Tech nyilvános
[super 18]
A legjobb Tech podcastok, amelyeket megtalálhatunk
A legjobb Tech podcastok, amelyeket megtalálhatunk
Az utóbbi évek folyamán a technológia a mindennapi élet létfontosságú részévé vált. Az emberek nap mint nap a technológia segítségével tartják a kapcsolatot távol élő rokonaikkal és barátaikkal, információkat szereznek, híreket olvasnak, és rengeteg mást. A podcast, mint médium lehetővé tette, hogy mindezen tevékenységeiket más tevékenységeikkel párhuzamosan végezzék: utazás, edzés, sétálás közben - hogy csak néhányat említsünk. Ami ezen felül nagy előnyük a podcastoknak, hogy internetkapcsolat nélkül is hallgathatóak, a nap bármely szakaszában. Ebben a katalógusban a legfontosabb tech-hírekkel kapcsolatos podcastokat gyűjtöttük össze. Vannak, amelyek az operációs rendszerekről, a szoftver- és játékfejlesztésről vagy a trendekről szólnak, de olyanok is, amelyekben szakértők a tech startupokkal, a SEO-val (keresőoptimalizálással), az SMM-mel, azaz a social media managementtel, vagy magyarul közösségi média-menedzsmenttel, illetve digitális marketinggel foglalkoznak. A gamerek pedig mindig megtalálják a DotA-vel, LoL-lal, vagy bármi mással kapcsolatos friss híreket. Néhány műsorvezető időnként a technológia nagyágyúit is meghívja, akikkel a technológia társadalomra gyakorolt hatásáról, és a korszakalkotó ötletek eredményeként a társadalom működésében megfigyelhető változásokról beszélgetnek.
Több

Download the App!

show episodes
 
A HWSW Informatikai Hírmagazin több mint 18 éve tájékoztatja az informatikában dolgozó szakembereket, olvasói összetétele jól reprezentálja a hazai informatikai társadalmat. Az oldalon elérhető a döntéshozók szűkebb köre és a döntéselőkészítők, azaz a fejlesztők, szoftver- és rendszermérnökök és egyéb szakmabeliek (például a kereskedők, szolgáltatók) szélesebb rétege.
 
Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben! Az adás elkészítéséhez Rode mikrofonokat használunk.
 
Loading …
show series
 
Vajon mit tud a Tesla, amit más nem? Egyáltalán van ilyen? A Tesla fanok nyomják fel a részvényárfolyamot, vagy valóban van valami a sztoriban? Autóipari szakértőnk segít megválaszolni azokat a kérdéseket, hogy tulajdonképpen mi mindent csinál a Tesla, hol lehet előnye a versenytársakhoz képest, és egyltalán logikus dolog-e csak autóipari cégként g…
 
A Big Tech hirtelen előtört lelkiismerete vs szólásszabadság, avagy D mint Donald, deplatforming és demokrácia. Jegyzetek CORGI ZSIRÁFOK Mottónk Kara Swisher cikke Ki mindenki szakítja meg kapcsolatait a narancsemberrel és fasiszta társaival? FB, Google, Amazon, Twitter, Apple, Twitch, YouTube, Reddit, TikTok (LOL), Stripe, Amazon még egyszer Mi (v…
 
Az ünnepek utáni nagytakarítás jegyében jelentkezik az iFater legújabb adása - igaz, mai tesztalanyunk a nagytakarítások ritkítását célozza széles fegyvertárával. A Sencor felső-középkategóriás robotporszívója járt nálunk, mely nem olcsóságával, mintsem inkább nagy eszköztárral és rengeteg extra ígéretével célozza a vásárlókat. S hogy ezt mennyire …
 
Ebben az epizódban az adataink biztonságával kapcsolatos témákat járjuk körbe, hiszen 2020-ban tízmilliókat tüntettek el magyarok bankszámláiról egy újfajta csalással. Mit tehetünk? Hogyan előzzük meg? A Facebook új adatkezelési nyilatkozatát is kibeszéljük, amely jelentős hatással van a WhatsApp felhasználókra is. Terítéken még a Samsung Galaxy S2…
 
Jól indul az év: mindenki jelen van! Továbbá digitális tűzijáték, nájtrájder, vágtázó fókarobot, Holdrozsda, űrretek, norvég vírushorgolás. Jegyzetek MOTTÓNK a digitális tűzijáték, itt a teljes videó Kinek kell a deepfake, mikor elég a cheapfake? Eladó K.I.T.T. Fókákról mintáznának robotokat LEBUKTAK AZ 5-G CHIPESEK!!44!!4!4! 2021 Űrodüsszeia rovat…
 
A Hundub közösségi oldal indulásával újra nagy fába vágták a magyar fejlesztők a fejszéjüket. Vajon sikerülhet-e 2021-ben legalább annyira népszerű oldalt építeni, amilyen az iWiW volt? És ha az nem tudta tartani az iramot a facebookal, vajon most sikerülhet? Kiknek és miről szól hát a Hundub? Ennek jártunk utána a 2021-es év első podcast adásában.…
 
2021-ben is minden vasárnap este érkezünk a legfontosabb történésekkel a digitális térből. A mai epizódban beszélgetünk arról, hogy milyen változások lesznek idén a pénzügyi és fogyasztói piacon, értékeljük 2020 mobilos történéseit, kiderül, hogy milyen termékek fogytak legjobban a hazai webáruházakban, és szó esik még az Adobe Flash Player-ről is.…
 
A kutyákkal valóban lehet modellezni az emberi evolúciót? Miért nem szelídíthetők a farkasok? Hány szót ért meg egy kutya? És kössük-e a tartásukat jogosítványhoz? Miként működik és mire jó a kutyák agy- es szövetbankja? Kubinyi Enikő etológus, Junior Prima díjas kutyakutató volt a vendégünk.
 
Blockchain csirkék, AR állatfarm, táncoló álkirálynő, táncoló robothadsereg. Kétharmados szilveszteri bolondságok, már amennyit össze tudtunk szedni ennek a hülye évnek a végén. Jegyzetek Unatkozol? Fejts vakcinát! Follow-up: Cyberpunk 2077 2020 hősi/hülye halottja Koncentrálj az írásra, miközben felrobban a DIY szövegszerkesztőd Könyvajánló 2021: …
 
Tényleg Európa-bajnokok vagyunk térkövezésben és aszfaltozásban? Versenyképes-e egy, a fenntarthatóságra jobban odafigyelő társadalom? Mennyire görcsöljünk rá a környezettudatosságra? Szabad-e húst ennünk ezután is? Bartus Gábor környezetgazdász, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára járt nálunk.…
 
Az idei év utolsó Őrültech epizódjában az elmúlt 12 hónap legfontosabb mozzanatait dolgoztuk fel. Most megtudhatod, miért adtunk ilyen hülye címeket és mi hogyan éltük meg az Őrültechet érintő idei változásokat. Jövőre találkozunk! ------- INTRO Zene: Realecta Feat. CHED - Ambient
 
A Media1 2020. december 21-i műsorának vendége volt Starcz Ákos, az Index.hu november végén, az Indamedia tulajdonossá válásakor kinevezett új vezérigazgatója, aki azt a Szombathy Pált váltotta az Index és a Velvet kiadójának élén, aki a nyár végén, Dull Szabolcs menesztése után lett a lap főszerkesztője és a kiadó vezérigazgatója. Starcz a Media1-…
 
Ha ma azt mondjuk, hogy gamer, vagy kocka, a legtöbbünkben megjelenik a sztereotipikus kép. De mit mond egy pszichológus hallgató, aki önmaga is komoly játékos hírében áll? Vendégünk Győri Tamás volt, akivel a videójátékok mozgatórugóit vettük végig. Az izgalmas témák sorában kiderült, hogy kik játszanak? Mit játszanak? Miért játszanak? Egyedül vag…
 
Elérkeztünk 2020-ban az utolsó TechMánia epizódhoz. Az utolsó részből megtudhatod, milyen funkciók tűntek el a Facebook Messengerből. Beszélgetünk még arról is, hogy elindult a Google Stadia iOS-en, és az Amazon Luna Android-on. Újabb pletykák is érkeznek az Apple Watch-ról, amely szerint érkezhet bele egy kamera és a TouchID, végül pedig a Nokia ú…
 
Jó hírek podcast! Legjobb hírünk: Scully újra a stúdióban. További jó hírek: kevesebb rémálom, kevesebb gyilkos darázs, több robotszeretet, több orrszarvú, több süti, több nemlétező szó, több gépmese. Jegyzetek Follow-up: Y tengely/térképforgatás. Könyv, multitasking, sztereotípiák, Dávid cikke Follow-up: TungiUV Drón vs darazsak Zhong megyében Baz…
 
Kihasználatlan "buta" TV-k, monitorok és projektorok gyülekező! A mai adásban a Xiaomi Mi TV Sticket vettük alaposabban szemügyre. Nem az volt a kérdés, hogy 2020-ban, "az otthonmaradás évében" van-e értelme egy streamingre kihegyezett okos eszköznek, hanem hogy a Xiaomi apró eszköze képes-e felnőni a feladathoz és levetni a pár éve még szitokszóna…
 
Két csapatot mutatunk be nektek, akik civilek, mint mi, de életüket az teszi ki, hogy hátrányos helyzetben lévőknek vagy betegeknek segítenek minden nap. Mindketten gyerekekkel dolgoznak. Az Amigos a Gyerekekért Alapítvány önkéntesei kórházban lévő nagybeteg gyerekekhez járnak be nyelvet tanítani – és életkedvet, motivációt adni. Amíg az InDaHouse …
 
Itt a legfrissebb epizód, melyben először a hallgatói visszajelzésekkel foglalkozunk. Témák között elősként egy hazai honlapot ajánlunk figyelmedbe, amely az AWS legfontosabb újdonságait mutatja magyar nyelven. Szó esik még a 2021-es okostelefon trendekről, a Samsung újításairól, az Apple új fejhallgatójáról, a 2020-as legtöbbet letöltött appokat i…
 
Gondolkoztatok már azon, mi történik, amikor lehúzzátok a WC-t? Mi sem... De szerencsére itt van velünk Lőrinc, aki elmondja miért nem szabad lehúzni a nedves törlőkendőt, hogy mégis mi történik a hálózaton, mire a víz eljut a szennyvíztelepig, valamint nagy vonalakban hogyan tisztul meg, hogy aztán a Dunán kersztül újra a csapba kerüljön. Aztán le…
 
Rég várt vendég, Dull Szabolcs érkezett a Media1 legutóbbi, 2020.12.07-i rádió- és podcast műsorának első részébe. Az Index viharos körülmények között július 22-én elbocsátott, és jelenleg is felmondási idejét töltő főszerkesztőjével beszélgettünk mintegy egy órán át. Szóba került az is, mai fejjel visszanézve, elkerülhetők voltak-e a történtek, mi…
 
A digitális tér kínálta új utakkal és a járványhelyzet hozta új lehetőségekkel mindenki a maga módján próbál meg élni, újratervezni, és nem csak életben maradni, hanem prosperálni. A Magenta Podcastban most három példát hozunk, hogy megmutassuk, milyen is lehet az újratervezett valóság a vállalkozások számára. Digitális sikersztorik következnek! Be…
 
Filmajánló: They Live: https://www.imdb.com/title/tt0096256/ (Ret)Tenet: https://www.imdb.com/title/tt6723592/ Hurok: https://www.imdb.com/title/tt2397535/ PS5 Blokk: Románoknál heistolják a PS5-öt https://www.eurogamer.net/articles/2020-12-07-gangs-are-hitting-lorries-on-the-run-to-steal-ps5s Ebayen betont küldenek PS5 helyett: https://www.eurogam…
 
Földi idióták, izraeli földönkívüliek, horror-robot, szaglászó kibermoly és lóegér kiméra. És akkor a neurális háló generálta szörnyekről még nem is beszéltünk. Jegyzetek Mottónk: Your move 5G-gyíkemberek! Apropó gyíkemberek, mondja az izraeli ex-űrpápa Komoly hírek rovat Móricka és a kukiphone Elveszik a szobrászok munkáját Kibermoly Kutatás az Y-…
 
Joghallgató, akit mégis legtöbben sporténje miatt ismernek! Hogyan válik egy súlyemelőből több ezer fiatalt motiváló Youtuber? A nagybetűs sikerhez vezető úton Vörös Zoárd, a Sportaholic egyik alapítója volt a vendégünk. Ebben a podcast beszélgetésben alkalmunk volt Zoráddal átbeszélni életének néhány fontos fordulópontját. Ami még ennél is érdekes…
 
Mennyivel kerülünk közelebb a klímaválság megoldásához az új amerikai elnökkel? Bart István, a Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatója, Fehér Zoltán politológus, amerikanista, a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központjának tudományos főmunkatársa és Szabo John, a CEU Környezeti Tudományok és Politika Tanszékének PhD-jelöltje vitázot…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login