Aid nyilvános
[search 0]
Több

Download the App!

show episodes
 
Loading …
show series
 
Az MKKP szervezte azt a „pikniket” a KATA ellehetetlenítése miatti tiltakozásként, aminek során elfoglalták az Erzsébet hidat július 14-én, és ahonnan megbilincselték és elvitték a rendőrök Kovács Gergelyt, a Kétfarkú Kutyapárt társelnökét. Az előállítás oka az volt, hogy lelépett az úttestre, valamint az előállítása során marihuánát találtak nála,…
 
Yank még 2016-ban azt nyilatkozta, hogy 25 évesen eljutottál arra a szintre, hogy nem akart olyan lenni, mint a 25 éve a reklámszakmában dolgozó kollégái, akik hiába keresnek jól, de teljesen kiégtek. Ennek szellemében ott hagyta a szakmát és a zenében is a különutasságot választotta. E döntésével kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy Túl nagy volt a ver…
 
A Music Hungary Szövetség, mely a hazai zeneipart és az ehhez kapcsolódó- és támogató tevekénységeket végző művészeket és vállalkozásokat tömöríti, korábban felkereste a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, hogy egyeztessenek a kreatív iparágnak a KATA adózás átalakításával kapcsolatos elképzeléseiről. Az egyeztetést a Music Hungary Szövetség kez…
 
A Migration Aid Madridi utcai menekültszállásán annak ellenére tűnnek jókedvűnek az udvaron játszó gyerekek, hogy otthonuktól messze, háború és egyéb válságok elől menekülve kell egymással játszaniuk. A gyerekek persze már csak ilyenek, de a szüleik is úgy tűnik, hogy sztoikus egykedvűséggel viselik a helyzetet. Szüleik alatt persze ebben az esetbe…
 
Hogy Bartóké, vagy Kodály volt-e, arról megoszlanak a vélemények, mindenesetre az intézet munkatársai többek között ennek a szerkezetnek a segítségével végzik a magyar népzenei gyűjtemény-digitalizálását és archiválását azzal a szándékkal, hogy e hatalmas kulturális kincsestár széles körben hozzáférhető legyen, az adatok pedig több szempont alapján…
 
Horváth Patrícia színházi rendező, aki 2004-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Szinetár Miklós volt az osztályfőnöke. A diplomaszerzés után Iglódi István mellett volt tanársegéd a koreográfus osztályban, később pedig a debreceni Csokonai Színház rendezője lett, ahol a rendezői feladatok mellett tanított a stúdióban, illetve bea…
 
Ám nem csak a köztéri szobrok, de a tűzfalakra készült festmények, graffitik, legújabban pedig a városligeti hőlégballon borzolja Budapest arculatát. A Trash of Köztér egy civil kezdeményezésű Instagram oldal, amely koncepciózusan foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, erős kritikával illetve a köztereinken itt-ott megjelenő szobrokat, vagy épp tűzfala…
 
Vigh Dávid ennek a csapatnak az egyik vezető tagja, aki számtalan különböző projektet futtat párhuzamosan zenei és vizuális művészeti vonalon egyaránt. Hogy messzebb ne menjünk, ez a csapat felelős már évek óta a nemzetközi szinten is komoly presztízzsel bíró, a világ egyik legnagyobb pszichedelikus fesztiváljaként számontartott O.Z.O.R.A. színpadj…
 
Az Anima Sound System közel 30 éve meghatározó szereplője a magyar könnyűzenének, amelyben időről időre előkerül a cigánysághoz való viszonya a zenekarnak – ezzel együtt pedig az a kérdés is, hogy mennyiben megosztott a magyar társadalom. Az öltöztessél fehérbe című dalhoz, amely egy Prieger Zsolt és Prieger Szabolcs által írt műdal (ahogy Zsolt ne…
 
Ennek ellenére első kisjátékfilmjével mégis jelentős sikereket ért el, amely Feltámadás címen került a közönség elé, s amely az RTL Klubon is bemutatásra került. A történet egy lyukóvölgyi, nehéz sorsú családról szól, ahol az apát a mélyszegénység egy meglepő és tragikus ötletre sarkallja. A történet hátterében Simon gyerekkora is áll, hiszen nem m…
 
„2010 óta nemcsak a technózene fogalma változott meg, de építettünk egy új magyar mozgalmat is” – áll a Több technót a parlamentbe eseményének leírásában. Kálmán Mátyás és Besnyő Dániel abban az évben rendezték meg először a szatirikus techno-politikai demonstrációt, amelynek állandó követelései között szerepel a 4/4-es alkotmány, a DJ-k mentelmi j…
 
A BDSM-mel szembeni előítéletek azonban, mint minden esetben, ezúttal is az ismeret hiányából fakadnak, hiszen a legkevésbé sem arról van szó, hogy emberek ezt úgy csinálnák, hogy ne élveznék, és ne egyeztek volna bele. „Mi számít perverziónak?” - teszi fel a kérdést Helyzet interjújában Szrapkó Zsolt, a budapesti Kinkster partisorozat szervezője, …
 
Tavaly júliusban rekordszámú bemutatót jelentett be a közönségnek 2021/22-es évadjával a Szegedi Nemzeti Színház. A teátrum első premierje a Leonce és Léna volt január 14-én, méghozzá a főigazgató, Barnák László rendezésében, amit a kortárs magyar költészet és könnyűzene két meghatározó alakja, Závada Péter és Subicz Gábor hangolt újra. A színház é…
 
Nehezen fog tudni arcvesztés nélkül kijönni az Ukrajna ellen megindított orosz háború okozta helyzetből Orbán Viktor, hiszen korábban folyamatosan azt kommunikálta, hogy Vlagyimir Putyin és Oroszország a barátunk, most pedig egy európai uniós és NATO-tagállam vezetőjeként neki is el kell ítélnie az agressziót és keményen kiállnia Ukrajna mellett és…
 
A vírushelyzet elsőként a szórakoztatóipart, illetve a zeneipart vágta padlóra világszerte a gazdasági területek közül, amelyet a magyar állam finoman szólva is hézagosan segített meg. Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője a Helyzetben beszélt arról, hogy személyesen nagyon megviselte ez az időszak, különösképp, hogy a Sziget állandó munkatársaina…
 
NFT, vagyis non-fungible token, azaz nem helyettesíthető zseton. Ez a formátum 2017 óta létezik, működése pedig az Ethereum kriptovaluta-blokklánc technológiáján alapul. Nem értesz ebből egy szót se? Semmi gond. Az NFT képhez, animációhoz, videóhoz, hangfájlhoz kapcsolt kódsor, mely az eredetiség igazolására szolgál. A dolog azonban nem áll meg enn…
 
Amikor ránézünk egy ételreklámra, bele sem gondolunk, hogy azt az ételt is oda kellett tennie valakinek, méghozzá gusztusosan és profin. Ezeket a magától értetődőnek tűnő elképzeléssel ellentétben nem a fotós vagy egy séf készíti el így az adott fotó kedvéért, hanem foodstylistok, akik nagyjából ugyanazt a feladatot látják el, mint a ruhafotózásokk…
 
Nem az a furcsa, hogy a Völner-ügy nyomozati aktái vagy Kövér Lászlónak az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében zárt körben elmondott beszéde kiszivárgott a médiának, hanem az, hogy egy ekkora és ennyiféle, egymással gyakran ellentétes gazdasági–, politikai érdeket kiszolgáló konglomerátumban, mint a Fidesz, miért nem szivárog ki sokkal több informá…
 
Nagyon sok kutya és macska várja, hogy egy gondoskodó, szerető és elkötelezett családhoz kerüljön. Az Új kutyád eleinte egy Facebook-oldalként jött létre, amely mára többezer követővel rendelkezik és több száz állatot sikerült az évek során felelős állattartóknál elhelyezniük. A felelős állattartás kérdése pedig sarkalatos, hiszen rengeteg esetben …
 
Pazonyi Dóri a fiatal fotós generáció feltörekvő tagja, aki számos izgalmas projekten dolgozott már, és olyan sikereket is tudhat magának, minthogy az olaszországi Vogue például két képét is felhasználta. A festőtanoncból lett fotós elhivatottsága a kezdetektől visszaköszön a képeiből, hiszen 15 éves kora óta foglalkozik ezzel, azonban a legkevésbé…
 
Demokratikus képmutatásnak hívjuk, amikor a saját politikai oldalam pártjaitól megengedhetőnek tartom, amit az ellenoldal részéről elfogadhatatlannak, ez széles körben jellemző a magyar politikai életre – mondta első 2022-es közéleti podcastunkban Krekó Péter. A Political Capital ügyvezető igazgatója szerint az idei parlamenti választáson egy régót…
 
Éppen az év utolsó podcastjának felvétele előtt nyilatkozta azt Márki-Zay Péter, hogy „belső, fideszes árulók” lehetnek az ellenzék soraiban – legalábbis aki a romló közvélemény-kutatási adatok miatt esetleg az ő lecserélésében gondolkodik, az az ellenzék kormányfő-jelöltje szerint csak ilyen lehet. A felmérések – mint legfrissebben a Republikon In…
 
A karácsonyi szezon több szempontból is sajátos, hiszen egyszerre hivatott a szeretet ünnepe lenni, amelynek valódi tartalma tényleg az összetartozás, függetlenül attól, hogy az ember hívő, vagy éppen ateista. Ám a karácsony bizonyos szempontból már rég áldozatául esett a fogyasztói társadalomnak, így az arra való készülődés sokszor szinte egyet je…
 
A magyar politikatörténetet vizsgálva valójában semmi új nincs abban, hogy a Fidesz 2010 óta egymaga képes meghatározni a politikai szférát, a széttagolt ellenzéknek pedig tizenkét év kellett hozzá, hogy legalább érdemi kihívóként megjelenhessen egy parlamenti választáson. Csizmadia Ervin politológus szerint hajlamosak vagyunk nem nem történeti dim…
 
Ha egy kormányzati beszerzésben egy szájmaszkot előállító gépsor ára egyszer csak többszörösére emelkedik, miközben maga a berendezés nem is képes arra a kapacitásra, akkor hiába tesz feljelentést, a rendőrség és a Nemzeti Adó– és Vámhivatal egymás között dobálja az ügyet, mint a forró krumplit, mert a politikailag kényes üggyel nyilvánvalóan egyik…
 
Donáth Anna az elmúlt egy hétben friss Momentum-elnökként gyakorlatilag körbehaknizta a teljes magyar sajtót. Nem maradtunk le mi sem, de ha már sorba kellett állnunk, próbáltunk kicsit kevésbé beszélni a napi politikáról, és többet a Momentum irányvonaláról, a liberalizmus címkéjének félreértettségéről, vagy a lábairól szóló Subredditről a kelleme…
 
Vannak ugyanis olyanok, akik fenntarthatóan szeretnének élni, és úgy gondolják, egyszerűen ki kell kerülniük a fogyasztói társadalomból azáltal, hogy nem zabálnak meg mindent, amit a vállalatok eléjük löknek. Mindez mára egy szélesebb körben ismert és gyakorolt életformává vált, amelynek hatására kezdenek a köztudatba szivárogni olyan kifejezések, …
 
A Facebook hétfői leállása a vállalat történetének eddigi legnagyobb leállása volt, amely amellett, hogy 7 milliárd dollárral rövidítette meg Mark Zuckerberget, nem is jöhetett volna rosszabbkor számára. Nemrég ugyanis Frances Haugen, a Facebook egyik korábbi alkalmazottja igencsak kínos dokumentumokat szivárogtatott ki, amelyekből világosan kiderü…
 
Bár a kábítószerhasználat, illetve maga a kábítószer témája továbbra is leginkább tabu téma a magyarok körében, egész Európában emelkedik a kábítószert fogyasztók száma. Ezen a téren pedig hazánk sincs lemaradva: Magyarországon is megjelentek az idősek a kábítószert rendszeresen fogyasztók körében, a fiatalok jelentős része már próbált valamilyen i…
 
Borsos János a Borsos Lőrinc néven ismert, 2008-ban született fiktív kortárs képzőművész egyik fele, amelyet Lőrinc Lillával művel. Alkotásaik elsősorban művészettörténeti, történelmi, aktuálpolitikai referenciákkal rendelkeznek és leginkább a fotórealizmusban, illetve a konceptualizmusban gyökereznek, emblémaszerű megfogalmazásai pedig a popkultúr…
 
Horváth Barnabás, vagyis Barnsz, ahogy zenei körökben ismerik, már tinédzserként sikerre vitte testvérével a The Hated Tomorrow nevű zenekart, amellyel egy csapásra bele is fejelt a zeneiparba. Tette mindezt a Heaven Street Seven-ből, valamint a Soerii & Poolek-ből ismert Takács Zoltán „Jappán”-nal, aki az első lemezüket segítette, s amely munk…
 
Jakab Zoltán a kilencvenes évek óta meghatározó alakja a hazai hardcore-punk, illetve a metal szcénának, aki ha épp nem énekesként vesz részt olyan zenekarokban, mint a Newborn, a Bridge to Solace, vagy a Ghostchant, akkor koncertszervezőként tevékenykedik. Azaz csak tevékenykedett, hiszen felhagyott az itthoni koncertek szervezésével, aminek elmon…
 
1981. augusztus 1-én indult el az amerikai MTV, amely örökre megváltoztatta a popkultúrát, a zeneipart és a mozgóképgyártást. Erdélyi Zsolt a magyar MTV születésénél is jelen volt, de reklámszakemberként végignézte azt is, hogyan alakítja át a videóklipek születése a média nagy részét, illetve azt is látta, hogyan lett a csatorna ennyire sikeres. „…
 
Harc a melltartók ellen, küzdelem az önelfogadásért, mindemellett pedig óriási bulik, orbitális CO-ágyúk, meg saját rádióműsor: Yamina a köztudatba talán az egyik legintenzívebben berobbant hazai DJ, aki 2014 óta több, mint 70 ezer követőt gyűjtött be a közösségi médiában rajongói bázisa mellé, ez hazai viszonylatban, DJ-ként figyelemre méltó létsz…
 
A Bánkitó Fesztivált az ország legnagyobb kisfesztiváljának hívják a szervezők, idén július 8-10. között rendezték meg. A koronavírus miatt azonban csak üzemi hőfokon, csökkentett programmal és létszámmal tudták mindezt összehozni, akiken nem segített az sem, hogy szinte az utolsó pillanatig nem tudták, megtarthatják-e a rendezvényüket. Idén mindez…
 
Végkifejletéhez közeledik a foci Eb, és az Azonnali Eb-műsora, a Szotyizó is – Schiffer András és Böcskei Balázs ezért az első, spanyol-olasz elődöntő előtt felvett adásban talán a szokásosnál is jobban hozták a formájukat. Az ötödik Szotyizóban a volt bíró Böcskei Balázs például nemcsak megtippelteli az összes hátralévő Eb-meccs pontos eredményét,…
 
Vége az egyenes kieséses szakasz első fordulójának a foci Eb-n, kiderült, ki a legjobban teljesítő nyolc csapat. A magyarok halálcsoportjából mindegyik, a világ élvonalába tartozó csapat kiesett: a németek, a franciák és a portugálok sem jutottak tovább a negyeddöntőkbe. A Szotyizó negyedik adásában Schiffer András és Böcskei Balázs a nyolcaddöntők…
 
„Münchenben a magyar szurkolókkal szemben karhatalmi erőfitogtatás történt” – kezdi a mondandóját Schiffer András, amikor a Szotyizó legújabb adásában a szerda esti német-magyar meccsen történtekről kérdeztük. Az Azonnali Eb-műsorban a magyar szurkolókkal szemben az Allianz Arénában felsorakozó rohamrendőrök mellett szóbakerült az is, + vajon diada…
 
Ismét vége egy csoportfordulónak, ezért ismét összeültünk a Szotyizóban Schiffer Andrással és Böcskei Balázzsal, hogy áttekintsük az elmúlt, magyar szempontból sorsfordító napok eseményeit. Mivel – az épp 50. születésnapját is ünneplő – Schiffer és Böcskei is a Puskás Ferenc Stadionban szurkolták végig, Schiffer eleve arról beszélt, legnagyobb futb…
 
Végetért a labadrúgó Eb első fordulója, már bőven a másodikat koptatjuk – szerda este ezért elindítottuk az Azonnali EB-műsorát, a Szotyizót, ahol Böcskei Balázs volt futballbíró és Schiffer András volt politikus és focirajongó Ágoston Dániellel elemezte az első meccsnapok történéseit. Az adásból többek között kiderül, hogy + mit tanult Schiffer An…
 
A dohányipar mellett talán az olajipar az a szegmense a gazdaságnak, aminek legrosszabb a társadalmi megítélése. Ez nem véletlen: az Amerikai Egyesült Államokban 2019-ben például az ember által okozott széndioxid-kibocsátás 92 százaléka fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származott, ezzel óriási mértékben hozzájárulva a klímaváltozáshoz. Hidi Ján…
 
Június elsejével elindult a Pride-hónap, ami széles spektrumban igyekszik lefedni a magyarországi LMBTQ-közösség kulturális és közösségi mozgását. Ennek egyik résztvevője az OMOH szervezőcsapat és kiadó, amelyet Iván Alexandra és Marton Péter indított útjára, akik egyébként Alexandr, illetve Menishu néven ismert és elismert DJ-k a magyar elektronik…
 
Gépeltérítés vagy terrorcselekmény helyett inkább állami légi kalózkodás a helyes kifejezés arra, amit a belarusz légi hatóságok május 23-án a Ryanair Athén-Vilnius járatával tettek – mondja az Azonnali podcastjában Rácz András Belarusz- és Oroszország-szakértő, egyetemi tanár. A minszki légiirányítás ugyanis a Ryanair kereskedelmi járatát – mint k…
 
„Az elején ott lesz a keménymag, a nagyon lelkes közönség, hatalmas bulik lesznek, aztán minden visszaáll az addigi hőfokra” – mondja Süveg Márk a lockdown után előtte álló fellépések kapcsán. Hosszú, de elmélyült időszaknak tartja a lezárásokkal teli elmúlt évet, amit főleg kreatív munkával töltött. AZ EGYKORI AKKEZDETPHIAI EGYIK LEGNAGYOBBAT FUTO…
 
Ebben a produkcióban az amerikai southern country-t és blues-t hozta egyfajta közös nevezőre a magyar népzenével némi metal ízzel, amivel a HOTS shortlisten az egyik legexportképesebb hazai előadóvá választották. A The Devil’s Trade egyébként korábban már volt vendége a Helyzetnek, amikor egy exkluzív felvételben énekelt a Happy Finish szám…
 
Nikon One, vagyis Brunszkó László megkerülhetetlen arca a hazai graffitis szubkultúrának, aki a magyar firkászmozgalom egyik legelső képviselőjeként színesítette a külvárosi falakat és vasútvonalakat. Idővel azonban már a budapesti művészek, jól ismert budapesti arcok, később pedig a laikus érdeklődők számára is ismerőssé vált a neve. A vonatok és …
 
Ahogy arról az Azonnalin több cikkben is beszámoltunk, a hét elején a vitatott státuszú, gyakorlatilag Izraelhez tartozó Kelet-Jeruzsálemben, majd ezután egész Izraelben elszabadult a pokol. Az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus kiújulásának a közvetlen oka ezúttal a Kelet-Jeruzsálemben terjeszkedő zsidó telepesek és a helyben élő, éppen a rama…
 
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár pénteken azzal buzdította oltásra a tinédzsereket, hogyha nem oltatnak, akkor bizony a bulikáról is le kell mondani. Vannak azonban olyanok, akiknek az első oltás után hosszú hetekkel sincs parti, és a védettségi igazolással járó szabadabb életre is hiába várnak. A Pörgetőben ezúttal Magyarországon élő és dolg…
 
A budapesti underground szórakozóhelyek közül néhány kultikus klub még mindig tartja magát – ezek közül több is Manek Gábor nevéhez köthető, és részben hozzá kötődik a Kolorádó fesztivál is, amely az utóbbi évek egyik legkedveltebb underground fesztiválja lett. A covidválság azonban nála is berántotta a kéziféket, a közel-keleti ízekkel operáló Dob…
 
Thuróczy Szabolcs hazánk egyik legnépszerűbb színésze, akit olyan sorozatok és filmek főszereplőjeként is ismerünk, mint az Aranyélet vagy a Drakulics elvtárs, de Pintér Béla társulatának is oszlopos tagja. Markáns véleménye a világról ugyancsak ismert, ez a Helyzetnek adott interjújából is kiderül – azonban saját elmondása szerint is egyre nehezeb…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login