Ora nyilvános
[search 0]
Több

Download the App!

show episodes
 
Mi volt hamarabb? A geek, vagy a lelkész? Mi már nem emlékszünk pontosan, de ez a kettő hozott össze bennünket, és a tíz éve szűnni nem akaró beszélgetés és vitatkozás most strukturált formában heti egy órában bárki számára meghallgathatóvá vált. Nyelvészettől a gépészetig minden foglalkoztat bennünket, és mindenhez szakértünk egy kicsit. Vagy ha nem, akkor az éjszaka folyamán kitanuljuk. Laci fényképez, tipografál, és grafikákat gyárt, Tomi pedig ha éppen nem a hang misztikus mélységeit kut ...
 
Az 1995-ben indult és egészen 2002 májusáig üzemelő Wanted magazin a magyar könnyűzenetörténet sok szempontból formabontó médiaterméke. A maga idejében kicsit ki is lógott a sorból, mind megjelenésével, mind zenei-kulturális tartalmával. A lap 2020-ban lett 25 éves, ez alkalomból a Wanted egykori szerzői podcast-sorozatot indítottak.
 
A Szabadegyetem kurzusain a Magyarországot és az Európai Uniót érintő társadalmi, gazdasági és politikai kérdések hosszútávú, történelmi és összehasonlító szempontokat is figyelembe vevő vizsgálatára törekszünk. Célunk, hogy kurzusainkkal hozzájáruljunk a különböző nézetek tiszteletben tartásán alapuló diskurzus megerősítéséhez.
 
Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben! Az adás elkészítéséhez Rode mikrofonokat használunk.
 
Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani műsora minden hétköznap 6:00-10:00-ig a Rádió 1-en. e-mail: balazsek@radio1.hu SMS/tel./Viber:+36203111111 Frekvenciáink: 1. Budapest 96.4 MHz 2. Debrecen 95.0 MHz 3. Szeged 87.9 MHz 4. Miskolc 96.3 MHz 5. Pécs 90.6 MHz 6. Győr 103.1 MHz 7. Nyíregyháza 91.1 MHz 8. Székesfehérvár 94.5 MHz 9. Szombathely 97.7 MHz 10. Szolnok 90.4 MHz 11. Tatabánya 96.7 MHz 12. Sopron 94.1 MHz 13. Kaposvár 99.9 MHz 14. Békéscsaba 104.0 MHz 15. Veszprém 90.6 MHz 16. Z ...
 
Az MCC Podcast adásaiban Heltai Péter, az MCC stratégiai kommunikációért felelős vezetője beszélget érdekes emberekkel izgalmas témákról. Feldolgozzuk a közélet, a gazdaság, a társadalom fontosabb aktuális történéseit, de olyan kérdéseket is napirendre veszünk, mint például a művészet, a család vagy a vallás. Vendégeink között oktatóink, kutatóink, vendégelőadóink kapnak majd helyet. Mindenkinek kellemes időtöltést és szellemi feltöltődést kívánunk.
 
Mindannyian kreatívak vagyunk - csak másképp. Ezt a kijelentésemet rendhagyó kérdésekkel felvértezve igyekszem igazolni szerdánként a Szikra - Kreatív Nézőpont podcastban. 20 perc, 20 kreatív kérdés, 20 izgalmas válasz szakemberektől, neves és hétköznapi emberektől, hogy megismerjünk különféle nézőpontokat a kreatív életről. A beszélgetések rávilágítanak, hogy a szikrákat mindenki megtalálhatja az életében, csak másként, máshol, máshogy, nézőpont kérdése. Ha kíváncsi vagy, tarts velem mi ...
 
Loading …
show series
 
Mihálovits gazda: drága a takarmány, drága lesz a hús. Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke, a Hússzövetség és a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke. Tőzsdenyitás: Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Heuréka-élmény: mesterséges intelligencia a sport világában. Kis…
 
Online hallgatásért, friss sztárhírekért, programajánlókért, valamint a legújabb tracklistákért és mixek visszahallgatásáért keresd weboldalunkat: http://www.radio1.huLemaradtál reggel Balázsékról? Hallgasd vissza a műsort! - http://balazsek.radio1.huKövess minket a közösségi médiában!Facebook: https://www.facebook.com/radio1hungaryInstagram: https…
 
Napokra vagyunk annak az évfordulójától, hogy az első koronavírusos fertőzötteket regisztrálták Magyarországon. Ez azt is jelenti, hogy a magyar kormány már több mint egy éve kell hogy szembenézzen a ténnyel, hogy egy globális, egy évszázada nem látott és elég kiszámíthatatlan egészségügyi válsággal, valamint az ezt kísérő társadalmi és gazdasági v…
 
Hogyan épült le a jogállamiság az elmúlt 11 évben? Maradt-e még szabad, elfoglalható terület? Mi az igazsága a kormánynak abban, hogy alaptalanul vádolja a külföld? Ezekről beszélgettünk Krekó Péterrel, a Political Capital ügyvezető igazgatójával a hvg.hu közéleti podcastjában, a Fülkében.hvg.hu által
 
Horroráron, több mint 300 milliárdért vásárolt 16 ezer lélegeztetőgépet a Külügyminisztérium a koronavírus-járvány kirobbanása után, noha mindössze 2-3 ezer intenzíves betegágyra elegendő szakember van az országban, és Orbán Viktor nyilatkozta azt még áprilisban, hogy a legrosszabb esetben is csak 8 ezer gépre lesz szükség. A legdrágábban ráadásul …
 
A következő két hétben drasztikusan nőhet a megbetegedések száma, ezért kellett készültséget elrendelni a kórházakban Kattintson a hirado.hu összefoglalójáért:https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/02/26/elo-orban-viktor-nyilatkozik-a-kossuth-radioban/MTVA Podcast által
 
A Kötöttfogás február 25-i adása. Dévényi István most Csintalan Sándorral, Konok Péterrel és Reichert Jánossal beszélget. Témáink: – Mire jó a Puskás Aréna művészbejárata? – Matolcsy megvilágosodásai – Prolik és parizerek – Iványi Gábor a NER célkeresztjében
 
A mai adásban az élő és élettelen közötti határvonal meghúzásáról és az élet keletkezésének lehetséges körülményeiről beszélgettünk Koncz Attila fizikussal és Vörös Gergő mikrobiológussal. “Ma is tanultam valamit” reggel..Tilos Rádió által
 
2021 februárjában a NASA marsjárója leszállt a vörös bolygón, megfelelő életkörülmények és földönkívüli civilizációk nyomai után kutatva. Szélesi Sándor sci-fi szerzővel arról beszélgettünk, hogy miről álmodtak az emberek a XIX. században, hogy jól vagy inkább rosszul állunk a naprendszer felfedezésével, illetve, hogy túl közel van-e a Mars, és ha …
 
Az előzőn már régen túl vagyunk, most az utóbbit is kipróbáltuk. Amikor a bringa és szőlészet metszete kiadja Böjt Gergőt, abból bizony ilyen adás kerekedik! Kapcsolódó Miért a gumi a legfontosabb alkatrész a kerékpárodon? A megfelelő gumiválasztás az élet minden területén nagyon fontos – így van ez a bringán is, és bizony nagyon kevesen tudják, mi…
 
Egy biztos, az iTech ProStereo H1-et nem azért fogod szeretni, ahogy kinéz. Illetve még akár azért is, ha szereted a mára már retro, MP3 lejátszóra emlékeztető kütyüket. Viszont amennyire egyszerű és jellegtelen a H1 külseje, annyira különleges a tudása: Ez egy kompakt USB csatlakozós DAC, egy Bluetooth konverter, egy multipoint képes headset, egy …
 
Kiállok érted 2015 novemberében volt a bemutatója a KV Társulat, a Láthatáron Csoport és a Névtelen Utak Alapítvány koprodukciójában készült Kiállok érted című előadásának. Az előadás egy komplex prevenciós társadalmi projekt keretében készült el, és elsősorban a prostituálttá válás és az emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok életét, valami…
 
Adóvilág: a WTO múltja, jelene és jövője: Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Justin Bieber vs. Javier Bardem. Before the Bell: Zoom és Neo. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
 
Névnapok, események, híres születésnaposok, majd lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: szakszervezeti lépések, lomtalanítás. Ébresztő téma: bajban a Dunaferr. Csiki Gergely, a portfolio.hu vezető elemzője. Heti kitekintő: hazai GDP, eurózónás infláció, amerikai munkaerőpiac. Eppich Győző az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapá…
 
Online hallgatásért, friss sztárhírekért, programajánlókért, valamint a legújabb tracklistákért és mixek visszahallgatásáért keresd weboldalunkat: http://www.radio1.huLemaradtál reggel Balázsékról? Hallgasd vissza a műsort! - http://balazsek.radio1.huKövess minket a közösségi médiában!Facebook: https://www.facebook.com/radio1hungaryInstagram: https…
 
Online hallgatásért, friss sztárhírekért, programajánlókért, valamint a legújabb tracklistákért és mixek visszahallgatásáért keresd weboldalunkat: http://www.radio1.huLemaradtál reggel Balázsékról? Hallgasd vissza a műsort! - http://balazsek.radio1.huKövess minket a közösségi médiában!Facebook: https://www.facebook.com/radio1hungaryInstagram: https…
 
Online hallgatásért, friss sztárhírekért, programajánlókért, valamint a legújabb tracklistákért és mixek visszahallgatásáért keresd weboldalunkat: http://www.radio1.huLemaradtál reggel Balázsékról? Hallgasd vissza a műsort! - http://balazsek.radio1.huKövess minket a közösségi médiában!Facebook: https://www.facebook.com/radio1hungaryInstagram: https…
 
Online hallgatásért, friss sztárhírekért, programajánlókért, valamint a legújabb tracklistákért és mixek visszahallgatásáért keresd weboldalunkat: http://www.radio1.huLemaradtál reggel Balázsékról? Hallgasd vissza a műsort! - http://balazsek.radio1.huKövess minket a közösségi médiában!Facebook: https://www.facebook.com/radio1hungaryInstagram: https…
 
Újraismétmegint: Bede Márton, Uj Péter, Winkler Róbert. Zenei rendező: Botos Tamás. 00.00: Cipők cipők, cipők... Mi a tököm ez, a Szex és New York különkiadása?! (Azóta megjelent Bede csodacipőcikke.) 04.50: A szöcskelábkivonat Moldovánál. (Egyébként Bede tévedett, a kínai futónők csúcsait is megdöntötték.) Nem fikció: teknősvér! 05.13: Manny Pacqu…
 
Mi történik, amikor a szorongásból és a kényszerbetegségből művészet születik? Komár Sabrina textilművésszel, fotográfussal beszélgetünk, akinek a művészete nem csak a mentális zavarokról és az azokat övező társadalmi tabukról ad újszerű képet, hanem modernkori civilizációnkról és annak ellentmondásairól is szokatlan kórrajzot (és korrajzot) nyújt.…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login