Concorde nyilvános
[search 0]
Download the App!
show episodes
 
Ez itt a Concorde Podcast! Egy műsor, ahol a Concorde munkatársai minden héten alaposan megmondják véleményüket pénzről, gazdaságról, politikáról és mindarról, amit egy Concorde-os nem hagyhat szó nélkül. Tartson velünk!
  continue reading
 
Loading …
show series
 
A hidegháború vége után Európa nagyjából 25 éven át élt az örökké tartó béke illúziójában. Emiatt hadiipari kapacitásai leépültek, míg a biztonságáról való gondoskodását kiszervezte a NATO, azaz de facto az Egyesült Államok alá. Ezek a békeévek 2014-ben, de legkésőbb 2022-ben véget értek, azonban az igazi lépések – egyelőre még tervek szintjén – cs…
  continue reading
 
Az amerikai-kínai vámmegállapodás hétfőn dühödt vételeket hozott az amerikai részvénypiacra, miközben most a világ többi része és az eddig szeretett instrumentumok egy csoportja a szignifikáns lemaradó. Szárnyal a technológia a lakossági kedvenc Nvidia, Tesla, Palantir trió vezetésével. Eközben az egészségügyi részvények lettek az amerikai részvény…
  continue reading
 
Rimár Péter intézményi brókerként több mint húsz éven át tartozott a Concorde csapatához. Mai adásunkban mind a világra, mind pedig Peti életére négy különböző nézőpontból tekintünk rá. A műgyűjtő buy and hold stratégiát folytat. A nyugdíjas bróker kérdőjeleket tesz fel az amerikai excepcionalizmus folytathatóságával és a fiat-pénz értékőrzésével k…
  continue reading
 
A forint nem igazán mozog az elmúlt napokban. Ellentétben a magyar fizetőeszközzel viszont a tajvani dollár történelmi mozgáson van túl az erősödés irányába. A német részvénypiac továbbra is elementárisan teljesít felül. Nem akar lassítani az AI beruházásain a Microsoft és a Meta Platforms, ami érdemi részvényáremelkedést hozott magával. Az Apple r…
  continue reading
 
Mai adásunkban az NBA, az amerikai professzionális kosárlabda bajnokság pénzügyeinek és gazdasági modelljének a főbb kérdéseit járjuk körül az 1946-os alapítástól napjainkig. Beszélgetésünkben egy-két kosárlabdás sztori mellett szót ejtünk a játékosfizetésekről, a cipőszerződésekről, a televíziós pénzekről, az űrállomásszerű csarnokokról, a közössé…
  continue reading
 
Kiváló találós kérdés az, hogy ki volt Japánban a Tsutsumi, Mori, Kobayashi, Yoshimoto négyesfogat. Az adásban erre ott van a válasz. Érdekes világ lehetett a nyolcvanas évek második felének Japánja a maga kiemelkedő gazdagságával. Amit aztán egy hihetetlen tőzsdei összeomlás követett. A Nikkei igazi 2023-as felállásához aztán szükség volt a világ …
  continue reading
 
Definíció szerint az amerikai álom egy olyan idea, amely szerint bármelyik amerikai állampolgár függetlenül attól, hogy a társadalom mely részéből érkezik kemény munkával és elkötelezettséggel képes lehet a létező legnagyobb sikereket elérni. Az amerikai álom ideája szerint ez a társadalmi mobilitási kapu széles rétegek számára nyitva áll és nem cs…
  continue reading
 
Az euróval és a jennel szemben kilenc százalékkal értékelődött le eddig a dollár, mindeközben az arany ára huszonhét százalékkal van feljebb idén. Erős a bizalomvesztés a tőkepiacon a Trump-adminisztráció eddigi intézkedései kapcsán, ami egy komoly viharfelhő a dollár világpénz státusza felett. Talán emiatt is jött kedden egy piacnyugtatás szinte e…
  continue reading
 
A Concorde Csoport futócsapata az idén már harmadszor vesz részt az Ultrabalaton váltófutásán. Eme esemény kapcsán arra gondoltunk, hogy megkérdezzük a csapat több tagját arról, hogy ki miért fut, kinek mit ad az életéhez a futás, illetve természetesen azt is, hogy miképpen éli meg magát az Ultrabalatont. A nyolc résztvevővel elkészült adás reménye…
  continue reading
 
Aki átnyúl a lesvonalon, annak eltörik a kezét: így hangzik egy a még VAR előtti világból származó rögbis igazság. Az idei eddigi tőzsdei mozgások nagysága és sokszor egymással ellentétes iránya miatt nagyon fontos a tőzsdei kereskedéshez a megfelelő felkészülés. Szárnyaló arany és Kelet-Európa mellett Dél-Kelet-Ázsia éppen „elsüllyed”. Az amerikai…
  continue reading
 
A Donald Trump hatás eddig idén áprilisban minden korábbi szélsőségesen erősnek hitt impulzust meghaladt. Először április másodikán lett végig vámolva a világ, ami két és fél kereskedési napnyi masszív esést hozott magával. Egy héttel később pedig a Kínával szembeni egyre erősebben feltekert kereskedelmi háború mellé háromhavi halasztást kapott 75 …
  continue reading
 
Donald Trump bő egy hete végig vámolta a világot. Erre a tőzsdék összecsuklottak, ami hétfőre egy pánikba torkollott. A mélységből végül egy szerda esti Truth Social üzenet rakétáztatta meg a részvényeket, ami a Nasdaq történetének második legnagyobb napi emelkedését hozta el. Jó eséllyel a hozamemelkedés és Jamie Dimon Fox-interjúja hozta meg Trum…
  continue reading
 
Gyurcsik Attilával, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával és az Accorde Abacus Alap portfóliómenedzserével, Jónap Richárd január legvégén beszélgetett utoljára magának az alapkezelőnek és Attilának a világképéről. Mibe fektet az alapkezelőnk 2025-ben? A híráramlást tekintve hipererős két hónapon vagyunk túl, ezért arra gondoltunk, hogy eljött az…
  continue reading
 
Alapkezelő Klasszis 2025 szavazás! Kérjük, támogasd szavazatoddal 3 kategóriában az Accorde Alapkezelőt és munkatársait az alapkezelési szakma legrangosabb eseményén, április 6-ig! Szavazok! Brutális mértékű amerikai vámok bejelentésére és azonnali életbelépésére ébredtünk a csütörtöki reggelen. Donald Trump immár a második nagy világvezető, aki a …
  continue reading
 
Adásunk fókuszában egy olyan vállalat áll, akinek a szolgáltatásait szinte minden kedves hallgatónk igénybe veszi. Az 1998-ban keresőmotorként induló Google mára egy a technológiai innováció szinte minden területén jelenlévő óriássá nőtte ki magát. Google keresőmotor, már használt és még kibontakozóban lévő mesterséges intelligencia felhasználások,…
  continue reading
 
Friss autóipari vámok érkeztek az USA felől már az április 2-i nap előtt. Az amerikai vámokkal nyomasztott kínai feldolgozóipar más feltörekvő országokat nyomaszt. Vietnam és Írország az USA felé meglévő nagyon magas külkereskedelmi többlete miatt aggódhat. A kínai vállalatok részvényeket nyomtatnak. Nem csak nekünk van a podcast miatt munkahelyi c…
  continue reading
 
Tavaly tavasszal sok pozitív visszajelzést kaptunk arra az adásunkra, ahol podcastünk egyik fő arca, Jónap Richárd mesélt új-zélandi élményeiről. Akkori adásunk „élj többet és félj kevesebbet” címe a helyi bungee jumping vállalkozás mottójának a kölcsönvétele volt. Egy nagyon kifejező frázis arra vonatkozóan, hogy milyen hangulata is van egy „odale…
  continue reading
 
Megnyugvásnak nyoma sincs a világ tőkepiacain. A Tesla értékesítései egyre jobban megsínylik Elon Musk újdonsült politikai szerepvállalását. Mindeközben történelmi léptékben teljesítik felül az európai értékalapú részvények az amerikai növekedési papírokat. A piaci esés és a kezdődő gazdasági aggodalmak ellenére a Trump-pal kapcsolatos elégedettség…
  continue reading
 
A digitalizáció az elmúlt három évtizedben fenekestül forgatta fel az emberi élet szinte minden területét. Nem kivétel ez alól a szexualitás sem, teljesen más ma többek között az ismerkedés, a randizás, maga a párkapcsolat és az azon belüli kommunikáció struktúrája. Mégis nagyon ritkán beszélünk arról, hogy az életünknek ezen a nagyon fontos terüle…
  continue reading
 
Az amerikai-kanadai viszony alakulása a South Park sorozat legcinikusabb részeit idézi. A vámháborúnak ez a relációja hokis hasonlattal élve kezd átmenni egy bodicsekekkel tarkított kemény meccsből egy verekedős csatába. Mindeközben hatalmas sztrájkba kezdtek a Tesla vevői kivéve Donald Trumpot, aki ezt érzékelve két autót is vett Elon Musk vállala…
  continue reading
 
A többek között a Birkin-táskákat is gyártó Hermés egyre inkább egy külön legfelső kategóriát képvisel a luxusiparban. A megállás nélkül növekvő kereslet és értékesítések hatására a részvényárfolyam is gigászi száguldáson van túl a 2020-as években. Nemrég a Covid előtti élete csúcsának már a négyszeresén is forgott a Hermés részvény. Ezzel immár Eu…
  continue reading
 
Felbolydult méhkas a világ. A Trump-Zelenszkij találkozó után gamechanger események dominója indult el sok dolog kapcsán. Európa tettekkel realizálja, hogy nem számíthat arra a jövőben, hogy az Egyesült Államok védje meg a biztonságát. Gyors tempóban emelkedik az euró a dollárral szemben, történelmi német hozamemelkedést is hozott a hét, miközben f…
  continue reading
 
Korunk emberének – ideértve természetesen magunkat is – komoly problémája az állandó fáradtság és a lecsökkent koncentrálóképesség. Mindez valahol a konstans pörgés következménye. Az unatkozás és a jó értelemben vehető semmittevés kihalóban lévő időtöltés fajta. Önmagunk halálra „szórakoztatása” és halálra „telefonozása” drámaian csökkenti a minősé…
  continue reading
 
Továbbra is erős a forint, miközben a piac nagy erőkkel hangol az ukrajnai béke lehetőségére, eközben pedig túlestünk a német parlamenti választáson is – örülnek a fegyvergyártók. Kijev és Washington nemsokára megköti a túl sok valós tartalommal nem bíró, de kirakatnak tökéletes nyersanyag-megállapodást. Donald Trump továbbra is önti a híreket, de …
  continue reading
 
Az elmúlt évtizedek egyik megatrendje az, hogy egyre hosszabb ideig élünk. Ez nemcsak a születéskor várható élettartam növekedése kapcsán érhető tetten, hanem abban is, hogy aki megéli a fejlett világban a 65 éves életkort, az egyre hosszabb nyugdíjas életre számíthat. A hosszú élet - még abban az esetben is, ha tökéletes egészségi állapot kíséri –…
  continue reading
 
Az amerikai politikai évtizedek óta nem látott radikális fordulatát, vagy legalábbis ilyen jellegű kommunikációját láthatjuk. Lényegében megszűnik az amerikai védőernyő Európa felett, amelyre a politika reagál is, így elindult az igazi európai védelmi egység megteremtése. Ehhez költségvetési támogatás is kell, amelyhez pedig szükséges a német gazda…
  continue reading
 
A Budapesti Értéktőzsde elmúlt két, két és fél éves teljesítményéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Maximum az képezheti vita tárgyát, hogy királyi vagy hercegi rangot adjunk-e ennek a teljesítménynek. Mai adásunkat egy általános 2022-ig tartó visszatekintéssel és a 2025-ös évet érintő előre tekintéssel kezdjük. Ezt követően pedig a BUX i…
  continue reading
 
Három és fél hónapos csúcson van a forint az euróval szemben. Mindeközben Elon Musk elképesztő energiával dolgozik az USA államszervezetének hatékonyságjavításán. Ennek csak a Tesla részvényesei nem örülhetnek, zuhan ugyanis az árfolyam. A régi káprázatos hetesből öt papír mínuszos eddig az idén. A következő 30 legnagyobb amerikai tőzsdei vállalatb…
  continue reading
 
A második Trump-adminisztráció első 15 napjának eseményeiről több adást is el lehetett volna készíteni, annyira gyors ugyanis a tempó. Rengeteg a hír kezdve az Elon Musk, mint részmunkaidős önkéntes által vezetett kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) nagytakarításától a már kivetett, a kivetett és felfüggesztett és a még ki nem vetett vámokig. N…
  continue reading
 
A magyar forint a lengyel zloty hátán erősödik. A mi fizetőeszközünk kéthónapos csúcson van, míg a lengyel deviza hétéves legerősebb értékén az euróval szemben. Az eddig vezető amerikai behemót technológiai részvények árfolyampályája élesen elválóban van egymástól, a káprázatos hetes terminológia kezdi elveszíteni jelentését. Ha az idei esztendő ne…
  continue reading
 
Lassan már hagyománnyá válik az, hogy podcastünk megkérdezi a Concorde Csoport alapkezelőjét, az Accorde Alapkezelőt arról, hogy mibe fektet az adott évben. A mai műsorban főleg az Accorde világképéről beszélgetünk elsősorban az USA-Kína-EU háromszöget körbejárva. Emellett érintjük Romániát, Görögországot és Lengyelországot, mint az Accorde kiemelt…
  continue reading
 
A DeepSeek AI formájában egy kihívó jelent meg az USA által uralt mesterséges intelligencia sztoriban. Az Nvidia kis híján egy brazil részvénypiac mértékével egyenértékű tőkeérték veszteséget szenvedett el erre reagálva egy nap alatt. Idén eddig vesznek mindent a befektetők, ami nem az amerikai IT-szektor. Hasít a Meta Platforms és Mark Zuckerberg …
  continue reading
 
„Úgy éreztem akkor, hogy royal flusht osztottam magamnak az élet nagy kártyapartijában, és a pókerasztalnál ott volt az egész világ.” Ez George Carmack-nek az alaszkai aranyláz egyik kirobbantójának az idézete. „A pénz szükségleteket gerjeszt.” Ez pedig Jesse Livermore, 20. század eleji legendás spekuláns egyik nagy mondása. Ennek a két százegynéhá…
  continue reading
 
Megtörtént Donald Trump beiktatása a világ leggazdagabb embereinek a részvételével. A régi új-elnök már ezt megelőzően kriptodeviza-piaci pénznyomtatást hajtott végre. A néhány órára lekapcsolt TikTok-ot pedig újra működni engedte. Mindezek a gőzerővel folyó tranzakcionális politizálás részei. A legfontosabb emberek közül egyedül Jensen Huang Nvidi…
  continue reading
 
A Concorde Podcast aktuális adásában a tavalyihoz hasonló módon most januárban is átbeszéljük azt, hogy mik lehetnek az idei év legfontosabb sztorijai és kerettörténetei. Hangsúlyozottan nem előrejelzéseket kívánunk adni a kiemelt tőkepiaci instrumentumokra, hanem a 2025-ös évet alakító kulcsfaktorokat vesszük végig. Beszélgetésünk főbb témái a köv…
  continue reading
 
Újra szárnyalnak a részvények elsősorban a kedvező amerikai inflációs adatnak köszönhetően. Az amerikai pénzügyi részvények nagyon jól reagáltak a mostani jelentési szezon első riportjaira, miként az európai luxusipar papírjai is kiváló formát mutatnak egy jó Richemont gyorsjelentés után. Grönland amerikaivá válására egyre nagyobb esélyt lát a foga…
  continue reading
 
A világ kutyái azok a részvénypiacok és egyedi részvények, amelyek az előző évben botrányosan rosszul teljesítettek. Egyes stratégiák szeretik ezeket a következő év elején megvenni. A Concorde Podcast aktuális adásában három olyan ország részvénypiacáról beszélgetünk, amelyik mélyen alulteljesített 2024-ben. Latin-Amerikából elindulva Brazília és M…
  continue reading
 
Gyermeki fantáziálásban már évekkel ezelőtt létezett a világfőnöki státusz, amelyre most Elon Musk bejelentkezett. A Tesla-vezér egy a dél-afrikai teljes tőzsdei kapitalizációt meghaladó magánvagyonnal, egy közösségi médiás platform birtoklásával és Donald Trump elsőszámú embereként az európai politikai élet szereplőibe áll bele napi szinten, miköz…
  continue reading
 
Precedens nélküli dolog történt 2024 december elején Manhattan utcáin, amikor a vád szerint Luigi Mangione megölte Brian Thompsont, a UnitedHealth nevű amerikai egészségbiztosító óriás vezérigazgatóját. A merénylet pillanatában a UnitedHealth a világ 16. legértékesebb tőzsdei társasága és egyben a világ 8. legnagyobb éves árbevétellel rendelkező vá…
  continue reading
 
A Concorde Podcast a tavalyi év után idén is elkészítette szereplőgárdájával a „mit tanított az adott esztendő” adást. A már szokásosnak tekinthető kérdés mellett elhangzott mindenki számára egy 2024-es személyes élménnyel kapcsolatos kérdés is. Műsorvezető: Jónap Richárd 00:57 Kokas Norbert, értékesítési igazgató, Accorde 05:12 Jaksity György, Con…
  continue reading
 
Így december közepén már elérkezett az idő arra, hogy belenézzünk a visszapillantó tükörbe és feltegyük magunknak azt a kérdést, hogy milyen is volt tőkepiaci szempontból a 2024-es év. Tesszük ezt annak ellenére is, hogy a tőzsdék szinte kizárólag a jövőbeli várakozásokat árazzák be. A jövőbeli várakozásaink megfogalmazásához azonban nem árt néha é…
  continue reading
 
A Concorde Podcast ebben az adásában az év legnagyobb sztorijait gyűjti össze, szubjektív módon. Az Nvidia és a Bitcoin szárnyalása természetesen vezeti ezt a listát, de sok más érdekes sztori is akadt. Volt az évben például egy komoly német-francia és argentin-brazil meccs, de nem a futballvilág csúcsán. A magyar részvénypiac kiváló 2024-es éve se…
  continue reading
 
A Concorde Podcast aktuális adásában egy virtuális prágai képeslapot kíván kézbesíteni a kedves hallgatóinak. Egy december eleji prágai regionális esemény kapcsán járjuk körbe az Accorde Alapkezelő vezetőivel a befektetői konferenciák világát. Adásunk során beszélgetünk a helyi alapkezelők regionális versenyelőnyéről, a személyes találkozók kiemelt…
  continue reading
 
Ritka erős hét napon vagyunk túl az igen fontos események kategóriájában. Még a múlt héten szerdán meggyilkolt UnitedHealth vezér sztorija kapcsán nem csitulnak az indulatok az egészségtelenül drága amerikai egészségügy körül. Szíriában kvázi pillanatok alatt dőlt meg egy régóta beágyazott rezsim. Az elmúlt hónapokban gyakran öreg oroszlánként apos…
  continue reading
 
A Pest megyénél kisebb területtel bíró Bali a globális turizmus egyik leginkább felkapott pontja. Az indonéz sziget egyrészt közte van a világ tíz legjobb szörföshelyének. Másrészt egzotikus jógatábor szervezésére szinte biztosan itt vannak a világon a legjobb adottságok. Harmadrészt pedig a digitális nomádok egyik kedvenc helyszíne is Bali szigete…
  continue reading
 
A Donald Trump elnökké választása óta tartó bikafutás töretlen az amerikai részvénypiacon és a kriptodevizák esetében is. Élete új csúcsán van az Apple, az Amazon és a Meta Platforms, a Bitcoint is ideszámítva tényleg káprázatos immár ez a nyolcas. A nagy port kavaró hatmillió dolláros banánevés esetében sem citromízű a banán az immáron hatszámjegy…
  continue reading
 
Portugália az elmúlt tíz évben óriásit változott. A 2008-2009-es válság által komoly mértékben megsanyargatott ország gazdasága jelenleg az egyik legjobb időszakát éli. Ez jelentékeny részben köszönhető annak az amerikai szerelemnek, ami több fronton is megnyilvánul a mediterrán ország iránt. Túl azon, hogy az amerikai turisták egész egyszerűen imá…
  continue reading
 
A forint a szeptember közepi amerikai kamatvágás óta – nem számítva a rubelt - a világ leggyengébb devizája. A gyengeség okai széleskörűek, nagyon látványos például a zlotyval szembeni folyamatos értékvesztés is, pedig a lengyel fizetőeszköz sem a világ legerősebbike… Donald Trump számára már véget ért a kampány, de a világ vezető politikusai és vá…
  continue reading
 
Kiváló éve van eddig 2024-ben mind az aranynak, mind pedig az újra egyre dominánsabb kriptodevizának, a Bitcoinnak. Az arany ára eddig idén 26 százalékkal, míg a Bitcoiné 117 százalékkal emelkedett. Ugyan a két eszköz árfolyama nagyon ellentétes pályát járt be Donald Trump újbóli elnökké választása óta, ám a hosszabb távú befektetői percepciót ez e…
  continue reading
 
Az amerikai elnökválasztás óta eléggé kettészakadt a globális tőkepiac. Ritkán látható módon a forint és az OTP árfolyama is szögesen ellentétes pályán mozog. Miközben a Bitcoin talán a legnagyobb komoly nyertes a Tesla mellett, addig az egészségügyi részvények mélyrepülésben vannak. Ami nem is csoda az Elon Musk által vezetendő kormányzati hatékon…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Hallgassa ezt a műsort, miközben felfedezi
Lejátszás