Hip Hop nyilvános
[search 0]
Több

Download the App!

show episodes
 
E.T. befejezte a telefonálást és a pingvinek is elfáradtak, dj Tipnek meg nem volt műsora. Ezért Elliottal és Tippel, úgy döntöttünk, hogy Búgócsiga címmel új műsort indítunk, amiben meghatározó közös alapunk a Funk, de ezt a saját kedvenceinkkel fűszerezzük, soul, swing, rock, pop, blues és folk, break és hip-hop van a terítéken. Itt hallhatjátok először saját készítésű bootlegeinket, zenéinket is. A West-Balkánban közösen megkezdett "élőbb" zenélést a stúdióban próbáljuk tovább csiszolni, ...
 
V
Vágatlan Verzió

1
Vágatlan Verzió

Vágatlan Verzió, Első Pesti Egyetemi Rádió

Unsubscribe
Unsubscribe
Havi
 
Három hetente jelentkező film elemző podcast. Inkább elmerülés, mint felszín kapargatás, inkább tartalom, mint bulvár, inkább saját pontozás, mint IMDB, inkább több teória, mint egy értelmezés, inkább hosszan, mint röviden, inkább korrekt, mint politikai. A műsor az Első Pesti Egyetemi Rádióval (eper.elte.hu) együttműködésben készül.
 
Szabadstílusú zenei szelekciók, négy! bakelitlemez gyűjtőtől, akik a magyar táncdaloktól egészen a kortárs elektronikus muzsikákig mindenből merítenek és lejátszanak... ...bolhapiacok, lemezbörzék, adományboltok, garázsvásárok, lemezboltok,magángyűjtemények kínálataiból... Hasonlóképp gondolkodó lemezgyűjtő "kollégák" jártak már az adásunkban: Vécsei-bibi-Júlia , Clairvo , Dj ER , Dj Bem & Matek Márk , bdtom , Dj AeRo , Rawmatik , Pándi Balázs , Kisszántó , Dr.Juzztice , Doppler , Dj Gabon , ...
 
Loading …
show series
 
Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 58. adása, amiben visszarepülünk gyermekkorunkba, és a Disney méltán híres animációs filmjeiről beszélgetünk. Az adás során a kilencvenes évek klasszikusaitól indulunk, a Mackótestvérrel ellátogatunk a kétezres évekbe, és végül a Disney legfrissebb filmjét, az Encantot is …
 
Tracklista: 01. Villa Nah - Running On (kezdődött: 00:27:16) 02. Kruder & Dorfmeister - King Size (kezdődött: 00:31:36) 03. Alex Cortiz - Cosmic Cowboy (kezdődött: 00:36:36) 04. Fish Go Deep - Layback (kezdődött: 00:39:36) 05. James John Desmond - Soul on Fire (kezdődött: 00:48:17) 06. Thievery Corporation - The State Of The Union (kezdődött: 00:49…
 
Tracklista: 01. The Wailers - Simmer Down (kezdődött: 00:01:41) 02. Don Drummond - The Rocket (kezdődött: 00:04:01) 03. P.B.K. - Earthbound (kezdődött: 00:13:42) 04. Gen - Reactor (kezdődött: 00:20:02) 05. Blu Mar Ten - Storyteller (kezdődött: 00:25:42) 06. Klute - Traffico (kezdődött: 00:57:23) 07. Blu Mar Ten - Infected (kezdődött: 01:02:03) 08. …
 
Coolio - Mama I'm In Love With A Gangsta (Clean Radio Mix) Coolio - County Line (Original Radio Mix) Coolio - I Remember (Original Clean Radio Edit) Coolio - Fantastic Voyage (Original Clean Radio Version) Coolio - Too Hot (Clean Version) Coolio - Coolio - Gangsta's Paradise (feat. L.V.)(Album Version) Coolio - All the Way Live (Timber Mix) Coolio …
 
Tracklista: 01. Zerno и Седатив - Манту (kezdődött: 00:02:15) 02. Freddie Joachim - Can't Say (kezdődött: 00:02:35) 03. Dj Spinna - Ahh (kezdődött: 00:05:36) 04. FREDDIE JOACHIM - Someone (kezdődött: 00:07:16) 05. Freddie Joachim - Return (kezdődött: 00:10:56) 06. Dj Spinna - Uuugghh (kezdődött: 00:12:16) 07. FREDDIE JOACHIM - Static (kezdődött: 00…
 
Tracklista: 01. Ghosting Season - Lie (kezdődött: 00:20:53) 02. Sasha - Fundamental (kezdődött: 00:36:34) 03. Lidless Sound - Erosion (kezdődött: 00:40:34) 04. Arthur Minnahmetov - Cruise (eSWuA Remix) (kezdődött: 00:40:54) 05. Sasha - Fundamental (kezdődött: 00:41:34) 06. East Cafe - My Island (kezdődött: 00:46:54) 07. Ivanshee - Unicorn (Original…
 
Samantha Sang - Emotion Steely Dan - Peg Barbara Streisand - Promises Cliff Richard - Devil Woman Sailor - Down By The Docks The Special Effects - Centerfold Chris Rea - Josephine Amanda Homi & Brian Jarvis - If You See Him Gary Wright - Love Is Alive The Glitter Band - Makes You Blind Johnny Mathis - Gone Gone Gone Unknown Artist - Just For You Ra…
 
Tracklista: 01. Gang Starr - Full Clip (kezdődött: 00:04:10) 02. Gang Starr - Just To Get A Rep (kezdődött: 00:07:50) 03. Unknown;Fatboy Slim - E.V.A. (Remix) (kezdődött: 00:10:10) 04. Crydamoure - Smoke Weed Every Day (kezdődött: 00:13:31) 05. Ayatollah - Hold U (kezdődött: 00:17:31) 06. Gabriels - Love and Hate in a Different Time (Radio Edit) (k…
 
Tracklista: 01. Huerta - Pain Relief (kezdődött: 00:34:23) 02. 박혜진 Park Hye Jin - Can I Get Your Number (kezdődött: 00:56:03) 03. 박혜진 Park Hye Jin - i jus wanna be happy (kezdődött: 01:02:23) 04. Pegasus - Perseguido Por El Rayo - Mixed (kezdődött: 01:05:43) 05. St Germain - Montego Bay Spleen (kezdődött: 01:09:44) 06. St Germain - La goutte d'or (…
 
Tracklista: 01. Christian Kluge - Destroyed (kezdődött: 00:14:56) 02. Various Artists - 자마이카여 안녕 (기악) (kezdődött: 00:18:16) 03. Zero 8,Joe Montana - The Ship Unreleased (kezdődött: 00:18:56) 04. Lileeth - Statistic (Jens Mueller Remix) (kezdődött: 00:32:17) 05. Boom! - Bitch Jump Up (kezdődött: 00:39:57) 06. One II One - I Want You (kezdődött: 00:4…
 
A Jazz és a House zenei műfajok fúziójából készült a mix! A Slip 'n' Slide records 1995 ben indult válogatásaiból... Jerald Daemyon – Summer Madness (Moody Mix) Jerald Daemyon – Summer Madness Norma Jean Bell - I'm The Baddest Bitch Crazy Penis - Summer brummer Teddy Douglas & Luis radio - The violin (basement boys club mix) Groove Box - The More Y…
 
Tracklista: 01. Jurassic 5 - Ignition Sequence (kezdődött: 00:00:04) 02. Airod - Fury (kezdődött: 00:06:44) 03. A*S*Y*S - Bassface (FSOE 609) (Original Mix) (kezdődött: 00:18:25) 04. Gouryella - Gouryella (ASOT 978) - Alan Fitzpatrick Tribute To '99 Remix (kezdődött: 00:18:45) 05. JKot - BON APPETIT (kezdődött: 00:19:45) 06. A*S*Y*S - Bassface (FSO…
 
Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 57. adása, a visszatérésünk a nyári szünet után. Még tavaly év végén kezdtük el utazásunkat a Gyűrűk Ura világába, melynek során gigantikus adásokban elemeztük az első két filmet, valamint egy Szabadpolc erejéig a Szilmarilok című mű-eposzt. Most a végére érünk ennek az ut…
 
Tracklista: 01. רמי פורטיס - לונדון תל אביב ברלין או בריסל (kezdődött: 00:33:38) 02. Prins Thomas - Sur Svie (kezdődött: 00:40:38) 03. Daniele Baldelli - Volupia (kezdődött: 00:56:38) 04. Midnight Magic - Beam Me Up (Krystal Klear Remix) (kezdődött: 01:01:18) 05. Tiempo de Maldad - Soufi (Freudenthal Remix) (kezdődött: 01:08:18) 06. Kerrier Distric…
 
The Feed-Back - Kumalo Braen's Machine - Murder The Braen's Machine - Imphormal The Pawnshop - Telegraph Is Calling The Pawnshop - My Shade The Braen's Machine - Movimento Quintetto Santucci-Scoppa - Deep Look Romano Mussolini & His Friends - Omaggio A Oscar Peterson Piero Umiliani - Città Frenetica (Hectic City) Alessandro Alessandroni E Il Suo Co…
 
Tracklista: 01. The Ambientalist - There's Always A Way (kezdődött: 00:02:22) 02. Dirty & Harry - Nataraja_s Dance (kezdődött: 00:03:42) 03. Aldous Huxley - Symbols (kezdődött: 00:04:02) 04. Nature Sounds Nature Seasons - Springtime Bird Sounds (kezdődött: 00:16:42) 05. Globular - An Upwards Curve In The Horizon (Nibana Remix) (kezdődött: 00:31:03)…
 
Tracklista: 01. Boozoo Bajou - Second to None (feat. Willie Hutch) (kezdődött: 00:19:54) 02. Bedrock - Beautiful Strange (kezdődött: 00:24:34) 03. Reading Music All-stars - Romantic Moods for Reading (kezdődött: 00:32:14) 04. Leroy Eastwood vs Contact Chillers - Always (kezdődött: 00:42:34) 05. Derk Von Uberstell - The Silence (Derk's 2007 Breakbea…
 
Tracklista: 01. Dub Shepherds - Reward of a Meassage (kezdődött: 00:04:32) 02. Beat Pharmacy - Ghostship (kezdődött: 00:13:32) 03. Another Channel - Run Dub (kezdődött: 00:18:12) 04. Blue Cell - Druckkammer (kezdődött: 00:31:33) 05. Robben Cepeda - Old Train - Artem Politov Remix (kezdődött: 00:32:13) 06. Mark Kavas - Beauty Rain (kezdődött: 00:33:…
 
A műsorunk röpke 14 éves történetének első olyan adása volt, amely földi sugárzás nélkül volt hallgatható, tehát csak online platformokon volt érhető... Természetesen pozitív reményekkel várjuk a médiahatóság döntését a frekvencia pályázatunkról... Amúgy meg BSZ Tilos Rádió, hiszen a napokban lett 31! éves a RÁDIÓ Dub és reggae klasszikusok szóltak…
 
Tracklista: 01. Mr. Scruff - Kalimba (kezdődött: 00:02:31) 02. Delfonic & DJ Mettigel - The Way (kezdődött: 00:04:51) 03. Skint - Darn Cold Way O Lovin+What Is It?+Black Is Black(Ultimatum Mix) (kezdődött: 00:06:51) 04. Rob Base - It Takes Two (kezdődött: 00:12:11) 05. Patrick Dawes - Crispy Duck (kezdődött: 00:16:52) 06. Len - Steal My Sunshine (V…
 
Tracklista: 01. Michna - Increasing Ambition (kezdődött: 00:16:59) 02. Curses - Time Is On My Side (kezdődött: 00:22:19) 03. Kerrier District - Disclix (kezdődött: 00:28:59) 04. Daniele Baldelli - Pink Ghost (kezdődött: 00:33:22) 05. Acid Arab - Theme (kezdődött: 00:42:03) 06. Peggy Gou - Maktoop (kezdődött: 01:01:23) 07. Prins Thomas - Bom Bom (ke…
 
Nu Guinea - Marechia Nelly - Dilemma (Remix) (Gace Full Vocal Mix) Bell Biv Devoe - Posion Bomb The Bass - Megablast (Hip Hop On Precint 13) RJD2 - 1976 Chase & Status Feat. Kano - Against All Odds Chromeo - Clorox Vipe Consolidated - A Day On The Green Crazy Town - B-Boys 2000 Anthrax - Bring The Noise Credit To The Nation - Teenage Sensation Curt…
 
Tracklista: 01. Unforscene - Don't You Worry (feat. Alice Russell) (kezdődött: 00:04:40) 02. St Germain - La goutte d'or (kezdődött: 00:19:21) 03. Liftoff - Autumn (kezdődött: 00:25:42) 04. Welder - Valeez (kezdődött: 00:33:05) 05. DJ Krush - Slit of Cloud (Album Version) (kezdődött: 00:39:25) 06. Michael Allen - Smoke From The Mountain (kezdődött:…
 
A teljes beszélgetés SPOILERES! Nézzétek meg a filmet! Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast újabb „Extra” epizódja, és csak úgy, mint tavaly, most is megnéztünk egy premier filmet, hogy együtt kibeszélhessük. Ezúttal Jordan Peele legújabb filmjéről, a Nemről beszélgetünk teljes mértékben spoileresen. Elemzésü…
 
Tracklista: 01. Dual Tone - Reign Dub (kezdődött: 00:13:19) 02. Olli PA&Ja Jesse Heikkinen - Syke (Original) (kezdődött: 00:17:39) 03. Thievery Corporation - Amerimacka (kezdődött: 00:17:59) 04. Thievery Corporation - A Gentle Dissolve (kezdődött: 00:21:19) 05. Thievery Corporation - Sol Tapado (The Covered Sun) featuring Patrick de Santos (kezdődö…
 
Tracklista: 01. Bongo Herman - African Drums (kezdődött: 00:03:05) 02. Lord Lebby - Etheopia (kezdődött: 00:06:45) 03. Johnny Cash - (Ghost) Riders In the Sky (kezdődött: 00:21:05) 04. Puzzleweasel - 93% Knäs Fedt! (kezdődött: 00:24:25) 05. Dolphin - Soul Cannibal (kezdődött: 00:41:09) 06. Christoph De Babalon - High Life (Theme) (kezdődött: 00:44:…
 
12.rész, FranKut freejazz sorozatából... Dave Burrell - First Act Dave Burrell - After Love (Part 1 "Questions And Answers") Dave Burrell - East Side Colors https://www.mixcloud.com/hanglemezbarat/frankut-feel-the-jazz-vol12-sell-action578_tilos903_20220821/Tilos Rádió által
 
Tracklista: 01. GoldLink - Dark Skin Women (Chris McClenney Remix) (kezdődött: 00:00:55) 02. Jet Harris - Diamonds (kezdődött: 00:11:15) 03. Grethe Agatz - Papegøjesangen (kezdődött: 00:23:39) 04. Michael Cox - Too Hot to Handle (kezdődött: 00:28:39) 05. Memphis Horns - Cherry Tree (kezdődött: 00:33:19) 06. Don Drummond & Roland Alphonso - Heaven &…
 
Tracklista: 01. Doc Filah - Yo Rakonte'm (kezdődött: 00:12:22) 02. DJ Cam Quartet - New York New York (kezdődött: 00:12:41) 03. Thievery Corporation - The lagos communique (kezdődött: 00:16:22) 04. Thievery Corporation - Focus On Sight (kezdődött: 00:23:02) 05. Various Artists - Hamid Baroudi Caravan II Baghdad (kezdődött: 00:39:46) 06. Guardner - …
 
Jubileumot ünneplünk, hiszen egy éve csatlakozott Nándesz a Sell-action Crew-hoz. Az látszódik, hogy a műsorhoz való viszonya, elég sarkalatos pont lett a szívében. Több tematikus műsort is készített, ami akár egy kiadót mutatott be, akár egy előadót. Most jöhetett el az örömzenélés órája számára, hiszen a kedvenc lemezeivel készült a soron követke…
 
Tracklista: 01. Orgone - Cydelines (kezdődött: 00:01:06) 02. Dixon - Little Red Rooster (kezdődött: 00:05:46) 03. Tnt Band - Música Del Alma (kezdődött: 00:06:06) 04. Mo´ Horizons - Cha Cha Cha (kezdődött: 00:12:26) 05. Captain Planet - Un Poquito Mas (kezdődött: 00:17:10) 06. DJ G - Samba Da Terra (kezdődött: 00:22:30) 07. Elis Regina - Roda (kezd…
 
Tracklista: 01. Able - Cuz M Able (kezdődött: 00:12:52) 02. DJ Cam Quartet - Rebirth Of Cool (kezdődött: 00:13:52) 03. Nightmares on Wax - Only Child / Breakneck (kezdődött: 00:21:15) 04. Thievery Corporation - Amerimacka (kezdődött: 00:34:16) 05. dZihan & Kamien - Stiff Jazz (kezdődött: 00:48:36) 06. Zone+ - Bohemian (kezdődött: 01:03:17) 07. Zone…
 
Tracklista: 01. DJ Delirium/Omar Santana - Drop Da Beat (kezdődött: 00:03:38) 02. Reyes - Rock with You (kezdődött: 00:07:18) 03. DJ Roy - Cum Rude Boy (kezdődött: 00:38:02) 04. The Pharcyde - Ya Mama (Album Version) (kezdődött: 00:55:22) 05. Tellurian - Guyver (Chosen Few Mix) (kezdődött: 01:07:03) 06. Gonjasufi - Kowboyz&Indians (kezdődött: 01:16…
 
...bólogatós, vidám, absztrakt ütemvilágok kerülnek a hangszedő alá, csak úgy kötöttségek nélkül, freestyle üzemmód bekapcsol, hiszen annyi és megannyi tematika volt már... Mex - The World Is Sound Mark B - Hip-Hop Is Something You Live Grooveman Spot - Voyage The Sky (Grooveman Spot Remix) Monophonic - This Is How We Roll Life Boogie – Nina Cares …
 
Tracklista: 01. The Qualitons - Remember (kezdődött: 00:04:17) 02. David Crosby - Tamalpais High (At About 3) (kezdődött: 00:05:56) 03. Nightmares on Wax - Morse (kezdődött: 00:09:17) 04. Sky - Drowzee (kezdődött: 00:15:40) 05. AFTA-1 - Nightlight (kezdődött: 00:16:20) 06. Jay Dee - Think Twice (kezdődött: 00:20:00) 07. Tash - Body Rock (feat. Q-Ti…
 
Tracklista: 01. a-ha - The Sun Always Shines On T.V. (Remastered Album Version) (kezdődött: 00:10:01) 02. Nigel Hayes - Makes Me Feel Real Good (kezdődött: 00:15:02) 03. Various Artists - Hamid Baroudi Caravan II Baghdad (kezdődött: 00:20:22) 04. Guardner - Gaudí 's Hotel Attraction: Low Summer Frequencies (kezdődött: 00:26:42) 05. Thompascal,HP Ho…
 
A novella felolvasás vége: 14:17 Sziasztok, Korábbi felhívásainkon felbuzdulva, néhány hallgatónktól felolvasott novellákat kaptunk elemzésre! Ez az adás boncolgatja az utolsót a beküldött novellák közül, ami nem más, mint José de Almada Negreiros „A teknősbéka” című műve. A mű nem jelent meg magyarul, a fordítás a felolvasó, Luca, jóvoltából készü…
 
Nagy örvendés volt a stábunk háza táján, hiszen elfogadta invitációnkat Marcel aka Carmel, aki egy vendégmix-szel tette kellemesebbé a vasárnapi matinéműsorunkat 1997-ben hallhattunk róla először, a Juice Records-nál...míg legutóbb, 2020-ban, egy különleges kollaboráció alkalmával ...és, hogy milyen állomások voltak, e két dátum között, abban segít…
 
Tracklista: 01. Mr. Fingers - Closer (kezdődött: 00:11:19) 02. Elegia - My Family (kezdődött: 00:20:40) 03. Playin 4 The City - Medicated Skin Cream (kezdődött: 00:28:20) 04. Various Artists - Samurai (kezdődött: 00:33:20) 05. Digable Planets - Rebirth of Slick (Cool Like Dat) (kezdődött: 00:40:40) 06. Tamiko Jones - Read Me Right (kezdődött: 00:55…
 
Tracklista: 01. The Lab Rats - Give My Soul (kezdődött: 00:29:57) 02. Flytronix - In Too Deep (kezdődött: 00:33:37) 03. Tango - Spellbound (kezdődött: 00:41:38) 04. SolaZul - Sola Bossa (Visionary 2005 Remix) (kezdődött: 00:47:18) 05. SolaZul - Lovely Inside (feat. Mista D) [Remix] (kezdődött: 00:49:38) 06. James Bong - Never Say? (kezdődött: 00:52…
 
A novella felolvasás vége: 31:14 Sziasztok, Korábbi felhívásainkon felbuzdulva, néhány hallgatónktól felolvasott novellákat kaptunk elemzésre! Ebben az epizódban Malacsonka nicknevű hallgatónk olvassa fel Sepsi László Brúsz című novelláját. A novella egy nyelvileg nem túl kompetens főszereplő szemszögéből írja le a történetet, amelyben a részletek …
 
ESPRIT - Esprit Roundheads - Crockett's Theme Dj Dsl - Happy Bear HOME - Resonance Nmesh - Cocktails In Space HOME - Oort Cloud Com Truise - Propagation HOME - Heading Up Vanilla - Fuji HOME - Come Back Down De Lorra - Our First House Was A Basement SAINT PEPSI - ENJOY YOURSELF SAINT PEPSI - Mac Tonight Nmesh - Climbing The Corporate Ladder HOME - …
 
Tracklista: 01. Dixon - Little Red Rooster (kezdődött: 00:02:55) 02. Cymande - One More (kezdődött: 00:03:16) 03. Kamaal Williams - New Heights (Visions of Aisha Malik) (kezdődött: 00:06:16) 04. A Tribe Called Quest - Jazz (We've Got) (kezdődött: 00:13:15) 05. Ultimate DJ Tools - Space Age Funk (kezdődött: 00:19:36) 06. Kdonmusik - Do It Again (fea…
 
Tracklista: 01. Lucy In Disguise - V.T.W.A [Tokyo Rose Remix] (kezdődött: 00:27:40) 02. Hardway Bros - Argonaut (Original Mix) (kezdődött: 00:31:01) 03. Cannons - Come Alive (kezdődött: 00:38:41) 04. Lucy In Disguise - 1987 (Original Mix) (kezdődött: 00:44:01) 05. Die Orangen - Ride (Original Mix) (kezdődött: 00:50:21) 06. Red Axes - Candy (kezdődö…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login