, a korábbi válogatott szélső védő, Fehér Csaba mondta el a véleményét a magyar válogatott jelenlegi szélső védőjéről, Kerkez Milosról. Beszéltünk a holland visszhangról és arról, mennyire fekszik majd a Premier League és a Bournemouth az AZ korábbi játékosának. Emellett szóba került még a szaúdi liga és az angol élvonal erősorr…
Dr. Zeleivel elsősorban a Juventus volt a téma, megpróbáltuk megtalálni az összefüggéseket az elmúltt évek rossz döntései és a csapat nihilista futballja között. És sikerrel jártunk.Dr. Zelei János, Mártha Bence által
0:00 Újabb nagy igazolások a szaúdi ligában 9:30 A Szoboszlai-átigazolás hátteréről 15:10 Szalai Attila az Union Berlinben? 19:30 Lazio-Kerkez: égben köttetett?Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Szoboszlai Dominik Liverpoolba szerződése továbbra is lázban tartja a foci szerelmeseit. Ezúttal volt edzője és az angol foci szakértője, Preisinger Sándor osztotta meg velünk a gondolatait az ügy kapcsán.Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Méhes Gábort mintha hájjal kenegettük volna, amikor a Lazio és a Roma szezonját elemeztük, de szóba került a Juventus gyászos idénye is.Mártha Bence, Méhes Gábor által
Hogyan és hova passzol majd Jürgen Klopp gépezetébe Szoboszlai Dominik? Mit jelent ez az átigazolás nekünk és a magyar focinak? Ezeket a kérdéseket igyekeztünk megválaszolni a legújabb extra adásunkban, amelynek témája kizárólag a magyar válogatott világsztár volt.Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Baumstark Tibivel kezdjük meg a Serie A-szezon elemzését, fókuszban a két milánóival, de mindenki más is szóba kerül.Baumstark Tibor, Mártha Bence által
Aki nem bírja kivárni a következő szezon kezdetét, már most elkezdhet gondolkodni a fantasycsapatának összeállításán, mert egészen biztosan lesznek jövőre is TT-ligák. Ha a nyerő taktikára vagy kíváncsi, hallgasd meg a beszélgetést Csutak Leventével, a PL-liga idei győztesével és Bődi Balázzsal, aki a TT törtnetének első Serie A fantasy szezonját h…
Tibi beszámol rotterdami élményeiről: futásról és fociról egyaránt, illetve az adás végén újra előkerül a Kazinczy SE! (0:00) A tizedik (4:30) Horvátország - Spanyolország (20:30) Kazinczy SE Hirdetés és együttműködés: hallgatom@betonenetwork.hu www.betonenetwork.huBognár Domokos, Baumstark Tibor által
Egy adás futballról és háborúról. Simon Balázs a több, mint 300 ukrán labdarúgót foglalkoztató ProStar ügynökség menedzsere, miközben ő maga is több, mint 50 labdarúgóval dolgozik együtt. Nem csak információi vannak első kézből, neki is szembesülnie kellett a háború okozta nehézségekkel és rengeteg problémával. Erről beszélgettünk kitérve az alábbi…
Miért volt a szokásosnál kevésbé domináns a City? Mivel lepte meg Guardiolát Inzaghi? Miért nem Lukaku kezdett? Miért nem Haalandról szólt a döntő? Milyen napja volt Rodrinak? Mindenre választ kaptok Varga Samutól, az U21-es válogatott videóelemzőjétől!Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Itt a vége, a Manchester City a Bajnokok Ligája 2023-as győztese! Az isztambuli döntőt közvetlenül a lefújás után Bence és Tibi beszélte ki. Mindenkinek ajánlott: aki lemaradt róla, aki csak fél szemmel figyelt, vagy aki csak szeretné felidézni, mi történt az Atatürk Olimpiai Stadionban.Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
A közönségtalálkozó felvételét próbáltuk minél gyorsabban közölni, a témák nem évültek el így sem, úgyhogy hallgassátok meg, mit mondtunk szerda este Messiről, Maldiniról, Szoboszlairól, Bellinghamről és a BL-döntőről.Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Felemásra sikerült a LaLiga szezon, záróadásunkban meg is indokoljuk, miért! (0:00) MVP (3:38) Kinek jár a pofon? (21:50) Kinek kell az ölelés? (25:00) Kinek jár a taps? (27:47) Melyik edző emelte a legtöbbet a rendelkezésére álló kereten? (32:38) Barcelona (43:00) Real Madrid (52:40) Atlético (58:15) Real Sociedad Hirdetés és együttműködés: hallga…
Zlatan Ibrahimovics és Fabio Quagliarella is visszavonult, mellettük kiosztottuk az egyéni díjakat, beszéltünk az olasz tehetségek hiányáról, Giuntoli mestermunkájáról és még sok másról a Serie A zárulta után. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A Szezon Pofonja (5:30) Ki érdemel ölelést? (7:55) Kinek jár a taps? (11:05) MVP-c…
Tibi a stadionból, Bence egy kivetítő előtt a Városligetben, Doma pedig a városban nézte az Európa-liga idei fináléját. Borzalmasan sok hosszabbítás, széttöredezett játék, pokolba alábukó Mourinho és a sorozatot magáénak kisajátító Sevilla. Helyszíni beszámolóval fűszerezett meccskibeszélőnk!Bognár Domokos, Baumstark Tibor által
Minden idők egyik legizgalmasabb vagy leggyengébb szezonja volt ez a Bundesligában? Mi történt Kahnnal és Salihamidziccsel? Mikor nyer bajnokságot Marco Reus? Szoboszlai vagy Bellingham volt a szezon legjobbja? A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) MVP (7:15) Akinek jár a pofon (9:12) Akinek ölelésre van szüksége (11:27) Akinek …
A szezon eleji kérdésekre már választ adott az angol bajnokság lezárult idénye, úgyhogy kerestünk helyettük újakat: mikor szakad meg a City dominanciája? Min ment el az Arsenal bajnoki címe? Melyik posztra kell elsődlegesen igazolnia a Manchester Unitednek? Hogyan illik majd Szoboszlai a Newcastle-be? A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptá…
Hegedűs Henrikkel középpontban a Manchester City és Guardiola, akik leigázzák a futballvilágot. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Izgalommentes a Premier League? (8:25) A City-projekt sötét oldala (24:00) Guardiola sikere (30:00) A védekezését is megreformálta Pep (32:50) Ancelotti és a Real Madrid közeli jövője (42:10) Vini…
Az Inter után a Manchester City jutott a 2023-as Bajnokok Ligája döntőjébe, miután az 1-1-es odavágót követően 4-0-ra legyalulta a Real Madridot. Tiszteletlenségként hathat a legyalulta, de, ahogyan azt a kibeszélőben is átrágtuk, egyáltalán nem túlzás. Szinte egy pillanatig sem tűnt reálisnak, hogy a madridi csapat kerekedjen felül, miközben Pep G…