show episodes
 
Loading …
show series
 
Műsorvezetőnk, Zelena Gergely házépítési krónikájának második állomásaként szólunk a már kezdetben felmerülő költségnövekedésekről, továbbá beszélünk tereprendezésről, csatornakialakításról, földmunkáról, sávalapról és bizony az első okosotthont érintő műszaki egyeztetésről. Bónuszként pedig egy kis Reolink kamerázás. Előadók: Kálmán Gergely: Linke…
 
Továbbra is a SmartHome Expo-ról jelentkezünk. Az első epizódban lehetőségünk nyílt interjút készíteni számos kiállítóval és a házigazdával. Ezt a hagyományt a mai adásban is folytatjuk, illetve kihasználva a vágás szabadságát, egy utólagos elemzést hallhattok a rendezvény főszervezőjétől, Zsák Pétertől. Kontakt: szia@okosotthonlabor.hu Előadók: Ká…
 
A SmartHome Expóról jelentkezünk! Az OkosOtthon Labor Podcast stúdiója szőröstül-bőröstül kitelepült a megrendezését tekintve ugyan második, de offline formában legelső hazai okosotthon tematikájú kiállításra. Lehetőségünk nyílt a főszervezőt, a kiállítókat, de a konferansziét is mikrofonvégre kapni. Két órányi anyag született, fogadjátok szeretett…
 
Automatizálással foglalkozó adássorozatunk ezen epizódját az árnyékolástechnikának szenteljük. Gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be nektek, hogy milyen kihívások, logikák, automatizmusok mentén tehetjük komfortossá és energetikai szempontból hatékonnyá otthonunkat, illetve, hogy milyen extrém esetben lehet hasznos az ha redőnyeink akkor is moz…
 
Felvezető, főképp az automatizálással kapcsolatos általánosságokat tárgyaló adásunk folytatásaként jelen epizódunk már kifejezetten a világítás köré szerveződik. Példák, kihívások, logikák, megoldások és tapasztalatok. Na meg egy Okosotthon Guru, mint vendégelőadó. Kontakt: szia@okosotthonlabor.hu Előadók: Zsák Péter Okosotthon Guru Kálmán Gergely:…
 
Annyiszor beszéltünk már róla, szinte minden adásban említésre kerül, hivatkozunk rá. De mégis mit jelent pontosan az automatizálás okosotthon kontextusban? Fogalmak, logikák, összefüggések, egyfajta jelmagyarázat egy rövid sorozat köntösébe bújtatva. És ki más is segíthetne ennek feldolgozásában, mint az Okosotthon Guru, Zsák Péter?! Kontakt: szia…
 
Egyre több háztartásban felbukkan, ma már hatalmas a kínálat, de a megfelelő modell kiválasztása nem teljesen egyértelmű. Navigáció, akkumulátoridő, porürítés, felmosás, szőnyegek, kisállatok, négyzetméterek, karbantartás...a felsorolást hosszasan folytathatnánk és folytatjuk is. A két Gergő képbe hoz robotporszívó témában. Kontakt: hello@accesspoi…
 
Mi történik akkor, ha az általunk kiválasztott okosotthon platformot jegyző cég, egyik napról a másikra lekapcsolja a szolgáltatását? Teszi mindezt annak okán, hogy működése üzletileg ellehetetlenül, azaz nem műszaki hiba, semmint gazdasági okok állnak a háttérben. Mit tehet ilyenkor a felhasználó? Védi-e bármilyen rendelkezés az érdekeit? Egyáltal…
 
Nem kisebb dologra vállalkozunk, mintsem, hogy hang, illetve képanyag formájában dokumentáljuk műsorvezetőnk, Zelena Gergely házépítésének teljes történetét, az első gondolattól a beköltözésig, sőt még azon is túl. Bevezető epizódunkban olyan témákat járunk körül, mint a társasház kontra családi ház dilemmája, a környék megválasztása, a telek kivál…
 
Zsák Péter Okosotthon Guru az idei Construma építőipari szakkiállítás teljes ideje alatt jelen volt a helyszínen. Bő egy órában őt faggatjuk újdonságokról, trendekről, technológiákról, kiállítókról, kilátogatókról és magáról a kiállításról és az okosotthon terület kapcsolatáról. Kontakt: szia@okosotthonlabor.hu Előadók: Zsák Péter Okosotthon Guru K…
 
Aktuális adásunkban vendégünkkel, Keleti Arthurral a kiberbiztonságot vesszük górcső alá, diskurzusunk azt a kérdést feszegeti, hogy létezik e biztonság a személyes adataink, az otthoni hálózatunk és a dolgok internete kapcsán. A témánk napjainkban tapasztalható állapotán túl azt is latolgatjuk, hogy mit tartogat a jövő, merre tart a kibervédelem. …
 
Talán senkinek sem szükséges bemutatni a 60-as évek hazai építészetének egyik ikonikus mintapéldányát, nevezetesen a “10x10-es” Kádár-kockát. Manapság reneszánszát éli a projekt, újragondolt formában. Szerencsénkre partnereink, barátaink, korábbi vendégeink személyesen érintettek egy ilyen tipusú ingatlan rehabilitálásában. Lássuk mit is álmodott m…
 
Tavaly augusztusban egy háromrészes sorozat keretein belül mutattuk be állandó hostunk, Kálmán Gergely otthonának smart ökoszisztémáját. Az elmúlt bő fél évben rengeteg újdonság érkezett hozzánk, bővítve ezzel a már korábban tárgyalt rendszert. Lesz itt minden az okos zártól, a kávéfőzőn és magasnyomású mosón át az intelligens autótöltőig. Előadók:…
 
Az épületenergetika témaköre jóval túlmutat az elméleti számításokon és néhány kötelező tanúsítvány kiállításán. Győrfi Andrásnak köszönhetően a terület egy rendkívül széles spektrumát ismerhetjük meg, temérdek hasznos információval és gyakorlati példával. Előre kalkulálható rezsiköltségektől a felhasznált építészeti anyagok és gépészeti technológi…
 
Az épületenergetika témaköre jóval túlmutat az elméleti számításokon és néhány kötelező tanúsítvány kiállításán. Györfi Andrásnak köszönhetően a terület egy rendkívül széles spektrumát ismerhetjük meg, temérdek hasznos információval és gyakorlati példával. Előre kalkulálható rezsiköltségektől a felhasznált építészeti anyagok és gépészeti technológi…
 
Minisorozatunkban kísérletet teszünk közérthető, részletes, de mégsem túlzóan aprólékos módon bemutatni, hogyan is működik az a hatalmas kiterjedésű hálózat, amit a köznyelvben „Internet”-ként hivatkozunk. Mindezt úgy tesszük, hogy szem előtt tartjuk a téma okosotthon relevanciáját. A feldolgozásban segítségünkre van Balogh Attila a Facebook (Meta)…
 
Vendégünk Zalai Gábor a Metrodom Kft. informatikai vezetője, akitől megtudjuk, hogy az eddig általuk átadott 3365 okosotthon milyen koncepció mentén szerveződik műszakilag? Mi volt az oka, hogy ingatlanfejlesztőként úgy döntöttek, náluk egy átadott lakás alapvető sajátossága az automatizált működés? Hogyan indultak el ezen az úton, és milyen állomá…
 
Mai adásunkban összeszedünk mindent, amit jelenleg a Thread hálózati protokollról tudunk. Általánosságban a technológiáról, az elmúlt időszak ide vonatkozó történéseiről, az érintett gyártókról és aktualitásaikról, valamint egy várható jövőbeli forgatókönyvről. Egyszóval egy átfogó helyzetkép következik, Zsák Péter Okosotthon Guru és a két műsorvez…
 
Ha a Facebook ( META ) Connectivity feketeöves telekommunikációs szakembere azt találja mondani stúdiófelvétel közben, hogy a „Wi-Fi az egy rossz dolog” akkor arra érdemes odafigyelni! És a kiábrándulás még csak ezen a ponton kap gyertyalángra. Izgalomra azért még sincs ok, idővel eljön a vezetéknélküli megdicsőülés. Vendégünk Balogh Attila, akivel…
 
Az idős kort, mint fogalmat, az okosotthon felhasználás kapcsán két irányból is megközelítjük. Egyfelől kell-e, és ha igen, milyen módon alkalmazkodnia egy okosotthon rendszernek ahhoz a generációhoz, aki még a digitalizáció térhódítását megelőző időkből származik?! Másfelől pedig, a mai okosotthon rendszerek milyen módon forradalmasíthatják az idő…
 
Az ünnepek eljöttével mindennél aktuálisabb téma vendégeink és okosotthonunk közös nevezőre hozatala. A megszokott automatizmusaink borulnak, a háztartásunk átlagos létszáma változik, az újonnan érkező felhasználók tapasztalatai okosotthon vonatkozásban vegyesek. Ehhez mérten érdemes felkészülnünk a megváltozott körülményekre. Ehhez ad néhány tapas…
 
Vendégünk Kiss Zoltán “KZ”, az Euronics Műszaki Áruházlánc okosotthonokért is felelős beszerzője. Zoli segítségével betekintést nyújtunk a kifejezetten lakossági igényekre fókuszáló kereskedelmi hálózat smart home termékkínálatának közel 7 éves evolúciójába. Mikor és miért nyitottak a terület irányába? Mik voltak a korai tapasztalatok és mit mutat …
 
Családunk legkisebb tagjai velünk együtt élik mindennapjaikat otthonainkban. Hogyan hat rájuk egy automatizált környezet? Mi a tapasztalat, ha a legfrissebb generáció felcseperedésével párhuzamosan fejlesszük rendszereinket és mi várható akkor, ha már ebbe születnek bele? Milyen módon könnyíti meg életünket a technológia ebből a szemszögből vizsgál…
 
Szezonális aktualitás a két Gergőtől. A fűtésrendszerek szabályozásának lehetőségei társas és családi házas környezetben. Az egyes gyártók és termékkínálatuk, a technológia adta lehetőségek és a megvalósult megoldások okosotthonnal történő összehangolása közel 60 percben. Kontakt: hello@accesspoint.hu Előadók: Kálmán Gergely: Linkedin Instagram Zel…
 
A gyártó, mely saját jogán, önnálló ökoszisztémaként, egy a Xiaomival kölcsönhatásban, de attól mégis sok tekintetben eltérő irányelvek szerinti fejleszési útvonalat követ. Hogy mik a hasonlóságok, mik a különbségek, és mi várható az Aqara háza táján 2022-ben, arról a két házigazda számol be a hallgatóságnak. Kontakt: hello@accesspoint.hu Előadók: …
 
A közterületi töltőoszlopoktól a panelházas tömeges töltés lehetséges megvalósításán keresztül a családi házak fogyasztásoptimalizált töltési rendszeréig. Type1 és Type2, egy, kettő illetve három fázis, AC valamint DC töltés, szolgáltatók és applikációik, most mindenről szót ejtünk. Az e-autózás és a hozzá tartozó hálózati infrastruktúra múltja, je…
 
Kik is nyitnak pontosan az okosotthonok irányába? Milyen első körös igények fogalmazódnak meg egy ügyfélben, és meddig szárnyal a fantázia, miután tisztázódnak a lehetőségek? Hogyan alakítja az igényeket a szezonalitás? Az alapoktól a szennyvízátemelő automatizálásáig, ma tényleg mindenről beszélünk Halmos Gyulával és Lángh Tamással. Terítéken tová…
 
A Yabune Solution Kft. két ügyvezetője bemutatja nekünk, hogyan is lehet egy nyílt forráskódú, bárki által ingyenesen elérhető programra megbízható, mind az üzleti mind pedig a lakossági igények maximális kiszolgálására alkalmas szolgáltatást építeni. Szoftverfejlesztéstől a rendszerintegráción át az üzemeltetésig. Fókuszban egy Home Assistant alap…
 
Mégis mi mindent rejthet Zsák Péter Okosotthon Guru kétszintes családi háza, ahol csak Zigbee szenzorból több mint 130 db teljesít szolgálatot? És ez még csak a jéghegy csúcsa! Otthonautomatizálás felsőfokon egy ikonikus szaktekintély interpretációjában. Kontakt: hello@accesspoint.hu Előadók: Zsák Péter Okosotthon Guru Kálmán Gergely: Linkedin Inst…
 
E heti podcastunkban a Somfy képviselőivel beszélgetünk a modern árnyékolástechnikáiról és az ezzel járó megoldandó kérdésekről. Továbbá végigvesszük, hogy a Somfy az árnyékoláson túlmenően még milyen okosotthon megoldásokkal van jelen a piacon, de szóba kerül a gyártó jövőbeli fejlesztési iránya is! Kontakt: hello@accesspoint.hu Előadók: Nyúzó Esz…
 
Folytatódik okosotthon bejárásunk. Ezúttal Szarvas Péter a Chameleon Smart Home Zrt. alapítója és vezérigazgatója kalauzol el minket otthonába. A túra alatt mindent megtudhatunk az alkalmazott technológiákról és saját fejlesztésű megoldásaikról, valamint arról, hogy a vezetékes technológián alapuló Chameleon okosotthon rendszer jövőjéhez miként fog…
 
Milyen szempontokat vesz figyelembe egy közel 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, IoT területen otthonosan mozgó mérnök informatikus, ha 40 évnyi álmát valósítja meg saját háza megtervezésénél? A témával kapcsolatos kérdéseinkre Polner Péter, az Apache Design Kft. tulajdonos / ügyvezetője válaszol. Kontakt: hello@accesspoint.hu Előadók: Poln…
 
Hogyan okosítunk utólagosan, főleg ha nem a saját tulajdonunk az adott ingatlan? A lehetőségeinket egy már működő rendszeren keresztül mutatjuk be, Szifon Gergő közreműködésével, két epizódon át. A világítástól a légminőség mérésen át a robotporszívóig, mindez egy 70m2-es, 2. emeleti társasház keretein belül. Tippek, trükkök, ötletek és jó hangulat…
 
Akasztjuk a hóhért, ráadásul három egymást követő részen keresztül. Hogyan ismerkedett meg Kálmán Gergely az okosotthonok témakörével? Mik voltak az első lépések? Mely gyártók és milyen termékek tesztelése zajlott az elmúlt évek során? Mi maradt, mi az ami elvérzett és miért? Hogyan állt össze Gergő otthonának rendszere a kezdetekkor, azóta mi vált…
 
Mi van akkor ha egy hangszóró nem csak a zenehallgatásról szól? Milyen extra funkciókkal bír, és hogyan vonhatjuk be otthonunk automatizált ökoszisztémájába? Mit jelent a multiroom audiorendszer? Ki hogyan hallgat zenét, miként éli mindennapjait, és ezek alapján hogyan választja ki a megfelelő berendezéseket? A téma megértésében segítségünkre van S…
 
Elhagyva otthonunk belső tereit, vizsgálódjunk kicsit a peremterületeken. Fókuszban a kertkapuk, garázskapuk és a bejárati ajtó. Miből készülhet, milyen típusokat különböztetünk meg? Mi mozgatja, és hogyan automatizáljuk? Szó lesz kivitelezésről, karbantartásról és természetesen tárgyaljuk a témát az okosotthonok vonatkozásában is. Szakértőként seg…
 
Bár a hazai ivóvíz jellemzően jó minőségű, mégis érdemes szűrnünk. Nem csak, hogy szűrnünk, adott esetben adalékolnunk. De mégis miért és hogyan? Sok esetben fűtési rendszereinket sem ártana kezelt vízzel üzemeltetni, minderről mégsem hallunk túl gyakran. Pedig a megoldás költséghatékony és elérhető. Mindezen túlmenően ma már ott tartunk, hogy az ü…
 
Általánosságban a hazai ivóvízkészletekről. Szűrjünk, ne szűrjünk, tisztítsunk vagy adalékoljunk? Hogyan óvjuk berendezéseink épségét a vízkőtől és egyéb lerakódásoktól? Miként szavatoljuk rendszereink hosszútávú működését, és óvjuk családunk egészségét? Mindezt előre megtervezve egy egymásra épülő, de akár egymástól függetlenül működni képes rends…
 
Mit jelent a fényerő, a sugárzási szög és a színhőmérséklet? Milyen egységei vannak egy világítási rendszernek? Okosizzók, LED szalagok, lámpatestek. Fizikai kapcsolás szerepe, jelentősége és maga az automatizálás. Az adás során mindenre rávilágít a két Gergő. Előadók: Kálmán Gergely: Linkedin Instagram Zelena Gergely Linkedin AccessPoint Kft.: web…
 
Ma már a jól ismert split klímákon túl is van élet, ha nyáron hűteni kívánjuk otthonainkat... na nem mintha a splittel bármi gond is lenne! De mégis mikor és miért alkalmazzuk az említett megoldást, hol jön képbe a felülethűtés, hogyan kell elképzelni egy fan-coil rendszert? Kell-e tervezni, ki végzi a kivitelezést, hogyan zajlik a karbantartás? Me…
 
Szüleink kitárták az ablakot és ezzel letudták… Ma már szenzorokkal vizsgáljuk a légminőséget, gyűjtjük az adatokat, elemezzük az előrejelzéseket... A nyílászárókat nem piszkáljuk, helyette ventilátorok, szellőző szelepek és hővisszanyerők biztosítják otthonaink friss levegőjét. Hogy hol tart a légtechnika, mi a minimálisan elvárt és mi a vágyott t…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login