Know nyilvános
[search 0]
Több
Download the App!
show episodes
 
Loading …
show series
 
Nyáry Krisztiánt azt hiszem, kevés hallgatónak kell bemutatnom. Nagyon sokan találkozhattak már – ha máshol nem – a Facebookon életrajzi történeteivel. Magyar írók és alkotók a főszereplői ezeknek a közösségi médiában hosszúnak számító, papíron viszont olykor egypercesnek ható írásoknak, amelyek az évek során nagy közönségsikert arattak. 2012-től k…
  continue reading
 
Szilágyi András evolúcióbiológus, az Evolúciótudományi Intézet igazgatója olyan egyszerű kérdésekre keresi a választ, mint például hogy miként keletkezett az élet. Vagy hogy miképpen lehet egy tudományos SimCity szoftverrel modellezni azt a százötvenezer évet, amely kulcsfontosságú „pillanatnak” bizonyult emberré válásunk történetében. Ebben az epi…
  continue reading
 
Merényi Dánielt, azaz Grafitembert és karikatúráit, képregénycsíkjait sokan, nagyon sokan ismerik Magyarországon. Azt már kevesebben tudják, hogy a rajzolás mellett van még pár olyan passziója, ami egész embert kíván. (Így van olyan ezek között, amit olykor muszáj „takaréklángra” állítani.) Ebben az epizódban tehát témáink lesznek az I. világháború…
  continue reading
 
Kürti Sándor sikersztorija kényszerű „pályamódosítással” indult. Aztán egy termelőszövetkezetnél, majd egy Patyolatban folytatódott. Ám csakhamar arról szólt, hogyan lehet tudásszomjjal és mérnöki precizitással, valamint hosszú évek kitartó munkájával egy garázsvállalkozásból világhírű céget építeni. Ebben az epizódban tehát Kürti Sándorral beszélg…
  continue reading
 
Vonnák Diána író, kultúrantropológus távoli vidékeken kezdte meg tudományos munkáját, de hamar rájött, neki Kelet-Európával van előbb dolga. Méghozzá Ukrajnában. Ám számára nem csak térkép e táj, hiszen munkája mellett már erős érzelmi szálak is kötik a most lángoktól ölelt országhoz. Így ebben a beszélgetésben ezen a különleges optikán keresztül k…
  continue reading
 
Mi szükséges ahhoz, hogy a mesékben a hős hőssé váljon? És hogyan lehetünk mi saját életünk hősévé, ha annyi borzalom történik körülöttünk a világban? És kik segíthetnek nekünk ebben? Boldizsár Ildikó mesekutató 25 év vizsgálódása és gyakorlati tapasztalatai alapján dolgozta ki meseterápiás módszerét, amely sok más mellett ezekre a kérdésekre is se…
  continue reading
 
Évezredek óta vágyik arra az ember, hogy gondolkodó gépet alkosson. Mesterséges embert, mesterséges intelligenciát. Mégis sokunkat sokkolt, amikor azzal szembesültünk, ez most tényleg sikerülhet. Ebben az epizódban Madarász Tamás agykutatóval, a JPMorgan Chase Londonban dolgozó MI-kutatójával beszélgetek a ChatGPT-ről, a mesterséges intelligencia (…
  continue reading
 
Részben anyagi és magánéleti gondok elől futott, biciklizett és úszott világgá – jobban mondva a világba Szőnyi Ferenc. Pedig olyan környezetben nevelkedett, ahol kerékpárral maximum a szomszéd faluba volt szokás áttekerni, és igazából úszni is csak első, nemzetközi triatlon versenye előtt pár héttel tanult meg. Ebben az epizódban tehát vele beszél…
  continue reading
 
Egy éve tart szomszédunkban egy olyan borzalom, amelyre Európában a II. Világégés óta nem volt példa. Erről a háborúról beszélgetek most Vörös Szabolcs újságíróval, aki évek óta a helyszínen is követi az ukrajnai eseményeket. Nemrég tért haza például az ukrajnai front egyik legkeményebb szakaszáról, Bahmutból. Őt kérdezem tehát az orosz villámhábor…
  continue reading
 
Gerőcs László fél évszázada tanítja, magyarázza a matematikát – nem csak a katedrán, hanem a tévéstúdiókban is. Hisz abban, hogy a logaritmus, a térgeometria vagy éppen a függvénytan azoknak is kimondottan hasznos, akiknek minderre soha nem lesz szüksége az érettségi után. Televíziós szereplései révén Gerőcs László arcát, hangját egy ország ismerhe…
  continue reading
 
Ebben az epizódban képzeletbeli utazásra invitálom a hallgatót: a világ egyik (sajnos egyre inkább egybefüggő) konfliktuszónájába lépünk be, egy olyan térségbe, amely meghatározta a 2022-es esztendő történéseit. Vezetőnk pedig ezen az utazáson Sajó Tamás felfedező, világutazó, művészettörténész lesz. Tamás már szerepelt Az élet meg minden podcastba…
  continue reading
 
Stefano Bottoni olasz és egyben magyar történész. Két nyelv, két ország, két gondolkodásmód között ingázik. Átvitt értelemben és pár éve szó szerint is. Így olykor meglepő nézőpontból vizsgálja a XX. század eseményeit, életútjait. Legyen szó a sztálini ihletésű erdélyi magyar autonóm tartományról, Orbán Viktorról vagy éppen Staller Ilonáról, akinek…
  continue reading
 
Pethő András, a Direkt36 tényfeltáró portál társalapítója és szerkesztője azzal volt kénytelen szembesülni, hogy csapatának több tagját is a Pegasus kémszoftverrel hallgatták le. Pedig alapesetben, mondhatni épp fordított a felállás: ők próbálják meg ellenőrizni azokat, akik róluk, jobban mondva rólunk döntenek. Ebben az epizódban tehát Pethő Andrá…
  continue reading
 
Hogyan működik az a program, amely egy reménytelen cigánytelepről is képes ott született gyerekeket az egyetemig elvezetni? És mi motiválja, mi hajtja a Van helyed rendszer megalkotóját munkája során? Ebben az epizódban Bódis Kriszta íróval, dokumentumfilm-rendezővel és pszichológussal beszélgetek új regényéről, egy inspiráló XX. századi nőről és a…
  continue reading
 
Rainer M. János ott volt Moszkvában. Ott volt 1993-ban az utcákon, ahol lőttek. Ott volt, amikor az egykori Szovjetunió éppen romokban hevert. És a történész – lélekben legalábbis –, évtizedek óta ott van azon a pesti utcán is, ahol egykor, 1956-ban szintén lőttek: igen kevesen lehetnek, akik többet tudnak nála a magyar forradalomról. Illetve arról…
  continue reading
 
Életközepi válság, pokoljárás, a mélypont ünnepélye. Ezek a kifejezések a mai népszerű pszichológia szótárában is kiemelt fogalmak. No de hogy volt ezzel a középkorban Dante, akinek remekműve a világirodalom legismertebb pokolraszállása? Sok minden más mellett erről beszélgetek ebben az epizódban Nádasdy Ádám nyelvésszel, költővel és műfordítóval, …
  continue reading
 
Tompa Andrea számára kamaszkorában az írás olyan játszótér volt, ahol szabad lehetett. És ahol a fájdalomnak utat adhatott. Aztán évtizedek alatt ez a játszótér olyan univerzummá nőtt, amibe immár belefér négy nagyregény és bennük három nemzedék története – történelmi és személyes traumáikkal, fájdalmaikkal és örömeikkel. Ebben az epizódban tehát a…
  continue reading
 
Kemenesi Gábor virológus nevét egy ország ismerhette meg az elmúlt években. Hiszen ő az egyik olyan magyar kutató, akihez szinte rutinszerűen fordulnak nyilatkozatért az újságírók Magyarországon, hogy kommentálja, kontextusba helyezze a koronavírus-járvány híreit. Ebben az epizódban tehát Kemenesi Gáborral beszélgetek az interneten rendelhető (nem …
  continue reading
 
Bárász Péter évtizedek óta Belaruszban él. Rajong a belarusz kultúráért, a belarusz irodalomért. És belarusz szerzőket fordít magyarra, akik többnyire nem lelkesednek a belarusz rezsimért. Amely rezsim nem csak a 2020-2021-es tüntetések szétveréséről, valamint arról ismert, hogy vezetője a traktorozást ajánlotta a Covid ellenszereként. Hanem egyebe…
  continue reading
 
Érdi Péter számítógépes agykutató első ránézésre meglehetősen távol eső tudományterületeken találja meg a hasonló működési elveket. Most például arról ír könyvet, miként cserélhetnénk le „eldobható” világunkat – legyen szó tárgyainkról, kapcsolatainkról vagy társadalmunkról – a javítás vagy kijavítás kultúrájára. Magyarországon tavaly megjelent kön…
  continue reading
 
Litkai Gergely egy valóságos humorgyár, a Dumaszínház produkciós vezetője. És alapítója. És egyik tulajdonosa is. És a magyar standup comedy egyik megteremtője. Ebben az epizódban vele beszélgetek a humor szerepének felértékelődéséről, a magyar standupról, komikussá váló politikai rendszerekről, gonosz marketingesként viselkedő politikusokról és pe…
  continue reading
 
Máté Gábor életútjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutott, ahonnan a kiutat a nyugati világ talán egyik legreménytelenebb helyén találta meg: a középosztály háziorvosából a hajléktalanoknak és drogosoknak menedéket nyújtó „Portland Hotel” doktora lett, a kanadai Vancouverben. És így a különféle függőségek kezelése később szakterületévé vált. Tapa…
  continue reading
 
Sinka Károly, azaz Sinya az első biciklisfutárok egyike volt Budapesten. Amikor nem hogy a futár, de a városi kerékpáros is úgymond a közutak „négere” volt. Akit olykor még fejbe is dobtak az autókból kihajított műanyagpalackkal. Azóta sok minden változott. Budapesten valóságos biciklis forradalom söpört végig, amelynek Sinya egyik emblematikus fig…
  continue reading
 
Bár Ésik Sándor hivatását tekintve ügyvéd, szabadidejében a Diétás Magyar Múzsa „vezérfőszerkesztője” is. A mára több mint 25 ezer követővel rendelkező Facebook-oldal elsősorban véleménycikkeket, gyorselemezéseket, kommentárokat közöl, és az utóbbi pár évben a magyar média sajátos színfoltjává vált. Az oldal vezérmondata, kritizálva az oly sokat ha…
  continue reading
 
Romsics Ignác történész, akadémikus egy apró dél-alföldi falu szülötteként, ahogy ő fogalmaz, „siheder parasztgyerekből” lett elit értelmiségi. Mert volt, aki könyvet adjon a kezébe. Így mire iskolába ment, már tudott olvasni. És ezzel számára minden megváltozott. Az 1951-ben született Romsics Ignác pályája a kicsiny Alsómégyről egészen az akadémia…
  continue reading
 
Szűcs Krisztián a magyar popzene elmúlt évtizedeinek egyik legsokoldalúbb, legeredetibb alkotója. Heaven Street Seven nevű bandája mellett sok más zenei vállalkozást is sikerre vitt. Aztán, negyvenen túl, jött egy mélypont. Majd igény a belső nagytakaritásra. A zene mellett a zen. Ebben az epizódban tehát Szűcs Krisztiánnal beszélgetek popzenéről, …
  continue reading
 
Sajó Tamás az elsüllyedt civilizációkat keresi, kutatja. De (többnyire) nem úgy, mint Indiana Jones, az őserdők mélyén. Hiszen ezek a civilizációk a mai napig itt vannak körülöttünk. Olykor jól láthatók, olykor csak az értők számára mutatják meg magukat. Ha vannak, akik értenek nyelvükön, akkor Sajó Tamás közéjük tartozik: a művészettörténész, vilá…
  continue reading
 
Hogyan lehetne olyanná tenni a fővárost, ahonnan nem menekülnek a „zöldbe” a gyermekes családok? És mi az az ördögi kör, amiből Budapest nehezen tud kitörni? Ebben az epizódban Zubreczki Dávid „városi mesemondóval” beszélgetek Budapestről. A szétterülő alvóvárosokról, autósokról és kerékpárosokról és még a Jóisten garázsáról is. Szó esik titkos rep…
  continue reading
 
Presser Gábor, hát ő a Presser Gábor. Reménytelen kísérlet lenne – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – két-három mondatban itt bemutatni őt. Mert hogy páratlanul gazdag és sokszínű életműről beszélhetünk, amely nem csak hogy újabb és újabb dalokkal, lemezekkel bővül, de most már egy memoárkötet is tartozik hozzá: Presser könyve. (A műsorjegyzetekb…
  continue reading
 
Jordán Ferencet a magyar sajtóban sokszor emlegetik úgy, hogy a magyar tudós, aki „megjósolta a járványt”. Ám a biológus, rendszerökológus hangsúlyozza, ehhez nem kellett szuperképesség: amit ő, gyakorlatilag pár perccel a pandémia kitörése előtt mondott, arra tudósok már évtizedek óta figyelmeztetnek – legfeljebb nem hallgatunk rájuk. Úgyhogy ebbe…
  continue reading
 
Ferber Katalin negyvenegy éves volt, amikor elhatározta, mindent lenulláz, és elkezd úgy tanulni, mintha hat éves lenne. Mindent az égvilágon. Japánban. Mert hogy ott kezdett új életet. Miután belebetegedett abba, ami Magyarországon körülvette, és döntenie kellett: vagy belehal, vagy továbbáll. Ebben ez epizódban tehát Ferber Katalin gazdaságtörtén…
  continue reading
 
Barabási Albert-László a hálózatok titkait, törvényeit kutatja. Méghozzá úgy, hogy nem csak szűkebb szakmája, hanem a nagyközönség is kíváncsi mondandójára: több, nemzetközi sikert arató, népszerű tudományos könyv, bestseller szerzője is. Ebben az epizódban tehát Barabási Albert-Lászlóval beszélgetek arról, hogy – akár a városban a föld alatt futó …
  continue reading
 
Egy ember, aki néha kirándul a rivalda túloldalára, de igazából – a világsiker ellenére is – turistának tartja ott magát. Morcsányi Gézát a szélesebb közönség akkor ismerte meg, amikor Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, nagy sikerű filmjében debütált – rögtön főszerepben. Pedig neve egy másik területen, a könyvkiadásban már évek óta fogalom vo…
  continue reading
 
Ebben az epizódban Képes Gábor informatikatörténésszel, költővel, muzeológussal beszélgetek a kapudrogról, ami katalizálta a számítástechnika forradalmát, játékról és játékos elmékről, sajátos szubkultúrákról, robotokról és űrodüsszeiáról, és arról, mi történik a mélyben ha megérkezik a barlangkutató. Mert hogy a komputer és a videojáték ma már kul…
  continue reading
 
„Nem tudtam megülni a seggemen soha” – mondja Lányi András író, ökopolitikus, filozófus. És tényleg: az interjú során gazdag pályaív tárul elénk – a filmrendezői indulástól a politikában való megmerítkezésen és írói munkásságán át az egyetemi katedráig. Életében, saját bevallása szerint, több volt a kudarc, mint a siker („jégtábláról jégtáblára” ug…
  continue reading
 
Felkai Piroska Portugáliában találta meg az igazit. Úgy érezte, Lisszabonban jó kikötőbe ért. Aztán amikor második gyermekével volt várandós, kiderült: férjének legfeljebb hónapjai vannak hátra. Mihez kezd egyedül, két gyerekkel Portugáliában egy magyar nő? Hogyan épít valakit a fájdalom, és miként segít a gyász az önismeretben? Erről is beszélgetü…
  continue reading
 
Uj Péter neve az elmúlt két évtizedben összeforrt az Index történetével. Még akkor is, ha ennek a több mint húsz évnek csaknem felében már nem dolgozott a hírportálnál. Az Indexet ugyanis a mai napig magáénak érzi. Az 1969-ben született Uj Péter az Index egyik alapítója, majd hosszú éveken át főszerkesztője volt. Az Indextől 2011-ben, saját elhatár…
  continue reading
 
Ablonczy Balázs történészt mostanság a trianoni békeszerződésről szokás leginkább kérdezni. Ez részben így lesz ebben az epizódban is, némi csavarral: a Trianon 100 kutatócsoport vezetőjével most a kelet felé forduló Magyarország történetét térképezzük fel. És ezzel összefüggésben Trianon traumáját. Miért nőtt az érdeklődés a Kelet iránt a XIX. szá…
  continue reading
 
Hajdú D. András fotós gyakran ott keresi a fényt, ahol csak kevesen tartják életben a lángot: reménytelennek tetsző helyeken. Képsorozatai sokszor a társadalom, olykor a civilizáció peremvidékeiről tudósítanak. Nyírségi prostituáltak, kölcsönből élők, lecsúszottak, elkallódottak, de az ilyen körülmények közt helytálló hétköznapi hősök is láthatók f…
  continue reading
 
Mi az, ami Puzsér Róbertet arra késztette, hogy beüljön egy kereskedelmi tévé show-műsorába? Mit keresett a politikai porondon, amikor főpolgármester-jelöltként indult a választáson? És miért ugyanaz a válasz mind a két kérdésre? Szóval ebben az epizódban Puzsér Róberttel beszélgetek a „hamisság meghekkeléséről”, és persze más, önmagukon túlmutató …
  continue reading
 
Szécsi Noémi írót régóta foglalkoztatja a nőtörténet. Az az óriási változás, ami szerinte most a férfiaktól is megkövetelné önmaguk „újrafogalmazását”. Ebben az epizódban vele beszélgetek a XIX. századi és a mai nők dilemmáiról, szexről és házassági piacról, az első magyar orvosnőről, régi korok rettegett betegségeiről, a mai világjárványról, amely…
  continue reading
 
Zoltán Gábor évek óta kutatja a XII. kerületi nyilasok történetét. A pár hónapig tartó rémuralmat. A kultúra elleni lázadást, amely az együttélés évezredes normáit rombolta szét. Orgia. Az író ezzel a szóval jellemzi ezt az elszabadulást. Orgia, amelynek következményei a mai napig roncsolják a magyar társadalmat. E roncsolásnak csak egyik, látható …
  continue reading
 
Bodoky Tamás és csapata az Átlátszó tényfeltáró portálon a magyar elit homályos ügyeit hozza napvilágra – már hosszú évek óta. Csakhogy az ehhez szükséges adatokhoz hozzáférni mind nehezebb újságírói feladat, miközben egyre nagyobb az ügyeket szándékosan elfedő zaj. Igaz, már az Átlátszó indulása sem volt sétagalopp. Ebben az epizódban tehát Bodoky…
  continue reading
 
Mi van, ha a magyar vándorlás, honfoglalás és államalapítás története egy nagy birodalom összeomlásával kezdődött? Esetleg azzal, hogy az uralkodó fia pár emberrel ellovagolt a naplementébe? Ebben az epizódban honfoglaló eleinkről lesz szó, méghozzá úgy, ahogy azt a tankönyvekben eddig nem olvashattad: Sudár Balázs őstörténet-kutatóval beszélgetek …
  continue reading
 
Mi keresnivalónk van nekünk, magyaroknak az Antarktiszon? Miért nincs ott bázisunk, amikor már Ukrajna, Románia és Csehország is érti, miért fontos ez? Mit kutat egy magyar 6800 méteren az Andokban? És hogyan képes eközben lapot szerkeszteni, valamint egyetemi oktatóként a katedrán is helytállni? Megannyi izgalmas kérdés, amely mind Nagy Balázs geo…
  continue reading
 
Harmadíziglen, negyedíziglen – ószövetségi intelem ejti gondolkodóba az olvasót, amikor Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét fellapozza. Pedig azt hihetnénk, az olyan fogalmak, mint a sors vagy az atyák fiúk fejére szálló vétkei inkább mítoszokban bukkannak fel, mint egy klinikai szakpszichológus tudományos-ismeretterjesztő munkájában. Csakho…
  continue reading
 
Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmjében majdnem végig egyetlen arcot látunk: a főszereplőét. A nőét, aki fogságban van. Miközben a gonosznak csak a hangját halljuk, csak a kezét látjuk. A rendezőnek a szakemberek azt mondták: ezt így nem lehet, ez így nem fog működni, ebbe bele fog bukni. Nem így lett. Egy nő fogságban, ez a címe annak a filmnek,…
  continue reading
 
Gazda Albert huszonhárom hónapig volt katona. Magyarként. A szovjet hadseregben. Ebben az epizódban vele beszélgetek egy új könyvről, amelyben erről a katonaidőről ír. Ám ezen kívül még nagyon sok téma szóba kerül: a szorongatott helyzetben lévő kárpátaljai magyarok, ukrán oligarchák, nyugatos oroszok, Nagy Péter, Napóleon, egy rejtélyes, 200-as kó…
  continue reading
 
Dezső András újságíró Maffiózók mackónadrágban című könyvében a magyar szervezett bűnözés történetét dolgozta fel. Amely történet néha tényleg olyan, mint egy realista nagyregény: a legvéresebb ügyek mögött nem összeesküvés, hanem egyéni ambíció, csillapíthatatlan becsvágy áll. Ha egy nemzetnek van lelkivilága, és miért ne lehetne — vagyis ha nekün…
  continue reading
 
A Fortepan név ma már fogalom Magyarországon. Egykor a váci Forte film- és fotópapírgyár népszerű filmnegatívját jelölte az elnevezés, ma legtöbbünknek más ugrik be, ha azt mondjuk, Fortepan: egy online és ingyenesen elérhető fotóarchívum. Amely kikukázott, kilomizott, felhasználók által beküldött, vagy éppen elfelejtett hagyatékokból, archívumokbó…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv