Hiba lenne az olajcégektől azt várni, hogy maguk mondjanak le a profitról

Helyzet

A dohányipar mellett talán az olajipar az a szegmense a gazdaságnak, aminek legrosszabb a társadalmi megítélése. Ez nem véletlen: az Amerikai Egyesült Államokban 2019-ben például az ember által okozott széndioxid-kibocsátás 92 százaléka fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származott, ezzel óriási mértékben hozzájárulva a klímaváltozáshoz. Hidi János, a Camebridge Econometrics fenntartható befektetésekért felelős menedzsere szerint azonban ahelyett, hogy ellenségként tekintünk ezekre a cégekre, érdemes lenne az erőforrásaikat és a tőkéjüket a dekarbonizáció szolgálatába állítani. A szakember szerint ennek egyrészt eszközei lehetnek a Shell elleni bírósági döntéshez hasonló ítéletek, „külső sokkok”, állami szabályozás – hiszen az olajcégek menedzsmentje elsősorban a részvényeseknek felelősek, profitot kell termelniük, erről pedig nem fognak önként lemondani –, de a fenntartható beruházásokat ösztönző adókedvezmények vagy pályázatok is. A korábban az olajiparban energiaközgazdászként is dolgozó menedzser szerint „amíg kereslet van a benzinre és az olajra, addig kínálat is lesz”, az adóbevételekből bőséggel gazdagodó államok, és a belsőégésű motorok kényelmét szerető emberek is felelősek azért a kibocsátásért, ami az olajból származik. A podcastból kiderül, hogy az olajcégeknek 2021-re már nem csak PR-okokból, hanem jól felfogott érdekükből is nyitniuk kell a fenntarthatóság felé: egyre több részvényes és befektető kíváncsi ugyanis arra, hogyan lesz 2050-ben is értékes mondjuk az Exxon, a MOL vagy a Shell portfóliója. De miért van az, hogy bár a napenergia az olcsóbb, még mindig sok állam gondolkodik atomenergiában? Mi áll az elmúlt év benzinár-ingadozásai között? Mi a dekarbonizáció reális modellje, és megéri-e vajon racionális alapon is a háztetőre pakolt napelem? A friss Helyzetből ez mind kiderül! NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali