Giest nyilvános
[search 0]
Több
Download the App!
show episodes
 
A Micsoda nők voltak! az Éva Magazin podcast műsora, amelynek minden részében más-más olyan nőről fogunk beszélgetni, akik bár már nem élnek, de érdemes róluk beszélni, megismerni életüket, munkásságukat. Érdekes, szórakoztató köntösben, túl a száraz évszámokon. A műsorvezetők: Budai Lotti történelmi regényíró és Zubor Rozi, újságíró, az ÉvaMagazin.hu főszerkesztője.
  continue reading
 
Loading …
show series
 
A Sikoly, a Santerra Bíboros, vagy a Brüsszeli Csipke című könyvek talán ismerősebben csenghetnek, mint szerzőjük neve. Ezen könyvek az 1900-as évek elején mint erotikus regények váltak ismertté - szerzőjük szintúgy, akinek szerelmi élete jobban is érdekelte a közönséget, akár csak ő maga az irodalmi kör férfiait. Jól írt, jól írt, de mégis rendre …
  continue reading
 
Boleyn Anna, aki elcsábította VIII. Henriket, aki úgy vette rá a férfit, hogy vegye feleségül, hogy az esküvőig nem feküdt le vele, aki miatt a királyt kitagadta a katolikus egyház, a számító, a törtető, aki megígérte, hogy majd fiút szül az örökösre áhítozó királynak (ám végül nem sikerült neki), akit azzal is megvádoltak, hogy lefeküdt a saját te…
  continue reading
 
2020. 05. 05-én, azaz pontosan két éve indult az Éva magazin podcast műsora Budai Lotti történelmi regényíróval, nőtörténeti kutatóval és Zubor Rozi újságíróval, háromgyermekes édesanyával, a Mesélj, Anyukám! podcast alapító-műsorvezetőjével, az ÉvaMagazin.hu főszerkesztőjével. Azóta a műsor a harmadik évadnál jár, már több mint harminc fantasztiku…
  continue reading
 
Anne Frank naplójáról talán mindenki hallott már, a második világháborúban zsidó származása révén az életét elvesztő fiatal lány utolsó éveiről azonban a legtöbben csak keveset tudnak. Például arról, hogy Anne másik 7 emberrel bújkált több mint tíz évig 'a hátsó traktusban', ahogy ő hívta. Ahhoz azonban, hogy ilyen sokáig olyan körülmények között t…
  continue reading
 
Marie Curie nevét többnyire mindenki ismeri, és általában azt is elég sokan tudják róla, hogy ő az első nő, aki Nobel-díjat kapott. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy ő az első ember (nem nő, ember!), aki kétszeres Nobel-díjas lett, mint ahogy az sem annyira köztudott, hogy imádott férje hamar hagyta magára, s hogy a tudós asszony két pici gye…
  continue reading
 
Olympe de Gouges és Betty Friedan a nőjogi aktivistákról szóló két részes sorozatunk második adásának két újabb micsoda nője. Hogy ki volt ez a két nő, és milyen hihetetlen dolgokat tettek, vagy épp mennyire fontos dolgokat indítottak el a maguk korában? Hogy mikre hívták fel - illetve próbálták felhívni - a nők figyelmét, amiket az adott korban a …
  continue reading
 
Véletlen, vagy pont, hogy nem véletlen? Bárhogy is, végül március 8-ra, a nemzetközi nőnapra esett a nőjogi aktivistákról szóló két részes sorozatunk első epizódjának publikálása. Miről szól a nőnap? Mit kéne ilyenkor ünnepelni, pontosabban szólva: miről kellene, hogy ténylegesen szóljon a mai nap? Mi köze ennek a feministákhoz? Miért lett a femini…
  continue reading
 
21 éves korára a történelem gyakorlatilag első sztárja lett az a színesbőrű afroamerikai kislány, akinek pontosan azt se tudni, hogy ki volt az apja, szörnyű, traumatizált gyermekkora volt: az anyja eldobta magától, aztán saját cselédjeként használta, verte és bántalmazta. Ő Josephine Baker, akire manapság a franciák elsőszámú sztárjaként emlékszün…
  continue reading
 
A Dr. Hauschka kozmetikai márkát a legtöbben ismerik, azt azonban kevesen tudják, hogy a natúrkozmetikai márka megálmodója, alapítója egy nő. Egy nem hétköznapi nő. Egy igazi micsoda nő. Az I. világháború évében született Elisabeth Sigmund különleges életfeladattal született, és azon kevesek közé tartozott, aki annak ellenére, hogy egy nagyon más k…
  continue reading
 
Tavaly szeptember 8-a óta gyakorlatilag megszámlálhatatlan üzenetet kaptunk azzal kapcsolatban, hogy mikor fogunk mesélni az éppen évadközi szüneten lévő Micsoda nők voltak! podcastunkban II. Erzsébetről. Elérkezett az idő: a harmadik évadunk első adását a tavaly, 70 év uralkodás után, 96 évesen elhunyt brit uralkodóról mesélünk. Azt hihetné az emb…
  continue reading
 
Marie Stopes, Margaret Sanger, Virginia Johnson, Shere Hite – 4 nő, akikben nőiségük mellett még egy a közös: a szex. Mind a négyen ugyanis nagyon sokat tettek életük során a női szexualitásért. Fogamzásgátlás, szexuális szokások, orgazmus, női orgazmus. Mikor, mire, hogyan és minek hatására jöttek rá? Hogy változtatták meg ezek a felismerések nem …
  continue reading
 
Ha valakinek sokat köszönhetünk azért, mert ma Magyarországon ugyanannyi lehetősége van tanulnia és ugyanazt is tanulnia egy lánynak, mint egy fiúnak - akkor az Beniczky Hermin. Vagy ahogyan sokan ismerik: Veres Pálné. De ki volt ez a nő, aki annak ellenére alapított iskolát a lányok taníttatására, hogy nagyjából senki nem biztatta, és nem is támog…
  continue reading
 
A civil életünkben is sokszor van, hogy azt hisszük, ismerünk valakit. Aztán ténylegesen megismerjük, és kiderül, hogy teljesen másmilyen az illető, mint hittük. Hasonlót éltünk meg aközben is, ahogy elkezdtünk utánajárni, milyen ember, nő, édesanya, feleség és uralkodó volt Viktória királynő. Ebben a részben róla mesélünk!…
  continue reading
 
Audrey Hepburn nevét mindenki ismeri, és 10-ből 9 embernek a színésznő neve hallatán valószínűleg a Tiffany üzlet kirakata előtt álló és croissant reggeliző, gyönyörű estélyi ruhás nő ugrik be, vagyis az Álom luxuskivitelben című filmének ez a híres jelenete. Gyönyörű nő volt, akit nem egyszerű választottak meg minden idők egyik legszebb nőjének, d…
  continue reading
 
A dán lány című filmet látva sokan megismerhették Einar Wegener és Lili Elbe történetét, pontosabban azt, hogyan is lett Einarból Lili. A film lényegében bemutatja a transznemű nő ráébredésének és átalakulásának történetét, ám a Hollywoodi túlzások ezt a történetet sem kímélték. De tény: Lili nem olyan testbe született, amilyenbe kellett volna. És …
  continue reading
 
A első magyar női orvosnak lenni - igazán nagy dolog. Ám az tudja csak igazán, milyen nagy dolgot is vitt véghez Hugonnai Vilma, aki (meg)ismeri a történetét. A nő történetét, aki egy olyan korban költözött Svájcba és tanult egyetemen anyaként, feleségként, teljesen egyedül, anyagi segítségek nélkül, amikor nők férfi nélkül még utazni se utazhattak…
  continue reading
 
A Büszkeség és balítélet szerzőjének életéről nem sokat tudunk, családja ugyanis gondoskodott arról, hogy az utókor a lehető legkevesebb információval rendelkezzen Jane Austenről és családjáról. Amit tudunk róla, hogy soha nem házasodott meg, noha volt része szerelemben az élete során. De miért maradt - ahogy a korában nevezték - vénlány? Milyen ha…
  continue reading
 
Az 1900-as évek első felének az egyik leghíresebb színésznője volt. Pedig "csupán" 5 évig volt aktív. Számtalan pletyka kering róla, és többet foglalkoztak azzal, hogy valójában nem is volt annyira jó színésznő, mint amekkora a felhajtás volt körülötte - bezzeg arról nem sokat olvasni, vagy hallani, milyen rémes gyerekkora volt vagy hogy a második …
  continue reading
 
Autóbalesetben halt meg, anorexiás volt és elvált a brit trónörököstől, Károlytól - nagyjából ez a 3 dolog, ami megmaradt az emberekben Dianáról. És esetleg még az is, hogy a jótékonykodás, a rászorulókon való segítség nagyon fontos volt a számára. Kevés olyan nő van, akiről ennyi könyv, film és sorozat készült, mint amennyi róla, pláne úgy, hogy m…
  continue reading
 
Találkozzunk a Jászain! - a többségnek ez a név főnév inkább helységnév, mint személynév. Pedig Jászai Mari egy hallhatatlan személy, egy fantasztikus nő. Az ország tragikája, a Nemzeti Színház nagyasszonya, aki mögött rettenetes gyerekkor áll, és talán még annál is nehezebb fiatal felnőtt évek. Verték, erőszakolták, éhezett és még rengeteg megprób…
  continue reading
 
Marilyn Monroe, a szexszimbólum - így él mindenkiben. A szexi, szőke színésznő, aki a csatornafedél feletti huzatban a gyönyörű fehér ruhában villantott, akit végül alkohol és gyógyszerproblémái sodortak az öngyilkosságba. Sokkal több volt ő azonban ennél. Tehetséges színésznő, akinek borzalmas örökölt sors jutott és még rosszabb szülői minták. Mil…
  continue reading
 
40 évig tartó uralkodása alatt volt német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő, 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, majd szerelmével, Lotaringiai Ferenccel kötött házasságának köszönhetően német-római császárné is. És mindeközben szült 16 gyermeket, akiknek nevelését pont …
  continue reading
 
A többség, ha meghallja a Madame Tussaud nevet, a panoptikumra gondol rögtön. Sokan nem is tudják, hogy egy létező nőről van szó, aki 1835-ben, tehát lassan 200 éve maga alapította az első, londoni, magáról elnevezett viaszmúzeumát. És a legelső és legrégebbi viaszszobrok többségét ő maga is készítette. De hogyan lett egy szegény családba született…
  continue reading
 
Petőfi Sándorné, született Szendrey Júlia. Író, költő, fordító, 4 gyermek édesanyja. Kétszer házasodott, és nagyon korán, 39 évesen hunyt el, méhrákban. A legtöbben tudják, hogy az Andersen-meséket ő fordította. És hogy Petőfi Sándor felesége volt. Na meg, hogy ki se várta a gyászévet híres férje halála után, 3 héttel az évforduló előtt már újra fé…
  continue reading
 
A róla szóló filmek és sorozatok aránylag egyszerűnek mutatják be az életét. Egy igazi tündérmese: a szegény, árva lány szerelmes lesz és a világ egyik leggazdagabb, legsikeresebb nőjévé válik. De mégis mi történik közben, hogyan éri ezt el? Mlyen ára van a sikeres életnek? Erről beszélgetünk a Micsoda nők voltak! legújabb részében!…
  continue reading
 
Frida Kahloért rajongani manapság divatos dolog lett. A különleges külsejéről és festményeiről ismert mexikói festőművésznő szerelmi életéről sokat tudunk. Vagy legalábbis azt gondoljuk. Sorra jelennek meg a magánéletét romantikus lányregény formában feldolgozó könyvek, ékszereken és ruhákon köszön vissza, és kedvenc idézeteink között van híres mon…
  continue reading
 
A nimfomán, hataloméhes orosz cárnő, aki csak úgy halmozta a szeretőket - nagyjából ennyi marad meg a többségnek II. Katalinról, vagy ahogy a legtöbben ismerik: Nagy Katalin. Több volt azonban ő ennél. Sokkal több. És bár a szerelem, valamint a férfiak is valóban fontos szerepet játszottak az életében, tiszta vizet öntünk abba a bizonyos pohárba, h…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv