A Digitális Legendárium podcastja.
…
continue reading
1
Habsburg Történeti Intézet
Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány
Kedves Hallgatóink! Önök a Habsburg Történeti Intézet Podcast csatornájának fültanúi! A soknemzetiségű és oly sok ellentéttől szabdalt közép-európai térség számára intellektuálisan különösen fontos az, hogy összehasonlító módon tárgyalja az itt élő népek történetét. Ez látszólag egyszerűnek tűnik, hiszen itt majd 400 éven át egy olyan keretben éltek az emberek, amely multikulturális és multietnikus volt. Történelmük is ezen belül értelmeződött. Ebben a térségben a négy évszázados – a 16. szá ...
…
continue reading
A műsor középpontjába olyan tudományos szakkérdéseket és kutatásokat szeretnénk állítani, amelyek a szélesebb közvélemény számára is izgalmasak lehetnek. Meghívott vendégeink a terítékre kerülő szakkérdések avatott szakértői lesznek. Célunk a műsorral az, hogy bemutassuk, milyen kutatások zajlanak a magyar tudományosság műhelyeiben, így elsősorban a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteiben valamint az egyetemek falai között. Szeretnénk az első pillantásra elvontnak tűnő kérdéseket közel ...
…
continue reading
1
Bulcsú - Bácsatyai Dániel, történész
38:59
38:59
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
38:59
KÖNYVBEMUTATÓ Bácsatyai Dániel új könyve a magyar rettegett magyar vezér történetét dolgozza fel, és ennek kapcsán Koppány és más vezérek is szóba kerülnek. A kor legismertebb magyarja?6:56 Koppány vezér16:59 Somogyország29:48 Világok harca, vagy családi viszály?
…
continue reading
1
2024.05.07 adásnapló
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00
adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading
1
Tudomány, tévhitek, tévedések - Ablonczy Balázs,B.Szabó János,Hermann Róbert,Varga Szabolcs
1:33:09
1:33:09
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:33:09
SZÁZADOKON ÁTÍVELŐ MÍTOSZOK NYOMÁBAN A 100. adás kapcsán a történelmi tévhitekről és a történész szakma létrejöttéről beszélgettünk. Szóba került a múltról való gondolkodás, a nemzeti történetírás és a kommentelés lélektana is.
…
continue reading
1
2024.04.23 adásnapló
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00
adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading
1
A Habsburg ház trónfosztása - Hermann Róbert, történész
59:59
59:59
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
59:59
175 éve fogadták el Debrecenben a Függetlenségi Nyilatkozatot - ami egyben a Habsburg-ház trónfosztását is jelentette. Erről az eseményről beszélgetünk Hermann Róberttel a #griffsider legújabb részében! Ezekről lesz szó a beszélgetésben: - Mikor merül fel komolyan, hogy Magyarország köztársaság legyen? - "A pártban az volt benne, aki elment a taggy…
…
continue reading
1
2024.04.09 adásnapló
1:26:18
1:26:18
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:26:18
Tilos Rádió által
…
continue reading
1
Új utak, új lehetőségek a történelem tanításban - Kojanitz László, tanár, tananyagfejlesztő
56:10
56:10
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
56:10
Ebben a részben a történelemoktatást jártuk körbe Kojanitz László történelemtanárral, tananyagfejesztővel.00:00 Hogy kerülj be a közoktatásba? 07:35 Lépést tartani a korral22:29 Miért fontos ez? 32:25 Magyar és nemzetközi történelem 42:38 Kronológikus történelemoktatás
…
continue reading
1
A cserbenhagyott hazafi - Mervay Mátyás, történész
1:03:21
1:03:21
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:03:21
KÖNYVBEMUTATÓ Mervay Mátyással, "A cserbenhagyott hazafi" című könyv szerzőjével beszélgettünk Komor Pál kalandos életéről.1938, Shanghai. Ennél távolabb nem igazán lehetett menekülni a nácik elől zsidóként, de miután a várost megszállták a japánok, itt is változott a helyzet... akire támaszkodni lehetett, az leginkább egy magyar zsidó kereskedő és…
…
continue reading
1
Júdás, az elveszett tanítvány
1:27:16
1:27:16
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:27:16
Húsvéti adásunk témája: Júdás, az elveszett tanítvány Júdás alakja a Bibliában és a művészettörténetben a kezdetektől máig Jézus árulója és/vagy Isten eszköze - az árulás hagyománya és a megbocsátás lehetősége a kereszténységben Vendégünk: Fabiny Tamás, evangélikus teológus, lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Jézus, a Jó Pász…
…
continue reading
1
Büntetőjogi populizmus - Bonus Track: Carl Orff- intermezzo.
1:42:31
1:42:31
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:42:31
Bencze Mátyással. A tudás (és a) hatalom, a kifinomult és művelt értelmiségi műsor, ahol a büfészünetben is a Carmina Burana megy.Tilos Rádió által
…
continue reading
1
A "kalandozások" - Bácsatyai Dániel, történész
51:44
51:44
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
51:44
Kalandozások - nem jó kifejezés, de nincs jobb. Viszont a X. századi magyarok hadjáratain keresztül nem csak Európa hatalmi és gazdasági rendszerét, de a magyar törzsszövetség működését is megismerhetjük Bácsatyai Dániel segítségével.00:00 Mik a "kalandozások"? 08:51 Ki indítja a hadjáratot? 31:06 A gazdaság alapja? 40:11 Dicsőség vagy szégyen?…
…
continue reading
1
2024.02.27 adásnapló
1:27:19
1:27:19
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:27:19
Tilos Rádió által
…
continue reading
1
Elfeledett királyaink: IV. Károly - Hatos Pál, történész
51:55
51:55
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
51:55
HABSBURG-HÁZ - 4. RÉSZ IV. Károly az utolsó koronás Habsburg, egy birodalom összeomlása és egy vesztes világháború kapcsolódik a nevéhez. De ki volt ő? Az Elfeledett királyaink sorozat utolsó beszélgetésében Hatos Pállal beszélgetünk.00:00 Velünk élő Habsburgok 19:57 A nem akart birodalom 32:14 Ferenc József birodalma40:33 Ország nélküli uralkodó…
…
continue reading
1
Az Ígéret földje: Izrael állam létrejötte - Csicsmann László, Közel-kelet szakértő
1:03:22
1:03:22
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:03:22
Izrael állam létrejöttéről és Palesztina születéséről beszélgetünk Csicsmann Lászlóval ebben az epizódban.00:00 Állam a semmiből 09:20 Versengő víziók 17:20 Traumák és párhuzamok40:48 Katasztrófa, függetlenség 54:24 "Először Izrael támad"
…
continue reading
1
Elfeledett királyaink: I. Ferenc - Fónagy Zoltán, történész
1:06:11
1:06:11
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:06:11
I. Ferencről nem sokat beszélünk, pedig 42 évig uralkodott, nem is akármikor! Kortársa volt Napóleon, és uralkodása altt zajlott a reformkor. Életéről Fónagy Zoltánnal beszélgettünk.00:00 Az anakronisztikus uralkodó15:13 Császárinasból hivatalnok29:45 A Francia Forradalom árnyékában48:19 Ferenc és a magyarok…
…
continue reading
1
A finn fejlődés természetrajza
1:27:36
1:27:36
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:27:36
Szegő Iván történész volt a vendégünk, akivel Finnország 20. századi fejlődéséről beszélgettünk.Tilos Rádió által
…
continue reading
1
Szegénység és barátság
1:45:03
1:45:03
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:45:03
Albert Fruzsinával veszélgettünk.Tilos Rádió által
…
continue reading
1
2024.01.16 adásnapló
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00
adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading
1
Rákóczi konföderációja - Mészáros Kálmán, történész
56:06
56:06
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
56:06
Amikor egy maroknyi jobbágy hívására Rákóczi átlépte a magyar határt gyakorlatilag semmi nem volt a kezében. Elsőre a parasztkatonák sem akarták felismerni. Aztán létrejött a ... A #griffsider megújabb adásában Mészáros Kálmánnal beszélgetünk a Rákóczi-szabadságharcról. 00:00 Rákóczi terve9:31 Semmiből államot 19:26 Rákóczi célja34:53 Rákóczi állam…
…
continue reading
1
Kikerül a művészettörténet tantárgy a nemzeti alaptantervből
1:47:27
1:47:27
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:47:27
Vendégeink: Révész Emese művészettörténész, egyetemi docens Raszler György rajz- és művészerttörténet tanár, grafikus Az ADF részéről a beszélgetésben részt vett Papp Gábor művészertörténész, Lőrincz Viktor jogász-művészertörténész. A 2020-as Nemzeti Alaptanterv szerint 2024-től már választható tárgyként sem lesz elérhető a művészettörténet mint ön…
…
continue reading
1
2023.12.19 adásnapló
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00
adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading
1
1943 A vég kezdete 3/3 - dr. Számvéber Norbert alezredes, Antal Gábor történész
1:00:18
1:00:18
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:00:18
3. rész: Az atlanti hadszintér A sorozat befejező részében az Atlanti-óceánon folyt harcokról beszélgettünk. A számok tükrében lerántjuk a leplet az U-Bootok sikerességéről.00:00 A brit és német flotta 1918 után18:31 A búvárnaszádok előtt álló kihívások29:39 Az atlanti-csata anyagcsatává alakulása39:59 A technológiai verseny az óceánon49:28 A búvár…
…
continue reading
1
2023.12.05 adásnapló
1:27:56
1:27:56
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:27:56
Tilos Rádió által
…
continue reading
1
Elfeledett királyaink: II. Mátyás - Pálffy Géza, történész
1:01:37
1:01:37
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:01:37
HABSBURG-HÁZ - 1. RÉSZ Ebben az adásában II. Mátyást és a Bocskai István halála utáni kiegyezést vesszük górcső alá, külön kitérve a Szent Korona szerepére Pállfy Gézával.00:00 Nemzeti kiegyezései08:49 Az ominózus XXII. cikkely 21:38 Mátyás főherceg, a magyarok királya 33:32 II. Mátyás koronázása 45:06 Vallásszabadság - papíron…
…
continue reading
1
2023.11.21 adásnapló
1:27:30
1:27:30
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:27:30
Tilos Rádió által
…
continue reading
1
Egy birodalom végórái: Vörös Október - Lenthár Balázs, történész
57:09
57:09
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
57:09
Háborúból forradalomba Oroszország útját boncolgatjuk Lenthár Balázzsal, ezúttal az I. világháború és a bolsevikok hatalomra kerülése közötti időszakban végzünk mélyfúrást - nem függetlenül a "Nagy Októberi Szocialista Forradalom" november eleji évfordulójától.00:00 Centralizált Oroszország 09:51 A jó cár eszménye 27:25 Összeomlás47:43 1917 október…
…
continue reading
1
2023.11.07 adásnapló
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00
adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading
1
Elfeledett királyaink: I. (Szapolyai) János - Varga Szabolcs, történész
1:01:58
1:01:58
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:01:58
VEGYESHÁZI KIRÁLYOK - 4. RÉSZ Szapolyai János - azaz János király. Ritkán hívjuk így, pedig érdemes mérlegre tenni uralkodását - ami vesszőfutás volt. A #griffsider legújabb részében folytatódik az Elfeledett királyaink sorozat, Varga Szabolccsal beszélgetünk.00:00 A uralkodás terhei08:48 A Szapolyaiak villámkarrierje19:25 Királycsinálók...35:45 Le…
…
continue reading
1
Az izraeli helyzet
1:47:14
1:47:14
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:47:14
Vendégünk Berkovits Balázs és Hoffmann Tamás.Tilos Rádió által
…
continue reading
1
1943 A vég kezdete 2/3 - Horváth Csaba, hadtörténész
1:05:03
1:05:03
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:05:03
2. rész: A Békaugrás hadművelet 1943-ra Japán is defenzívába kényszerült. Sorozatunk következő részében Horváth Csabával beszélgettünk a Csendes-óceáni hadszintér történéseíról.00:00 Nagy-Britannia és Japán stratégiai helyzete11:16 Japán előretörés Délkelet-Ázsiában 1941-42-ben22:22 Háború az Amerikai Egyesült Államokkal34:11 Fordul a kocka50:29 Cs…
…
continue reading
1
Vallásosság Magyarországon: a népszámlálás tanulságai
1:30:00
1:30:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:30:00
Rosta Gergely vallásszociológussal beszélgettük a népszámlálás vallásra vonatkozó adatainak tanulságairólTilos Rádió által
…
continue reading
1
Elfeledett királyaink: II. Jagelló Ulászló - Neumann Tibor, történész
54:09
54:09
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
54:09
Dobzse László lehet, hogy nem is volt annyira bólogató János, mint a közbeszédben? Mit ért el 25 év magyarországi és több, mint 40 év csehországi uralkodás alatt? A #griffsider legújabb részében Neumann Tiborral beszélgettünk II. Ulászlóval. A stroke-ot kapott király Jagellók: minden gyereknek egy királyság Miért háborúzik Mátyás Nyugaton? - lehets…
…
continue reading
1
DLVlogcast #02 - Hunyadiaktól Mohácsig - B.Szabó János,Horváth Richárd,Pálosfalvi Tamás történészek
1:15:01
1:15:01
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:15:01
„Mi lett volna ha…” Pódiumbeszélgetés Hunyadi Jánosról, a fekete seregről és arról, hogy mit érhetett volna el a mohácsi síkon. B. Szabó Jánossal, Horváth Richárddal és Pálosfalvi Tamással beszélgettünk erről Máré-várban. Az erősebb seregek legyőzik a kisebb seregeket Miért és kik akarnak háborúzni az Oszmán Birodalomban? Mit tanult Mátyás az apját…
…
continue reading
1
A marslakóktól Oppenheimerig
1:28:24
1:28:24
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:28:24
Tudománytörténeti kalandozások Hargittai István professzorralTilos Rádió által
…
continue reading
1
Elfeledett királyaink: Habsburg Albert és V. László - Pálosfalvi Tamás, történész
52:08
52:08
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
52:08
Ami V. Lászlóról először eszedbe jut, azt ezzel az adással valószínűleg átértékeljük. Nézzük az első két Habsburg történetét a magyar trónon! A #griffsider legújabb részében Pálosfalvi Tamással beszélgetünk. Családok vetélkedése Közép-Európáért: a Jagellók és a Habsburgok Az árva gyerek, V. László mint ütőkártya a gyámja kezében Lengyel-magyar ekko…
…
continue reading
1
A pákozdi csata - Hermann Róbert, történész
57:29
57:29
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
57:29
A magyar Honvédség tűzkeresztsége 175 éves a Pákozdi csata! Az évforduló alkalmából Hermann Róberttel beszélgettünk a csata hátteréről és jelentőségéről.00:00 Jellacic és magánakciója09:27 Horvát hazafi, birodalmi alattvaló27:03 Batthyány és Móga46:19 Pákozd emlékezete
…
continue reading
1
A vendégünk Ádám Zoltán
1:24:02
1:24:02
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:24:02
Tilos Rádió által
…
continue reading
A mohácsi csata kutatásának legújabb eredményeiről Vendégünk: B. Szabó János, történész, Budapesti Történeti MúzeumTilos Rádió által
…
continue reading
1
Elfeledett királyaink: Kis Károly és Mária királynő - C. Tóth Norbert, történész
49:28
49:28
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
49:28
A #griffsider legújabb részében a Nagy Lajos örökségéről, amiben szerepet kap több nő és még több erőszakos halál. C. Tóth Norberttel beszélgettük, és ezek kerültek szóba: Szabad királyválasztás, amit hátulról tudunk. Hedvig, Lengyelország királya Erzsébet anyakirályné és a sérelmekkel teli hátizsákja Itáliai család, magyarországi munka: ingázó Kis…
…
continue reading
1
Frontvonalban a tudomány
1:28:52
1:28:52
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:28:52
Traski Viktor Arany János-díjas matematikus jelentkezik az ukrajnai frontról.Tilos Rádió által
…
continue reading
1
Egy lovagkirály bosszúja - Ladó Árpád Gellért, történész
1:04:47
1:04:47
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:04:47
Közel példa nélküli, hogy magyar király az országtól 1300 km-re vezet hadat. Nagy Lajos többször is vezetett magyar hadat Dél-Itáliában - ezeket a hadjáratokat jártuk körbe a #griffsider legújabb epizódjában Ladó Árpád Gellérttel. Ilyen témák kerültek szóba: Mekkora Lajos hadserege? ("Eget-földet verő armádia") Valóban Johanna András gyilkosa? A ko…
…
continue reading
1
Buszsofőrök vs. tudósok
1:46:38
1:46:38
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:46:38
Bucsky Péterrel beszélgettünkTilos Rádió által
…
continue reading
1
Elfeledett királyaink: III. András, az utolsó aranyágacska
58:01
58:01
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
58:01
ÁRPÁD-HÁZ - 4. RÉSZAz utosló árpád-házi királyunkról ZsoldosAttila mesélt nekünk. 00:00 A velencei oldalág 09:36 A trónöröklés törvénye 17:24 Király az oligarchák között 27:35 III. András uralkodása
…
continue reading
Berényi EszterrelTilos Rádió által
…
continue reading
1
1943 A vég kezdete 1/3 - dr. Számvéber Norbert alezredes
1:44:30
1:44:30
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:44:30
1. rész: A kurszki csataA tengelyhatalmak1943-ban végleg elveszítették a stratégiai kezdeményezést, és védekezésre kényszerültek. Sorozatunkban ennek az évnek a fontosabb eseményeit vesszük végig. Elsőként a történelem eddigi legnagyobb páncélos összecsapását vizsgáljuk meg Számvéber Norberttel.00:00 Gyengülő német hadipotenciál13:17 Erőviszonyok48…
…
continue reading
1
Páncélosok Ukrajnában - Számvéber Norbert hadtörténész, Pánczél Mátyás kutató
1:45:37
1:45:37
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:45:37
Első élő adásunkban az ukrajnai páncélos összecsapások karakterisztikáját vizsgáltuk meg közelebről Számvéber Norbert hadtörténésszel, és Pánczél Mátyással a panczelosok.hu főszerkesztőjével.Cavarly harcászat:Komplex, komoly harcvezetési és kiképzettségű tudást igénylő harceljárás. Felépítése szerint kétszer annyi gyalogsági és/vagy felderítő harcj…
…
continue reading
1
Megszavazták a Státusztörvényt
1:29:28
1:29:28
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:29:28
Vendégünk Nagy Erzsébet a PDSZ képviseletében.Tilos Rádió által
…
continue reading
1
Mongol invázió Európa ellen - Dr. B. Szabó János, Dr. Uhrin Dorottya
52:09
52:09
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
52:09
A Mongol invázió Európa ellen (1236-1242) című könyv szerkesztőivel beszélgettük a tatárjárásról - ezúttal nem a nemzeti történetünk, hanem az európai történelem perspektívájából. Néhány párhuzam, amit elhangzik az adásban: ☞A mongol hadjárat 6 évig tartott - kb. mint a II. világháború ☞Ilyen távol a birodalom központjától nagyon nehéz lett volna M…
…
continue reading
1
A hogyishívják kutatási hálózat és a három té
1:27:13
1:27:13
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:27:13
Vendégünk Péter László, az ADF elnöke.Tilos Rádió által
…
continue reading
1
Elfeledett királyaink: II. Géza és III. Béla az európai szintéren
39:05
39:05
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
39:05
ÁRPÁD-HÁZ - 3. RÉSZApa és fia egy elfeledett évszázadból: III. Béla és apja, II. Géza uralkodásáról B. Szabó János mesélt nekünk.00:00 Magyarország Európa kellős közepén08:36 Fiatal uralkodó, sajátos származással15:19 A király kettős identitása 24:15 III. Béla király barátságai32:08 Mi zajlik az országban?…
…
continue reading