A Művészbejáró elsősorban színházi magazin, amiben minden színpadi műfaj, a próza, az opera, a musical, az operett, a tánc, a báb, a varieté, a cirkusz, képviselteti magát. Neves művészek, feltörekvő ifjak ugyanúgy megszólalnak benne, mint nélkülözhetetlen háttéremberek. Törekszünk az oldott hangulatú, tartalmas beszélgetésekre, fontos teljesítmények, életutak bemutatására, színházi szakmák megismertetésére. Bóta Gábor műsora a Klubrádióban.
…
continue reading
Babik Edit utazásról, gasztronómiáról és rekreációról beszélget vendégeivel. Azokkal, akik e szakmákban dolgoznak, erre tették fel életüket, és azokkal, akik vendégként keresik az örömforrást a turizmusban, a wellbeing területén vagy éppen egy terített asztal mellett a vendéglátásban. Az „Egyéletem” című műsor a kultúrák találkozásáról szól. Mindarról, ami kiszakíthat bennünket a hétköznapokból, amiből tanulhatunk vagy jóllétünket támogathatja. A belföldi turisztikai és rekreációs értékek be ...
…
continue reading
1
CSAK 15 PERC - motiváció, siker és menedzser könyvek röviden
Pecze Henrietta Life és Business Coach
EZEN A CSATORNÁN ÖNFEJLESZTŐ, ÖNISMERETI KÖNYVEK VALAMINT SIKERRŐL, MOTIVÁCIÓRÓL, VEZETŐI KÉSZSÉGEKRŐL SZÓLÓ KÖNYVEK RÖVIDÍTETT VÁLTOZATAIT HALLGATHATOD. EGY-EGY HANGOSKÖNYV CSAK 15 PERC, DE AZ EREDMÉNY …. Minden egyes hanganyag írásos változatát megtalálod a leírásban szereplő linken. További hasonló tartalmakért látogass el a honlapomra : https://peczehenriettacoach.hu #coach #siker #motiváció #menedzser #szokás #LifeCoach #hangoskönyv #könyvösszefoglaló #LifecoachBudapest #önismeret #veze ...
…
continue reading
Természetjárás, túrázás, vadkemping https://bakancsos.hu
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. november 30., vasárnap 17:00)
51:39
51:39
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
51:39
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. november 23., vasárnap 17:00): Béres Attila
53:51
53:51
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:51Béres Attila a Miskolci Nemzeti színház igazgatója, rendezője volt az adás vendége. Beszélt a Gettó című darabról, amit most rendez. Arról is, hogy miért jó, hogy 5 tagú művészeti tanács irányítja a színházat, amiben őt is le lehet szavazni. Az is kiderült, hogy miért hagyta abba a színészetet?Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második …
…
continue reading
1
A csapatműködés öt diszfunkciója – könyvösszefoglaló, by Patrick Lencioni
19:06
19:06
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
19:06Hogyan működnek a valóban kiváló csapatok? Miért esik szét annyi tehetséges, tapasztalt szakemberekből álló vezetői csapat – és hogyan lehet ezt megfordítani? Ebben az epizódban részletesen, érthetően foglalom össze Patrick Lencioni világhírű könyvét, a „ The Five Dysfunctions of a Team - Kell egy csapat”-t, amely a csapatműködés egyik legerősebb é…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. november 16., vasárnap 17:00): Pál Dániel Levente
52:53
52:53
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
52:53Pál Dániel Levente, író, költő, műfordító a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja volt az adás vendége. Hat nyelvből fordít. Munkája, hobbija az utazás, 60 országban járt már. Olykor menekülés is számára az utazás. Térden állva, puskacsővel is kellett már szembenéznie.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszélt a Fedák Sári-…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. november 09., vasárnap 17:00): Zsurzs Kati, Borsi Cintia
53:05
53:05
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:05Az adás első vendége Zsurzs Kati. A Holle anyó címszerepét alakítja a Fővárosi Nagycirkuszban, ahová sokat járt a gyerekeivel, unokáival. Nagy élmény számára, hogy most személyesen is megismerhet artistákat. A második vendég Borsi Cintia, a Fővárosi Nagycirkusz kereskedelmi vezetője, aki a január 7-én kezdődő Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválró…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. november 02., vasárnap 17:00): Haumann Máté
51:18
51:18
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
51:18Az adás vendége Haumann Máté, aki látva édesapját a Macskákban, 3 éves kora óta színész akart lenni. Angliában tanulta a szakmát, ennek voltak előnyei és hátrányai. Húsz évig dolgozott szabadúszóként, most a Magyar Színház tagja. Hamletet is alakítja, nem gondolta, hogy valaha megkapja ezt a szerepet.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor m…
…
continue reading
1
Lesz@rom művészete - könyvösszefoglaló, Hogyan ne stresszelj annyit?
17:48
17:48
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
17:48Hogyan tudnék végre nem stresszelni mindenen? Mit csináljak, hogy ne idegesítsen minden? Ilyen és hasonló gondolataid vannak? Mindent túlgondolsz? Folyton hasonlítgatod magad másokhoz? Akkor ez a könyv neked szól.A lesz@rom finom művészete nem arról szól, hogy ne érdekeljen semmi — hanem arról, hogy megtanuld, mire érdemes energiát pazarolni, és mi…
…
continue reading
1
Kezdd el! 8. rész - dr. Nagy Péter - Mozdulj a netről a valóságra
17:51
17:51
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
17:51Dr. Nagy Péterrel, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettesével beszélgetek a "Mozdulj a netről a valóságra" programról.
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. október 26., vasárnap 17:00): Tímár Éva
53:53
53:53
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:53Tímár Éva, a 85 éves kiváló színésznő volt az adás vendége. Jó néhány vidéki teátrumnak és a Nemzetinek meg a Budapesti Kamaraszínháznak volt a tagja. Nagy tragikus és komikus szerepek sorát játszotta. A legtöbben mégis A mi kis falunk sorozatának minden lében kanál Joli nénijeként ismerik. Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második rés…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. október 19., vasárnap 17:00): Pasztircsak Polina
53:33
53:33
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:33Pasztircsak Polina, a külföldön is sokat fellépő, akár világsztárokkal is szereplő, több nemzetközi verseny győztese, operaénekes vol az adás vendége. A kiváló szoprán nem csak jól énekel, hanem remekül játszik is. A szerepei zömében meg kell halnia, de nagyon szeret komédiázni is, csak erre ritkábban van módja.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhattá…
…
continue reading
1
Kezdd el! 7. rész - dr. Babai László - Mozgást Receptre Program
22:06
22:06
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
22:06A mai műsorban beszélgetőpartnerem dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság (MÉOT) elnöke és alapítója, az Életmód Orvosi Központ orvos-igazgatója. Témánk pedig egy új kezdeményezés, a Mozgást Receptre Program, amely keretében az orvosok különböző sportlétesítményekkel, klubokkal, edzőkkel összefogva mozgást javasolnak pácienseik számá…
…
continue reading
Ha Japánba tervezi az útját a kedves Hallgató, mindenképp látogasson el Balatonról elnevezett kávézók valamelyikébe, ahol igazi magyar kürtöskalácsot, gulyáslevest és természetesen lángost is kóstolhat a vendég. És aki kedvet csinál a kóstoláshoz a mai műsorban, az Merényi Krisztina, a tokiói Liszt Intézet, a Magyar Kulturális Központ vezetője.…
…
continue reading
1
ADHD 2.0, Minden, amit az ADHD-ról tudni kell, könyvösszefoglaló by Edward Hallowell, John Ratey
16:33
16:33
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
16:33Edward Hallowell, John Ratey: ADHD 2.0Ez a videó az ADHD 2.0 című könyv összefoglalója – az egyik legemberibb és legreménytelibb megközelítés, amit valaha írtak a figyelemhiányos /hiperaktivitás zavarról.Nem a problémát hangsúlyozza, hanem azt mutatja meg, hogyan lehet az ADHD-ból erőt, fókuszt és önbizalmat kovácsolni.Akár te magad, akár a családo…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. október 12., vasárnap 17:00): Gerlits Réka
53:48
53:48
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:48Gerlits Réka, színész, menedzser, producer volt az adás vendége. A Nemzeti tagja volt, még Alföldi Róbert igazgatása alatt. Azóta főleg független színházi produkciók létrehozásával foglalkozik. Beszélt arról, hogy ez egyre nehezebb, de miért fontos mégis csinálni.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Megemlékezett arról, …
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. október 05., vasárnap 17:00): Veszprémi Judit
53:58
53:58
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:58Veszprémi Judit, a FreeSzfe ügyvezető igazgatója volt az adás vendége. Szilveszteri bulival nyit az az ötemeletes ház, amit működtetnek majd. Az oktatás helye, közösségi tér, a független színházak előadásainak terepe egyaránt lesz. Miközben váltig küzdenek a fennmaradásukért is.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszél…
…
continue reading
1
Az Év Fiatal Szállodása 2025
19:54
19:54
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
19:54Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette az Év Fiatal Szállodása pályázatot. Popovits Évával, az Accor szállodacsoport kelet-közép európai kereskedelmi igazgatójával, és Viglási Vincze Henriettével, a tavalyi győztessel beszélgetek erről az igazán motiváló versenyről, kihívásról. https://www.fiatalszallodas.hu/…
…
continue reading
1
Kezdd el! 6.rész - dr. Toldy Anna
19:43
19:43
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
19:43Dr. Toldy Annával, az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület elnökével, vállalati wellbeing tanácsadóval beszélgetek a „Lép a cég” és az „Aktív Munkahelyek” programról.
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. szeptember 28., vasárnap 17:00): Magyar Attila
53:10
53:10
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:10Az adás vendége Magyar Attila. A kiváló színész 60 éves, de ennek nem különösebben örül. Úgy érzi, rosszul mennek a dolgok. Ám megvan az a képessége, hogy örülni tudjon annak, ami van, és ne érezze rosszul magát attól ami volt, és attól, ami lesz.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatják a műsor második részében. Beszélt két látványos musical produkci…
…
continue reading
1
Kulináris kalandozások Toszkánán innen és túl
34:26
34:26
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
34:26Mai vendégem Toszkánából érkezett hozzám és egyenesen Provanszba utazik tovább. Amolyan vérbeli gasztroutazó és utaztató. Szabó C. Mikael kulináris élményeket, főzőtanfolyamot, gasztotúrát ígér a Toszkánába látogató vendégeinek. A stúdióbeszélgetésben szó lesz a közös étkezések, a terített asztal erejéről, és az európai nemzetek színes konyhájáról,…
…
continue reading
1
Teljes felelősségvállalás (Extreme ownership) - könyvösszefoglaló, by Jocko Willink - Leif Babin
19:32
19:32
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
19:32Jocko Willink – Leif Babin:Teljes felelősségvállalás (Extreme ownership) Mi különbözteti meg a kiemelkedő vezetőket mindenki mástól? Nem a szerencse, nem a körülmények és nem is az, hogy hibátlan emberekkel dolgoznak. A különbség az, hogy a nagy vezetők mindent a saját felelősségüknek tekintenek. Nem keresnek kifogásokat, nem mutogatnak másokra, ha…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. szeptember 21., vasárnap 17:00): Kovács Krisztián
52:50
52:50
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
52:50Az adás vendége Kovács Krisztián, aki több mint 500 szor játszotta Scherer Péter partnereként A gyáva címszerepét, egy tragikus sorsú heroin függőt. Különösen hitelesen bújik mélyre került, nehéz sorsú emberek bőrébe. A jeles független-színházi társulás, a Nézőművészeti kft. tagja.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Bes…
…
continue reading
1
Kezdd el! 5.rész - Pénzes Erzsébet
17:46
17:46
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
17:46A "Kezdd el!" rovat mai vendége Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség elnöke, aki számos őszi kerékpáros programot ajánl az aktív életmód szerelmeseinek a hétköznapi bringázások mellett a könnyed, vezetett tekeréseken át egészen a teljesítménytúrák nagy kalandjáig.
…
continue reading
A Nyitott Porta Napok keretében idén ősszel 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit hazánk 5 tájegységén, és ígér igazi élmény kavalkádot a látogatók számára. Ennek kapcsán a hazai és nemzetközi trendekről beszélgetek Matoltsy Zsolt, agroturisztikai szakértővel, aki a nemzetközi példákul keresztül is bemutatja, hogy milyen lehe…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. szeptember 14., vasárnap 17:00): Szirtes Ági
52:26
52:26
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
52:26Szirtes Ági volt az adás vendége. Néhány nap múlva 70 éves. A híres színész, Szirtes Ádám lánya. A Katona József Színház alapító tagja. Szereti, hogy a lányával, Pálmai Annával is együtt játszhat ott. Tulajdonképpen már színészdinasztiát alkotnak.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszélt Weöres Sándor a keletkezése ut…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. szeptember 07., vasárnap 17:00): Létay Dóra
53:37
53:37
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:37Létay Dóra, a kiváló színésznő volt az adás vendége. A legtöbben a Jóban Rosszban Pongrácz doktornőjeként ismerik. Több helyen játszott vidéken. Fiatal korában előfordult, hogy Miskolcon 7 szerepe is volt egy évadban. Pesten volt például Anna Karenina, most pedig Gábor Zsazsát formálja meg egy monodrámában.Bóta Gábor kritika rovatát hallhatták a mű…
…
continue reading
1
A felkelő nap országa - Japán
35:30
35:30
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
35:30Vendégemmel, Zentner Lászlóval a Magyar - Japán Baráti Társaság főtitkárával a Felkelő Nap országába utazunk. A vonzó japán városok turisztikai látványosságai mellett szó lesz a különleges szálláshelyekről, a gasztronómiáról és a számunkra meglepően érdekes japán társadalomról is.
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. augusztus 31., vasárnap 17:00): Laár András
51:57
51:57
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
51:57Laár András, humorista, színész, zeneszerző, költő, énekes, dalszövegíró, buddhista pap volt az adás vendége. A KFT. együttes, a L'art pour L' art Társulat alapítója. Mindkettőt ott hagyta. Nem rég volt 70 éves. Elköltözött otthonról, egy pusztában, rozoga buszban lakik.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Nekrológot mon…
…
continue reading
1
Az akadály maga az út, könyvösszefoglaló by Ryan Holiday
18:16
18:16
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
18:16Ryan Holiday: Az akadály maga az útA szerző a sztoikus filozófusok tanításait kelti életre modern nyelven és történelmi, üzleti, személyes példákon keresztül mutatja meg, hogyan lehet a nehézségekből erőt kovácsolni. Ahelyett, hogy menekülnénk a kudarcok elől, vagy beleragadnánk a félelmeinkbe, a szerző arra biztat, hogy használjuk őket ugródeszkak…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. augusztus 24., vasárnap 17:00): Zsigmond Emőke
52:28
52:28
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
52:28Zsigmond Emőke az Örkény Színház kiváló színésznője volt az adás vendége. Maga jelentkezett Mácsai Pálnál, hogy az Örkényben szeretne dolgozni, aki miután megnézte egy alakítását, főszerepet ajánlott neki. Több magyar filmben is láthattuk, de a közelmúltban egy BBC sorozatban forgatott, az angolok híres írónőjét, Jane Austen-t formálta meg.Bóta Gáb…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. augusztus 17., vasárnap 17:00): Joshi Bharat
50:55
50:55
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
50:55Joshi Bharat, műsorvezető, szerkesztő, bábszínész volt az adás vendége. Most múlt 70 éves. Újra rátalált szerelem. Elmondta véleményét a sorselemzésről, a jóslásról, színészetről. Beszélt arról, hogy túl az 50-en hogyan lett tévéműsora, és hogy mit csinál most.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Nekrológot mondott Szaká…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. augusztus 10., vasárnap 17:00): Beregi Péter
53:02
53:02
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:02Beregi Péter színész, érdemes művész volt az adás vendége. Teljesített a Déryné Színházban kultúrmissziót, nagy elánnal szórakoztatott a Mikroszkóp Színpadon. Élvezettel anekdotázik. Még azt is elmesélte, hogyan született az utcán. És persze azt szintén, mi van most vele a 80-on túl?Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. B…
…
continue reading
1
Brian Tracy – Phoenix szemináriuma összefoglaló - a siker pszichológiája (2. rész)
20:24
20:24
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
20:24Ebben a két részes összefoglalóban Brian Tracy legendás Phoenix szeminárium című könyvének legfontosabb gondolatait foglalom össze – érthetően, élvezetesen, gyakorlatiasan.Miért éppen ez a könyv? Mert olyan mélységgel és alapossággal tárja fel a siker, a tudatalatti, az énkép, az érzelmek, a kapcsolatok és az önfejlesztés kérdéseit, amit kevés más …
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. augusztus 03., vasárnap 17:00): Cserna Antal és Cserna Lulu
51:21
51:21
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
51:21Az adás vendégei Cserna Antal és Cserna Lulu, színészek. Lulu Antal és Szalay Kriszta lánya, így színház közelben nőtt fel, és bár sok nehézség után, de ő is a szülei hivatását folytatja.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszélt arról, hogy 10 éve halt meg Sinkó László, aki nagy művész lett, de a pályája elején elköny…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. július 27., vasárnap 17:00)
51:53
51:53
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
51:53Az adás vendége Cseh Dávid Péter színesz, énekes, műfordító, dalszövegíró. Kiváló musical színész, fiatal kora dacára már sok fontos szerepet játszott. Fordít is zenés darabokat, dalokat, zeneszerzéssal és rendezéssel is szeretne foglalkozni. Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszélt arről, hogy 10 éve halt meg Ács Já…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. július 20., vasárnap 17:00)
53:08
53:08
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:08Dés László, muzsikus, zeneszerző, énekes az adás vendége. Sok színésznek is írt dalt, filmzenék szerzője. A dzsungel könyve című musicalje lassan eljut az 1500. előadásig a Pesti Színházban, A Pál utcai fiúk is "arat" a Vígben. Petőfiről ír most musicalt, 2 színházzal tárgyal a bemutatójáról. Időnként társadalmi kérdésekben is hallatja a hangját.Bó…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. július 13., vasárnap 17:00)
52:45
52:45
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
52:45Bankovics Attila, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugdíjas ornitológusa volt az adás vendége vendége. A Fővárosi Nagycirkuszban elkezdődött egy idomítható állatokról szóló beszélgetéssorozat. Nemrég a papagájokról volt szó, ennek szakértője volt több könyv szerzője, a jeles ornitológus, aki a madarak viselkedés módjáról, a természetben szerzett…
…
continue reading
1
Brian Tracy – Phoenix szemináriuma összefoglaló - a siker pszichológiája (1. rész)
18:51
18:51
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
18:51Ebben a két részes összefoglalóban Brian Tracy legendás Phoenix szeminárium című könyvének legfontosabb gondolatait foglalom össze – érthetően, élvezetesen, gyakorlatiasan.Miért éppen ez a könyv? Mert olyan mélységgel és alapossággal tárja fel a siker, a tudatalatti, az énkép, az érzelmek, a kapcsolatok és az önfejlesztés kérdéseit, amit kevés más …
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. július 06., vasárnap 17:00)
53:15
53:15
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:15Csiby Gergely színész volt az adás vendége. A Vígszínházban pályakezdése után szinte le sem jött a színpadról, heti 7-8 előadása volt, láthattuk például Maugliként A dzsungel könyvében, Richterként a Pál utcai fiúkban. Néhány éve úgy érezte, el kell onnan jönnie. Szabadúszó. A Rózsavölgyi Szalonban és Dunaújvárosban játszik. Sokan a Jóban Rosszban …
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. június 29., vasárnap 17:00): Balázs Andrea
52:29
52:29
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
52:29Balázs Andrea a Művészbejáró vendége, aki egy üzletlánc reklámarcaként lett országosan ismert. 2002-ben végzett a Shakespeare Színművészeti Akadémián, azóta folyamatosan játszik színházakban. Olyan erőteljes a játéka, hogy akár monodrámában, akár többszereplős darabban is leköti a nézők figyelmét. Színpadon és civilben egyaránt lefegyverző a termés…
…
continue reading
1
Kezdd el! 4. rész - Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégia
20:58
20:58
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
20:58A Kezdd el! rovat mai részében Dr. Lacza Gyöngyvérrel, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Rekreáció Tanszékének vezetőjével beszélgetek a Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégiáról.radiocafé által
…
continue reading
Nagy Gergőt, a Sun&Fun Holidays utazási iroda operatív menedzserét kérdezem a törökországi turisztikai trendekről és legnépszerűbb desztinációkról. A műsorban felvillantjuk a közkedvelt úti célokat, a gasztronómia kínálta élményeket és azt is megtudhatjuk, hogy bizony Szent Miklós története sem Lappföldhöz, hanem Törökországhoz köthető.…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. június 22., vasárnap 17:00)
53:07
53:07
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:07Az Artistaképző főigazgatója és tanítványai a Fővárosi Nagycirkusz megbízásából szerepelnek a műsorban.Az adás vendégei Kovács Gábor Dénes az Artistaképző főigazgatója, és négy tanítványa. Szó volt arról, hogy junius 25-én és 26-án a vizsgázó növendékek nagyszabású gálaest keretében adnak számot a tudásukról, és, hogy többüknek már jelentős nemzetk…
…
continue reading
1
A hazai nyár mindig többet ad
19:19
19:19
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
19:19Csendes Olivérrel, a Visit Hungary vezérigazgatójával beszélgetek a belföldi forgalomösztönző kampányukról, a nyári hazai turizmus kínálta színes lehetőségekről, a legnépszerű úti célokról, és az egészen fiatal generációt utazásra inspiráló Kajla programról.radiocafé által
…
continue reading
1
Anna-bál és Jókai Mór bicentennárium
18:33
18:33
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
18:33A balatonfüredi múltat idézzük meg B. Miklós Tamás, helytörténész segítségével, akit az Anna-bál 200 éves történetéről kérdezek. A Füredről szóló műsor másik apropója, hogy éppen 200 éve született Jókai Mór is, aki erősen vonzódott e Balaton parti településhez.radiocafé által
…
continue reading
1
Urald a haragod - Ne légy dühös soha többé, by David J. Lieberman, könyvösszefoglaló
20:14
20:14
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
20:14Dr. David J. Lieberman: Urald a haragod, urald a helyzetet – Őrizd meg a hidegvéred és urald a helyzetet bármilyen szituáció vagy párbeszéd során! könyvösszefoglaló Haragszol, dühös vagy, néha úgy érzed, hogy szétrobbansz a méregtől? A legtöbb ember nap mint nap küzd a harag különböző formáival, de vajon valóban tudjuk, mi váltja ki és hogyan kezel…
…
continue reading
1
Mérjünk meg bármit! Útmutató üzleti döntéshozóknak, könyvösszefoglaló by Dougles Hubbard
20:50
20:50
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
20:50Hogyan mérjük meg a megfoghatatlant? Sok vezető, tanácsadó vagy elemző kerül nap mint nap olyan helyzetbe, ahol fontos döntést kell hozni – miközben nincsenek „kemény adatok”, csak megérzések, részleges információk, vagy egy érzés, hogy „ezt nem lehet számszerűsíteni”. Pedig lehet. És meg is kell próbálni. Douglas Hubbard How to Measure Anything cí…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. június 15., vasárnap 17:00): Für Anikó
51:52
51:52
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
51:52Für Anikó, az Örkény Színház kiváló színésze volt az adás vendége. Karizmatikus színpadon, filmen és civilben egyaránt. Sokat töpreng a világ, a szakma és saját maga dolgain, és érzékletesen beszél arról, hogy mire jutott. Természetesen téma az is, hogy 20 éves az Örkény Színház, úgy érzi, beépült ott a falakba.Bóta Gábor kritikai rovatát hallhattá…
…
continue reading
1
24/7 - Időgazdálkodás, időbeosztás mesterfokon, by Tim Reichel - könyvösszefoglaló
19:41
19:41
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
19:41Tim Reichel: 24/7- Az időgazdálkodási könyv azoknak, akiknek nincs idejük időgazdálkodási könyvet olvasni könyvösszefoglaló Érezted már úgy, hogy egész nap rohansz, mégis mindig maradnak elintézetlen feladatok? Az időgazdálkodás nem csupán a teendők gyorsabb elvégzéséről szól, hanem arról is, hogyan oszthatod be tudatosan az idődet, hogy csökkentsd…
…
continue reading
1
Művészbejáró (2025. június 08., vasárnap 17:00)
53:08
53:08
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
53:08Blasek Gyöngyi, Bánky Eszter, Bánky Sára, nagymama, lánya és unokája, valamennyien bábszínészek. Ők voltak az adás vendégei. A 85. évében járó Gyöngyi, akinek még több szerepe van a Budapest Bábszínházban, kapja idén a színikritikusok életmű-díját. Mindhárman imádnak játszani. Bóta Gábor kritikai rovatát hallhatták a műsor második részében. Beszélt…
…
continue reading
A Csallóközbe érkezve mesés vidéken találja magát az utazó, olyannyira, hogy ez az érintetlen természeti környezet a Tündérkert nevet kapta. Somogyi Gábort, A Csallóközi Területi Idegenforgalmi Szövetség elnökét arról kérdeztem, hogy milyen természeti és épített turisztikai látnivalókat, gasztronómiai értékeket kínál ez a szlovákiai régió.…
…
continue reading