Csúnya nyilvános
[search 0]
Download the App!
show episodes
 
Titkos, éjszakai rádióműsor, hallgatók nélkül. Adásainkat a jövőnek készítjük - időkapszula jelleggel, hogy 2030. januárjában hiteles forrásból tudjuk visszahallgatni, mi történt velünk 2019-ben. Aktuális és anekdotisztikus történetek, páros stand-up és mélyinterjú önmagunkkal, persze szigorúan bizalmasan.
  continue reading
 
Loading …
show series
 
Egy csapat askenázi, egy roma család, egy 40-es informatikus és egy vakvezető labrador utazik a szolnoki zónázón - lehetne ez egy kellemetlen poén is, de nem, ez a Szigorúan Bizalmas 85. epizódja, szóval tulajdonképpen az életünk. Fogadjátok szeretettel idei utolsó, ünnepi, évösszegző adásunkat, aminek a tematikáját persze Dani jó előre (1 nap) kit…
  continue reading
 
Ez most a vég kezdete, vagy a kezdet vége? Bárhogy is legyen, történelmünk leghosszabb adás-mentes időszakát és legelnyújtottabb adás-előtti-piszmogását követően újra felhangzik a suta intro, az ismerősen csengő szignál és elkezdünk együtt becsomagolni egy újabb időkapszulát - miközben a korábbiakat keressük felhőtárhelyek és morcos zenei jogtulajd…
  continue reading
 
A műsorfolyam története során először névnapokat ünneplünk, miközben Jocó éppen nagyon elfoglalt: titkos projektje (ami igazából egy vállalkozáskezdemény) ismét látható és nyilvános – persze nem úgy, mint ez a rádióműsor, hanem tényleg. A sarokban egy ázott őrkutya szunyókál, míg Dani a magyar egészségügy állapotáról elmélkedik – ebből szerintünk á…
  continue reading
 
Azt tudjuk, hogy Jocó nem szeret távol-keleti helyekre utazni, de azt nem, hogy ennek ellenére miért megy állandóan ilyen helyekre: mindenesetre most legalább vissztért a mikrofon mögé vadkeleti útjáról hazatérvén: hűséges kiskutyája pedig úgy kiszaglászta magát az Almássy téren, hogy az adás hallgatása során – hosszú idő után először – fel sem tűn…
  continue reading
 
A világtörténelem legkatolikusabb epizódjának meghallgatása előtt picit javasoljuk az 53-as adás újrahallgatását, ugyanis az ott bemutatkozó Endre történetét folytatjuk - ezúttal hárman. Jocó nagy meglepetésére vendég érkezett a stúdióba, akivel remekül megtalálják a közös hangot - bár eléggé kevés lépésből kiderül, hogy Jocó nem hallgatta vissza E…
  continue reading
 
Egy barátomat érdekelné, hogy meddig lehet januárban boldog új évet kívánni? Az előző évnyitó adás inkább válaszolgatós-mesélős volt, most jöjjön egy velejéig évértékelős, listaállítós top-akárhanyas megfejtés, amiben már a kérdésfeltevés is tökéletesen bemutatja a két főhős közti fényév távolságot. A másodikká átminősített harmadik blokk pedig 202…
  continue reading
 
Rég nem látott sűrűséggel érkezik az újabb bizalmass epizód, ez talán már egy újévi fogadalom jele? Vagy csak Dani pörgött túl? Esetleg Jocó újabb eltűnését fontolgatja és előre vezekel? Ez kevésbé derül ki, mint egy átlag telex clickbait híradó bármelyik címében megfogalmazott talány, de parádés módon válaszolunk az összes nemhallgatói kommentre, …
  continue reading
 
Igazi ünnepi adás a 78-ik. És, mint az ünnepkor szokás, mi is visszatekintünk a mögöttünk hagyott hónapokra és epizódokra: előbb a Spotify-al értékeljük az évadot (szupersokan (nem)hallgattatok és szerettetek minket, amiért nagyon hálásak vagyunk), majd elbúcsúzunk Sanyi bácsitól és felidézzük az elnémított adásokat. Elutazunk Mürába, Lappföldre, E…
  continue reading
 
Nagyban zajlik a világ első novemberi labdarugó világbajnoksága és Jocót hirtelen elkezdte érdekelni az általa amúgy sosem követett sportág, de főleg a sörfogyasztás legalitása, így kérdésekkel készült az adásra! Megbeszéljük az inváziós epizód megkerülését, a munkahelyi-gyermekek kérdéskörét és persze vágunk is, ezért kell két hetet várni az adásr…
  continue reading
 
286 nappal az adásfelvétel után poszt-szovjet rakétaként lőjük ki az éterbe valaha volt legháborúsabb podcastepizódunkat. Jocó a történetek véges, vagy végtelen számáról filozofál (de szerintünk ez már volt adásban), Dani devizapiaci tanácsokat kér, Tanár Úr pedig kijavít minden - a műsorvezetők által - rosszul használt terminus technikust. A Latin…
  continue reading
 
Egy váratlan okok miatt többször is meghiúsult adásfelvétel és egy elveszett konzerv-műsor traumáit feldolgozva újra 2030-ba sugároz a "hallhatatlan" rádióadó. Dani ismét a prioritásai között vacillál - és emlékezhetünk, hogy a legutóbbi erről szóló adás után hónapokra tűnt el a podcast -, Jocó nagy dilemmája pedig a munkahelyi kiteljesedés és az á…
  continue reading
 
Mennyi idő alat jut el a Szigorúan Bizalmas Titkos Éjszakai Rádióműsor az anarchoszindikalista közösségektől a totális megfigyelőállamig? Megint felbúgunk, mint morgatópróba hónap első hétfőjén, Dani ismét túlkészült, Jocóból is folyik a szó - ez csak egy dolgot eredményezhet: vakulásig, sőt hipoglikémiáig tárgyaljuk a világ minket érdeklő vetületé…
  continue reading
 
Lázár János által körbezárt keretes szerkezetből és Szolnokról jelentkezik a minden eddiginél közéletibb és pálinkásabb rádióműsor, ahol a szigorú szerkesztettség útjába sem a nátha, sem a megbolonduló, recsegő füllhalgatók, sem a rode mikrofon által generált alapzaj sem állhat. Dani lerántja a leplet az esküvők mikroökonomiájáról és a BeReal sötét…
  continue reading
 
Dani túlságosan lelkes, Jocó viszont nagyon siet, ennek következtében megilletődötten csöppenünk bele életünk első olyan podcast-felvételébe, ami egy előre összerakott stúdióban és előre kiválogatott zenékkel készül. Megpróbálunk minden blokkot bezsúfolni az adásba, de nem sikerül, ettől viszon rekord hosszúra dagad a műsorfolyam, amiben mindenféle…
  continue reading
 
Lassan kijelenthetjük, hogy a legmélyebb, legérzelmesebb és leglelkesebb epizódjaink mindig azok, amik hosszabb szünet után elsőként keletkeznek - ez az aktuális éppen a szokásos első féléves köddé válásunk végére próbál meg pontot tenni. A műsor történetének leghosszabb intrójával és legkiterjetteb “miről-nem-beszélünk” listájával veszi kezdetét a…
  continue reading
 
Ukrajnáról kellene beszélni, de szakértőnk nem ért ma rá, úgyhogy a téma végül a miről-nem-beszélünk listára került fel és végig kerülgetjük a (bennünk) forr(ong)ó kását. Topáz ismét velünk vezeti műsort, amiben - egy orbitális zárójel keretein belül - kiderül, hogy mi az a három jel, amiből világos lett, hogy Dani kezdi otthon érezni magát Piliscs…
  continue reading
 
Piros lett a paradicsom, nem sárga A felvétel átcsúszott most szerdára. Jocó dupla epizódot tervez, közben két telefon közül nem vesz fel egyet sem és visszahív mindenkit aki ismeretlen számról keresi. Dani oly annyira nem beszél a keresztény könnyűzenéről, hogy 30 percen át taglalja pályatársai dalos szereplését és az sms szavazás varázsait. Topáz…
  continue reading
 
Szünetvágó és zacsökkentő algoritmusok által újraírva jelentkezünk a hetedik kerület szívéből: Danit átveri a Gombapresszó (nem a körtéri), Jocónak pedig annyira bejött a Szolnokra költözés, hogy Tatabányáról nosztalgiázik és egy pesthidegkúti házban kutyákra és macskákra vigyáz. Mindeközben közeledik a világvége, Jocó szelíd és nyugodt hite hiába …
  continue reading
 
Ha mindig is tudni akartad, hogy hány ország-beli útlevele volt élete során egy, a 70-es évek végén született szabadkai magyarnak, vagy azt, hogy mi volt a titka a NB1 2016-17-es kiírását megnyerő kispesti labdarugócsapatnak, esetleg azt, hogy miért focizik ennyi afroamerikai srác a magyar elsőosztályban, vagy, hogy mennyire bonyolult a taxiengedél…
  continue reading
 
Oppá. A világtörténelem legnyálasabb szigbiz epizódját sikerült összehozni, amiben fény derül a sötét titokra: Jocó ezt a három évet és 65 (55...) adást használta fel arra, hogy a racionálisan gondolkodó, pragmatikus, technokrata Daniból egy érző lelkű mindfull beszélgetőpartnert faragjon. Román mélyvízzel kezdünk, majd pillanatokon belül a művésze…
  continue reading
 
Most az egyszer légyszi ne tekerjétek át a zenéket, főleg a másodikat és a harmadikat, nagy jelentőségük lesz a téma szempontjából - sőt a harmadik végén Jocó különvéleményt fogalmaz meg! Tatabányáról sugárzunk egy cukker kutya és Dani kólaböjtjének köszönhetően bubis víz társaságában. Jocó borkostolón volt, ahol sértegették, de ebből még nem követ…
  continue reading
 
Ismét vendégszereplő tűnik fel az adásban, de most Jocóval a fedélzeten kérdezünk, informálódunk és informálunk Magyarország legtitkosabb önfejlesztő éjszakai rádióműsorának legújabb epizódjában. Dani adásmenettel készült, ami a műsor szereplőit elsőre talán váratlanul éri, de legalább visszatérnek a rég nem látott “átívelő szálak” és “miről nem be…
  continue reading
 
A két héttel ez előtti másolat után most ismét az eredeti, kézzel festett Jocó vendégszerepel saját rádióműsorában: hiába hozza Dani szokásos meglepetéskóláját, arra egyelőre életmódváltás okán nincs szükség. Mélyvízbe ugrunk és az idő múlását és egymás megbántását kivesézve robogunk az adblue, a járványok és az ingatag jövő felé, ahol változtatás …
  continue reading
 
Ha direkt terveztük volna, akkor sem sikerült volna ennyire frappánsra: kereken 60 adással az után, hogy Jocó a zenéről és az ahhoz fűződő viszonyáról beszélt, most ismét ez történik meg. A podcast-történeti deja vu-ben annyi a szépséghiba, hogy ezúttal egy másik, a régóta fenyegetéskén a műsor felett lebegő Jocó ül a másik (eladó) mikrofonnál. Tör…
  continue reading
 
Újra elővesszük podcastünk eredeti felállását, mint Jocó anyukája anno 88-ban Románia térképét a szekrényből: az előző tíz adás kérdezz-felelek szerkezetét felváltja az ismerős egymás-szavába-vágás, zárójelezés és témafelejtés, mert Jocó és Dani újra együtt készíti nektek a nem kirekesztő éjszakai rádióműsort! Élesben szerkesztünk, kiábrándulunk és…
  continue reading
 
Vendégünket meglepve egy kimondottan aktuális történettel kezdjük az adást, persze csak miután nem sikerül a jégtörő introval jeget törni: álomesküvők helyett rémálom-szolgáltatók kivesézével és előre felírt szolgálati közlemények ismertetésével leszünk úrrá a lámpalázon és a rutinból való kiesésen. Élnek emberek ezen a bolygón, akik azt szeretnék,…
  continue reading
 
Külpolitikát akartunk, de életút-interjú lett belőle: Dani újabb régi cimborája kerül a podcastkeverő túlsó végére - egy újabb Balázs gondolatait ismerhetjük meg szigorúan bizalmasan, úgy, hogy azt is felvesszük, amiről azt hisszük, hogy még nem vesszük. A kettővel ezelőtti vendég történetéről leágazó szálak szövik át az adást, amiben kiderül, hogy…
  continue reading
 
Mindenki erősen vár a nagy visszatérésre, de egyelőre még nem Jocó, hanem állandó fő-nem-hallgatónk és fő-levélírónk Robi kerül elő, csakhogy újra legyen adás. Az első blokkban Dani rögtön megvillantja a podcasttal kapcsolatos rövid távú terveit, Robi pedig konstatálja, hogy a műsorfolyam indulása óta eltelt két év alatt valójában semmi sem változo…
  continue reading
 
Emlékeztek még a román adásra, ami több, mint fél évig várta dobozban, hogy nem-hallgatók elé kerüljön? Mi se. A rekordját viszont majdnem sikerült megdönteni: Jocó hiányában a sokat emlegetett “anglikánpap” barátjával beszélgetett Dani még áprilisban - csak aztán az élet sodrása miatt elhalogatódott az utómunka. Most - mint a podcast 2 éves szülin…
  continue reading
 
Jocó emléke lassan ködbe vész, de a vendég a világ végén típusú találkozások folytatódnak: titkos éjszakai rádió műsorunk egyik ihletője és egyetlen terjesztője, Pohly Ferenc Ferenc kapcsolódik otthonából, bizalmassan. Gombapressszói magaslatokból ereszkedünk alá az élő rádióadások és a podcast-családok szinergiái közé, teljes terjedelemben kritizá…
  continue reading
 
- 3239 nap van 2030-ig - ezt te most nem érted, de nagyon fontos a hallgatóknak, akiket mi nem hallgatóknak hívunk. - hanem? Megint másfél hónapot ültünk az epizódon és Jocó még mindig távol. A rég-óta-igérgetett vendég viszont megérkezett, a futball-francia duális képzést kimaxoló Szabó Christophe ült be, hogy Dani bizalmasan megkérdezhessen tőle …
  continue reading
 
Ha a podcast futás lenne, akkor az 53. rész már ultrának számítana? Jocó meghosszabbítot átmeneti távolléte alatt most épp Andris tartja a rádióműsort a jég felett - aki önmagát nem meghazudtolva gombapresszós maszkban érkezik meg a hetedik kerületi tetthelyre és korábbi műsorvezetőket és vendégeket meghazudtoló módon közelről beszél a mikrofonba. …
  continue reading
 
Jocó még mindig távol, Daninak már teóriái kezdenek lenni egyetlen román barátjának kínzó hiányától. Az adás viszont nem marad el, Jocó másik barátja, Balu kisegít minket, bár első nekifutásra véletlen elmegy Tatabányára, mert neki is az az alapvetés, hogy ott és az ottani emberekkel készül a világ legnemhallgatottabb rádióműsora. A feladat súlyát …
  continue reading
 
Jocó igazoltan távol, a magyar podcast- és online sajtó-szcéna egyik régi motorosa Pohly Ferenc Ferenc ugrik be az adásba, aki csak egy picivel van jobban képben az adásmenettel és a szokásokkal, mint hiányzó tatabányai kollégája. Dani zavarban van, mint egyszeri agnosztikus a baptista gyermekbemutatáson, de mégse beszélne szívesen prosztata-problé…
  continue reading
 
Ismerjük az alapszabályt: a google-be SOHA nem írjuk be, hogy "google" - a kérdés csak az, mi történik, ha korábbi időkapszulákat teszünk el egy időkapszulába. Reméljük ti is olyan intenzitással nézegetik a podcast-hallgatós appjaitokat, mint Dani a szabad erzsébetvárosi parkolóhelyeket, mert itt az ünnepi, 50. adás. Jocó kifejti, hogy lehet hazavi…
  continue reading
 
A „piros madár” tényleg nem egy hangtechnikusi szleng, amit akkor használnak, amikor beszéd alatt zene szól? A „kék madár” pedig minek a szimbóluma? A boldogságé vagy a szabadságé? Ornitológus, hangtechnikus vagy szimbólumszakértő nemhallgató segítségét kérjük. Gyanús, hogy Jocó mély tévedésben van a színes madarakat illetően. Az biztos, hogy az el…
  continue reading
 
Mélyvíz, csak úszóknak. A helyszín ismét Tatabánya, a podcast még mindig titkos, a tinder húspiac, Firenze pedig távolabb van, mint 400 km. Az Oxigén párt programja kezd formát önteni, a gondolatcsírák mögött már egy nemzetközi szinten is meghatározó politikai erő sejlik fel - minden adott ahhoz, hogy a szervezet alapítói közül kerüljön ki az ENSZ …
  continue reading
 
A világ egyetlen olyan podcast epizódja, amiben két ünnepi beszéd is elhangzik. Idén utoljára jöttünk össze és már csak kilenc évünk van rádióműsort készíteni 2030-ig, de Jocó szerint száz adás után úgy is abba fogjuk hagyni - ennek okán átbeszéljük a termékéletciklusok utolsó fázisát is. Jocó nagyon készült, de Dani szerint ez lányos, ezért podcas…
  continue reading
 
Annyira várjuk a tavalyi évet, hogy karácsonyi üzenetek mentén indulunk, kiderül, hogy kinek mikor volt először telefonja, Jocó megkapja az oltást, de nem fájt neki, elmulasztja a 8-ra való hazaérést és szembe találja magát a tatabányai rend éber őreivel. Két szívküldi zene is befért, az egyik régebbi adósságunk törlesztéseképp, a másikat pedig “so…
  continue reading
 
Folytatódik a Balaton-cunami: mai adásunkat is Siófokon rögzítettük, állandó vendégünkkel, Baluval. Az adást reggel rögzítettük, hogy kipróbáljuk a morning show stílust, minden bakit ennek tudjatok be, plusz, hogy a kávé ihatatlan volt. Hiába, nem ez a specialitásunk. Ráadásul, hírcunami tépi a magyar közbeszédet, ami a mi fókuszunkat is néha elvis…
  continue reading
 
Habzsolunk ezerrel, mintha forró zserbót ennénk fagyival és tejszínhabbal, azaz, beüzemeljük az új podcast keverőnket, lesz vendégünk, és lesz telefonos vendégünk is, és nyomogatjuk a színes tapsgombokat, miközben élőben szerkesztünk… Élvezzük. Hozzánk már megjött a karácsony. Kivéve Jocóhoz, mert nem tudjuk biztosan kiszámolni, hogy Romániában mik…
  continue reading
 
Időkapszula az időkapszulában: az adást több, mint fél évvel ezelőtt vettük fel, még az első hullám idején. Ma már történelem. Vagy mégse? Tulajdonképpen a legtöbb kérdésre azóta sincs válasz, sőt most talán még aktuálisabb… A többit sajnos felülírta az élet, megmosolyogtatók azok a régi számok, a felkészülés, a…
  continue reading
 
Bemm, időkapszula: majdnem pontosan egy hónapja rögzítettünk legutóbbi adást, Tatabányán, vendéggel. Van benne: Manchester City, Aguero, Budafoki MTE, NB1, elvakult Dorog-szurkolók, óraátállítás, szakdolgozás, piackutatás. Ingatlanvásárlás, ugródeszka elméletet, protestáns püspökség, tévés közönségmérés, meg minden. Nincs szünetvágás, szóval gyorsí…
  continue reading
 
Teljes őrület. Annak ellenére, hogy az adás a műsor legelső helyszínén forog, a készítők egyáltalán nem tudják, hogy mi lesz az egyel korábbi, -a felvétel idején a vágóasztalon vegetáló - adás tartalma, továbbá körülbelül 11 nap szünet után találkoztak újra. Így történhetett meg, hogy elszámolták az epizódszámot, olyan történetet meséltek, amit kor…
  continue reading
 
Ismét új helyszínen, ismét éjszaka, ismét rádiózunk. Indul a Telex, a Kaukázus háborúban áll, mi pedig új formátumokkal kísérletezünk. Tabutémákkal, olvasói levelekkel és Bartos Erika mesefiguráival támadunk, egy kis Netflix kibeszélés és -függőség után pedig kiderül, hogy Daninak épp semmi baja nincs a vidékkel, bármennyire is szeretné kikérdezni …
  continue reading
 
Pestiek, tekerjetek az FM 98-ra… De, kezdjük inkább az elején… Tatabányán rögzítjük az adásunkat Jocó okosnappaliában miközben körülöttünk portörlő drónok röpködnek. Egyszer szinte el is száll az adás a harmadik blokk elején, de végül Dani ügyesen megmenti. És ha már nappali, akkor Fradi meccs helyett nézzünk Formula-…
  continue reading
 
A slágerlistákon elért kiemelkedő helyezésünk miatt bekapcsolódó új nemhallgatók kedvéért ismét ismertetjük műsorunk premisszáit és célját. Jocót nem érdeklik a vonalak, Dani mégis ráhat, így rövid hangmérnökölés után már mi is legalább annyira kiegyensúlyozottak vagyunk, mint a magyar sajtópiac. A nem hallgatók írtak, mi helyesbítünk, mivel "nem a…
  continue reading
 
Dani mufurc, mert Jocó nem csinált meg semmit sem. Éppen eljött a felvételre, de se házi feladat, se jegyzetek, se zérókóla. Daninak ezután persze semmi kedve ünnepelni a 19 éves barátságot… Végül, átmegy a gyásznak mind az öt szakaszán, de csak a levegőt ölelgetheti szájmaszkban, mert kicsit kapar a torka. A vírust még szóban sem temethetjük, velü…
  continue reading
 
Nem állunk meg, az iskolakezdés mellé érkezik egy négy blokkos időkapszula-monstrum, amiben a helyesbítések és aktualitások alaptáborából egészen a konyhapszichológia Kilimandzsárójáig küzdjük fel magunkat. Dani születésnapján rögzítjük az adást, Jocó ajándékkal és egy vallomással készült, amit egyből az adás elején elő is hoz - mindannyiunk nagy m…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv